„Sáriputra! A forma nem különbözik az ürességtől, az üresség nem különbözik a formától. A forma valóban üresség, az üresség valóban forma”

Sáriputra a Magasztos legbölcsebb tanítványa volt. Az emberek sajátosan viselkednek, és egészen meglepő módon nem látják a nyilvánvalót. Zavarosan gondolkodnak, zavarosan döntenek, úgy is viselkednek, majd csodálkoznak a következményeken. Sáriputra azonban tisztán gondolkodott, és úgy is cselekedett. Képes volt megérteni a Buddha szavait. Ám az eredendő bölcsesség mindenkiben megtalálható, rejtve a buddha-természetben, csak megfeledkezünk róla.

Az üresség és a forma nem különbözik. Elsőre furcsa megállapítás, hiszen a forma kötött, az üresség nem kötött. Forma az, aminek érzékelhető jellegzetessége van, üresség pedig az, aminek nincs jellegzetessége. Akkor miért mondja ezt a szöveg?

Ha elkülöníthető lenne a forma, tehát a kötött, és az üresség, tehát a kötetlen, akkor a világon létezne két hatalmas birodalom: az egyikben uralkodna a forma, a másikban pedig az üresség. A kettő között mezők lennének, vagy talán tengerek, hegyek. Utak vezetnének egyikből a másikba. Házak között futna az út, lények laknának azokban, sorsukat élve. Hová tartoznának ők? Hová tartozna a birodalom kerítése, ki őrizné azokat? Milyen nagy lenne a távolság közöttük? Ha létezne a két nagy birodalom, akkor bizony meghasonlanának idővel, tovább bomlanának, és egyre több kisebb birodalom keletkezne, melyek aztán harcolnának és növekednének. Hol lenne a tér, mely befogadná mindezt? Hol lennének a tér határai?

Minden anyag, tér és jelenség, dolog, élő és élettelen forma, akár lett neve, akár nem. Mind rendelkezik buddha-természettel, vagyis üresség-természettel, tehát minden formában benne lakik az üresség, ezért a forma és az üresség nem nevezhető kettősnek. De ez csak az egyik érv. A másik az, hogy végső lényegében a formának sincs immanens valósága, nincs valós szubsztanciája, azaz végülis nem forma. A rátekintő figyelem észleli formaként, és ad neki nevet, mely lötyög minden formán, hiszen állandóan alakulnak, változnak, a nevek pedig alig képesek körülírni őket, mégha mozdulatlanok lennének is. Végül a formának sincs jellegzetessége, sem örök, sem pillanatnyi.

A forma állandóan változik. Minden dolog szétesik, romlik, alkotóelemeire bomlik, mely részekből új formák képződnek, és e folyamat sosem áll meg. Hihetnénk, hogy ez a forma állandótlansága. Az üresség betöltetik mindig valami formával, majd a forma eltűnésével visszaáll az üresség, hihetnénk hát, hogy az anyagi és tudati terek üressége az üresség. De tévednénk.

A hegy, a tárgyak, az atomok, egy ember nem forma, csak megjelenés, melyet érzékeink éppen itt és most, éppen így és így érzékelnek. A forma a megjelenés kötöttségeiből összeálló rabság, nem-szabadság, mint létezési mód, melynek oka a nemtudás, és következménye a dukkha és a szamszára. Ugyanígy forma a gondolat, az érzelem, a létező isten, minden, ami viszonylataiban létezik, és kötötten lép elő a nemlétből, függetlenül attól, hogy megjelenik érzékelhető formaként, vagy sem.

Az üresség sem hiány, tehát nem a tér, nem a valamiség hiánya, még a kötöttség, a nem-szabadság hiánya sem az. Az üresség a nem-kötöttség, a szabadság, tehát a nem-valamilyenség, a nem-valamiség és a nem-semmiség. Nem a forma hiánya, hanem a létezés megszabadult módja.

A forma lényegisége a kötöttség, mely feloldódva nem-kötöttség lesz, tehát üresség. Nem változik meg a létező, nem szabadul meg semmitől, nem halad meg semmit, nem ér el sehová, csak máshogyan érzékel, nemtudás helyett tudással tekint maga köré, és így a szamszára nirvánává válik számára. A forma-dharmában gondolkodó ember fejlődhet, és a világra már tekinthet tudat-dharmaként, de ettől még kötött és nem szabad. Az üresség tapasztalása nem minőségi változás, nem fejlődés, csak szabadság. Csak a buddha-természet megtalálása.

Az ürességnek a formában való megtalálása után a bölcs nem fordul el a formától. Aki meghaladja, legyőzi, semmisnek nyilvánítja a formát, az még mindig csak a két hatalmas birodalomban gondolkodik, még mindig formákat alkot, javítgat és pakolgat, az még nem értett meg semmit. A forma nem ellenség, a nemtudás nem ellenség, nincs mit meghaladni, felesleges a harc. A forma létezik és szerepe van, természete az üresség, és a bölcs eldönti, melyikben szeretne élni. A forma a tudatosság látomása, közös és egyéni álom, illúzió, délibáb. De működik, Vansága van, és az álmodók hozták létre. Te állsz mögötte, ezért ha megsebzed, magadat sérted meg. Az üresség pedig nem cél, csak a forma mélyén rejtező valóság. Akkor is ott van, ha nem találjuk meg, és nagyszerűen megvan nélkülünk.

Az üresség a formákban van, mert mindennek van buddha-természete. A forma az ürességben van, mert az üresség multipotens. Bárhol megmerevedik, viszonyul vagy rögzül, létrehoz egy formát, ami lehet test, érzés, gondolat, létező vagy nem-létező. Ugyanaz a kettő, csak máshogyan nevezzük, ha a kötöttség, és máshogyan, ha a szabadság állapotában van. Nincs egyiknek sem birodalma, mert egyek, csak állapotbéli különbségek. Még csak értékbeli különbségek sincsenek köztük, mert az értéket csak a formavilágban lehet értelmezni, ott is csak nemtudásból fakadó, viszonyítgató hozzáállással, és ott is csak átmenetileg. Ha formát akarunk látni, azt fogunk, és még nevet is aggathatunk rájuk. Ha ürességet akarunk látni, megkereshetjük buddha-természetünket. Miénk a döntés.

Az üresség nem üres, hanem másmilyen létezés. Nem másik, hanem másmilyen. A megvalósítottak azt mondják, csodálatos, mert dukkha-mentes. Nem a mennyeket ígérik, nem az örök életet, nem a megváltást. Azokról biztos nemigen tudható. De a dukkha-mentes szabadság felkészíthet mindenre, bármi is a valóság, míg a dukkhába ragadt, nemtudás-alapú élet biztosan elveszejt. Ha nem értjük a létezést, hogyan érthetnénk meg a halált, vagy bármely nagy változást? Tőlünk telhetően felkészültnek lenni a legjobb, amit magunkért és másokért tehetünk. Hogyan ébredhetnénk föl egy álomból, ha azt sem tudjuk, hogy álmodunk?

A hatodik pátriárka azt mondja: „A jó gondolatok hiányával és a rossz gondolatok hiányával hogyan lehetne látni a Legfelső eredeti arcát?” A „jó” gondolat az üresség, a „rossz” gondolat a forma látása. Ha egyiknek sem vagyunk birtokában, ha nem értjük a jelenségek természetét, és nem értjük az üresség természetét, akkor elrejtezik előlünk a Vanság.

Az igazi formában igazi üresség van, az igazi ürességben igazi forma. Még pontosabban a forma-dharmában benne rejlik az üresség-dharma, az üresség-dharmában a forma-dharma. Mindegyik létezik, a valóság két arca, csak az egyik kötött, a másik szabad állapot. Kötött állapotban a Vanság nehézkessége és korlátoltsága nyilvánul meg, szabad állapotban pedig a végtelensége és a potencialitása. De mindkettő Vanság.