Elérkeztünk a hetedik ösvénytag, a helyes éberség utolsó, negyedik részéhez. Más néven úgy is hívják ezt a módszert, hogy a tudatállapotok vagy tudattartalmak, azaz a dharmák szemlélése. Mivel öt részből áll, ezért nem egyben, hanem öt fejezetben teszem közzé, mostantól minden nap egyet.

Az előző részben magát a tudatot figyeltük meg, a csittát, most viszont önmagukban a csétaszikákra irányítjuk éberségünket, vagyis azokra a mentális tényezőkre, melyek a tudatot megszínezik. Ám jelen részben nem a tudatot színező, névvel felruházó szerepüket vizsgáljuk (pl. zavarodott tudat, elnyugodott tudat, vágyakozó tudat), hanem őket magukat. A dharmák ezen kívül még a valóság elemei, építőkockái, a tapasztalás, a ténylegesség végső egységei. (Sok szó esett róluk, de összefoglalóan a 64-70. bejegyzésben.) A dharma annyi minden egyszerre, hogy itt és most egyszerűen jelenségeknek fogjuk hívni őket, és e fogalom alatt értjük minden megnyilvánulásukat és értelmezésüket. De nagyon fontos: nem ontológiai értelemben tekintjük a dharmákat létezőknek, tehát semmiképpen nem állítjuk, hogy létezik tovább nem osztható, önálló, maradandó létező, melyből minden más felépül. Nincs szubsztancia a jelenségek mögött, nincs tovább nem osztható, névvel és formával rendelkező egység, mely alapja mindennek. A Buddha anattáról (éntelenségről) szóló tanítása nem csak az összetett létezőkre terjed ki, hanem az összetevőkre is, ezért végső lényegükben a dharmák is éntelenek. Semmi, így a ténylegesség összetevői, a dharmák, jelenségek sem noumenálisak (érzékek feletti, önmagukban létezők). A dharmákat tekintsük a ténylegességnek, a Vanságnak, és lépjünk túl a kifejezhetőség korlátjain.

A dharmák végtelenek, de a buddhista logika igyekezett rendszerbe foglalni őket. Több felosztás létezik, de a Nemes Nyolcrétű Ösvényen a megvilágosodás érdekében megfigyelni szükséges dharmákat sorolták fel. A cél most is a tudattartalmak éber szemlélése, beavatkozás nélküli tiszta és nemes vizsgálata mind meditációban, mind a hétköznapi élet során. A helyes éberség negyedik, utolsó módszere a test, az érzések és a tudat megfigyelése után öt jelenségcsoport szemlélését ajánlja nekünk. Nem fogom őket részletesen kibontani, mert mint látjátok majd kedves Olvasóim, már mindegyiket tárgyaltuk az előző években, némelyeket egészen alaposan. Az öt jelenségcsoport között észlelhető sorrendiség, talán némi hierarchia is, tehát az elsőtől az ötödikig kellene haladnunk a megvalósításban, de nyugodtan lehet egyszerre és bármilyen sorrendben is tanulmányozni őket. A gyakorlóknak általában vannak szívesebben használt kedvenceik közöttük, de olyanok is, amik nagyobb kihívást tartogatnak.

Az akadályok

1. vágy
2. ellenszenv
3. tompaság és tunyaság
4. nyugtalanság és aggodalom
5. kétely

(A 24. bejegyzésben foglalkoztunk velük részletesen.) Ezek a jelenségek, tudattartalmak akadályozzák a tudat helyes működését. Az öt akadály tulajdonképpen tehát hét, de kettő-kettő (a 3. és 4. pontban) hatásában hasonlóságot mutat. Ez a hét gát megfeleltethető a nemsokára tárgyalandó hét megvilágosodási tényezőnek, mert ami itt elhárítandó, az ott fejlesztendő. Természetesen nem csak negatív értelemben lehetséges használni őket, hanem pozitív módon is: ilyenkor az akadályok hiányát, és az úgy fellépő akadálymentességet emeljük ki:

1. Aki mentes a vágytól, az olyan, mintha elengedték volna az adósságát.
2. Aki mentes az ellenszenvtől, az olyan, mintha súlyos betegségből gyógyult volna fel.
3. Akit nem hátráltat tompaság és tunyaság, az olyan, mintha börtönből szabadulna.
4. Akit nem köt nyugtalanság és aggodalom kiváltotta izgatottság, az olyan, mintha rabszolgaságból szabadult volna.
5. Aki legyőzi a kételyt, az olyan, mintha biztonságosan átjutott volna egy nagyon veszélyes vidéken.

Az akadályok megléte esetén a meditáció nem lesz tökéletes, ezért a gyakorlónak alapvető érdeke, hogy felismerje önmagában az akadályokat és őszintén, bátran szembenézzen velük. Önmagunk becsapása rendkívül veszélyes, és tönkreteheti a gyakorlást. Egy történet szerint egy szerzetesnek barátja segített felismerni akadályait (Anguttara nikáya), aki így volt képes megvilágosodni. A szerzetes panaszkodott, hogy az összeszedettség során elért rendíthetetlen tetterő és jól megalapozott éberség ellenére sem képes elérni a teljes megvalósítást. Barátja azonban rámutatott, hogy a szerzetes valójában az összeszedettséggel elért eredményeivel kérkedik éppen, és ez nem más, mint önhittség; a rendíthetetlen tettereje valójában nyugtalanság, szorongás és kapkodás; a fel nem ébredettség miatti panasza pedig puszta aggodalom. Látjuk milyen fontos, hogy tudattartalmaink vizsgálata éber, tiszta és őszinte legyen.

Először megállapítjuk, hogy az akadály jelen van-e; ha igen, akkor ismernünk kell a feltételeket, melyek a megjelenéséhez vezettek; aztán ismernünk kell a feltételeket, melyek az eltávolításához vezetnek; végül ismernünk kell a feltételeket, melyek meggátolják újbóli megjelenését.