Bármibe kezdünk, elveszünk cél nélkül és nem érjük el a kívánt eredményt. Persze mindez egy célt követve is könnyedén megtörténhet. Hamis ígéret, hogy a cél mindenképpen megtart és eredményre vezet, mert sem a cél, sem az eredmény elérésébe fektetett munka nem garantál sikert. Sőt, ha a zent szó szerint értelmezzük, ami a zen esetében hiba, akkor azt gondolhatjuk, hogy nem létezik spirituális cél, nincs eredmény, ezért nincsen ígéret és remény sem. Gyakran előbb vész el az, aki ilyenekben hisz, mint a céltalan.

Hasonlóan problémás az a mondás, miszerint a teli elmébe nem fér új gondolat, ám a kiürített elme sok igazságot befogadhat. Részben persze igaz, de spirituálisan nem feltétlenül, mert az elme megtisztítása nem kezeskedik sem az igaz, sem a mély tudás elsajátításáért, csak a felszín megtisztításáért, a nagyobb nyugalom megvalósításáért; sem az elme kinyitását, sem a képességek, lehetőségek meglétét, sem a kártékony eszmék elleni védelmet nem jelenti.

De engedjük el a hasonlatokat. Túl sok töprengés! A Dharma világos: gyakorold a figyelmet és tapasztalj! Meg ne kérdezd, mit kell látnod! Már megint túl sok a töprengés!

Nézzük meg, mit mond a Tanítás a célról:

A Tanítás tárgyát, valamint értelmét, jelentését, célját az attha szó jelöli. A Buddha megkülönbözteti a további értelmezést igénylő (neyy-attha) és a további értelmezést nem igénylő (nítattha) Tant.

A Buddha Tana hermeneutikailag, vagyis az értelmezés, a mélyebb jelentések feltárásának szempontjából kétféleképpen megközelíthető: a szavak (byanjana) valamint az értelem-cél (attha) alapján. Előfordul olyan ember, aki a Tan értelmét nem alaposan fogja fel, de a szavakat ismeri, és olyan is, aki az értelmét megsejti, de a szavakat nem ismeri. Előbbi az a tanuló, aki megtanulja a dharmikus szövegeket, jól felel, ismeri és elvégzi a szertartásokat, külső jegyeiben helyesen gyakorol, de nem jut el az alapos megértés szintjére. Utóbbi saját megfigyelésein keresztül, jelleméből vagy jó családjából, körülményeiből adódóan a Dharma szerint alakítja az életvitelét, de nem találkozott a Tanítással, vagy találkozott vele, de nem ismeri jól. A legjobb, amikor valaki mindkettőben jártas, mert a Buddha szerint csak az ismerheti az igazságot teljes mértékben, aki a Tan szavait és értelmét, célját is elsajátítja, vagyis a négy megkülönböztető tudást (patisambhidá) birtokolja. A cél egyben a Tan jelentésének tudása, ami a négy megkülönböztető tudás egyike. A négy tudás a következő:

• A Tan jelentésének megkülönböztető tudása: Ez a szenvedés (dukkha) tudása, annak az ismerete, hogy minden dolog más dolgokból feltételezetten keletkezik. Tudása még annak, ahogyan a szenvedés megszűnik, annak, hogy mi az ok eredménye, gyümölcse, a dolgok hogyan keletkeznek, születnek, jönnek létre, mi az öregség és a halál, ezek hogyan szüntethetők meg, továbbá a késztetések megszüntetésének tudása, a tanítóbeszédek megértése, az üdvös és káros karma (ok-cselekvés visszahatás) tudása.
• A Tan megkülönböztető tudása: Ez a szenvedés keletkezésének a tudása, annak az ismerete, hogy mi a dolgok létrehozó oka, mi a szenvedést megszüntető nemes ösvény, mi a kimondott szó, továbbá az üdvös és káros tettek ismerete. Azon dolgok tudása, melyekből más dolgok születnek, keletkeznek és létrejönnek, valamint az öregség és halál keletkezésének tudása, a késztetések megszüntetéséhez vezető út ismerete, a tanítóbeszédek ismerete.
• A Tant kifejtő köznyelv megkülönböztető tudása: A Tant kifejtő nyelvezet és kifejezések helyes használata, a valóságnak megfelelő beszéd. A Tan úgy mutatja meg a dolgokat, ahogyan azok vannak, ezért a Tan és az azt megkülönböztető tudással kifejtő nyelvhasználat, valamint a valóság egybeesnek. A nyelv természetének tudása, a nyelvhelyesség, a valóságnak megfelelő beszéd.
• Az előző három tudás felfogása, megkülönböztető megértése.

Tehát a Tanítás mondanivalójának hű jelentését és szó szerinti értelmét külön lehet választani, és így külön is meg lehet érteni, de a legjobb, ha a gyakorló mindkét tudás birtokában van. Ez esetben tudja helyesen meghatározni a célt, és a célnak megfelelően képes irányítani a gyakorlását. A tanítvány akkor jár el a legjobban, ha az alábbi sorrendet követi:

• megtanulás (pariyatti)
• a megvalósítás áthatása (pativedha)
• gyakorlás (patipatti)

A megvalósítás és a gyakorlás ereje gyengülhet, de amíg a megtanultak megmaradnak, a tanítás nem vész el. A tanítás szavának elvesztével maga a Tan is eltűnik.

Későbbi kommentárok részletesen kifejtik, hogy mi a Tanítás jelentés szerinti (sáttha) és szó szerinti (sabyanjana) értelme, célja (a hű megértést mindkét esetben a négy megkülönböztető tudás elsajátításával lehet elérni):

• A sáttha a teljes Tanítás (sásana) hitelességét fenntartó eljárások egyike, a tan szövegének jelentés szerinti ismerete.
• A sabyanjana a teljes Tanítás (sásana) hitelességét fenntartó másik eljárás, a tan szavainak ismerete.

Ugyanígy szétválasztják a jelölés vagy szó alapján keletkező tudomást (náma-pannatti, sadda-pannatti) a jelentés alapján keletkező tudomástól (attha-pannatti), hiszen van, aki a szavakat fogadja be, a cél felé haladva érti meg a Tant, de van, aki mélyebben, a bensőjéből kicsírázó felismeréssel jut el a megértéshez.

A gyakorlatok végzése megfogalmazott cél nélkül, vagyis átlátás (sampajanna), az éberség készenléte nélkül nem vezet eredményre. Az átlátás a satipatthána (194., 197-198., 202. és 208-212. bejegyzések) meditációnak egyik alapvető gyakorlata, amikor is a törekvő a különböző élethelyzeteit igyekszik tudatosan megélni és megérteni. Átlátja, vagyis megérti az okát, az eredményét, a természetét, ürességét, akár céltalanságát a tetteinek, az észleléseinek, továbbá a három szenv mibenlétét is felfogja. Az átlátás gyakran együtt szerepel az éberséggel, mint éber átlátás (sati-sampajanna).

A kommentárok négyféle átlátásról beszélnek:

• A cél átlátása: annak meggondolása, hogy a végrehajtani szándékozott tett valóban összhangban van-e a céllal.
• Az alkalmasság átlátása: annak a meggondolása, hogy az adott helyzet és körülmények alkalmasak-e a cél elérésére, így a szándékolt tett végrehajtására.
• A terület átlátása: ennek megértése azt jelenti, hogy a gyakorlás tárgyát, területét vagy témáját, célját egész nap a figyelem központjában kell tartani, annak elhagyása nélkül.
• A zavarodottságtól mentesség átlátása: ennek megértése egyenlő a valóság tiszta megértésével, vagyis a testhelyzetek, cselekedetek, az élethelyzetek önmagátlanságának (anattá) a belátásával.

Amiért a célt kijelöljük, amiért gyakorlunk, az a teljes Tanítás (sásana). Nézzük meg végezetül, hogy mely három értelemben határozható meg a Buddha teljes Tanítása:

• Tágabb értelemben a Tan (dhamma) összessége, melynek kezdete az erkölcsösség (síla), a közepe a meditáció (samádhi), tehát a nyugalom (samatha) és a belátás (vipassaná) gyakorlatai, az ösvény (magga) és annak eredménye, gyümölcse (phala), míg vége a bölcsesség (panná), illetve a kialvás (nibbána).
• Más értelemben jelenti a Tan szavainak elméleti megtanulását, gyakorlati követését és a megértésből fakadó megvalósítás áthatását.
• Szűkebb értelemben a kánoni szövegek gyűjteményekbe rendezésének formáját, a konkrét írásokat.