„Nincs nem tudás, és nincs annak megszűnése, nincs öregség és halál, és nincs ezek megszűnése sem.”

A nemtudás és a tudás mélyebb megértését a buddhista hagyomány szerint a hinajána legmagasabb megvalósítottjainál, az arhatoknál („szenteknél”) nagyobb belátásra jutott pratyékabuddhák gyakorolják. Ennek része az Örök Kerék, a szamszára lényegének megértése. A függő keletkezés egy kört, egy láncolatot alkot (patittja-szamutpáda), mely egyben a születés és a halál örök körforgása is. A tudás megszerzése nélkül nincs belőle menekülés, mert mint a nemtudás, önmaga oka, önmaga karmája, és természetéből adódóan végtelen. Többféleképpen írják le, de nem a pontos megfogalmazások a fontosak, hanem a függő kör természetének megsejtése, a dharmájában való elmélyülés, hogy létrejöhessen a gyakorlóban az az erő és tudás, amivel megszakíthatja ezt az univerzális rabságot. Ne értsük félre: nem bűnből, természetellenes állapotból igyekszik szabadulni, aki a buddhaságra törekedvén igyekszik a létezés örökké forgó kerekéből kilépni, hanem a nemtudás okozta káprázatból igyekszik felébredni. A kerékben nem a bűneink, hanem a tévedés tart rabul minket, és nem a megváltás, hanem a döntésünk szabadít ki. Már maga a megszabadulás igénye is egy döntés.

A függőség köréről, ami az egyik alapvető buddhista tanítás, már írtunk, érdemes áttekinteni (38. bejegyzés). Általában az élet és a halál nagy körének tekintik, de ezen kívül a kisebb, hétköznapi cselekményekben is fellelhetjük. Egy gondolat, egy érzelem, egy tett ugyanígy születik, képződik, majd tűnik el, mint egy emberi élet. Így jelenik meg, majd oszlik el minden élettelen dolog és jelenség is, és minden élő az emberen kívül is, a baktériumtól a növényeken át az elefántokig: egy tévedésből, ragaszkodásból, mintegy hordalékként, kicsapódásként, összecsomósodásként felbukkan egy elkülönülés, egy énnel rendelkező kiválás, mely idejének lejártával szétomlik, és visszatér a nemlétbe. Majd új ragaszkodás, tévedés-alapú lerakódás jelenik meg, ami magára ismer, a világra csodálkozik, betölti az idejét, és ez a folyamat ismétlődik megállíthatatlanul a végtelen időben és térben. Az összecsomósodás, hordalékképződés hasonlatát szívesen alkalmazták, mert jól mutatja be, hogy nem ugyanaz a lény, gondolat, pillanat jelenik meg újra, hanem a valamiség, a Vanság csapódik ki mindig más arányú és minőségű összetételben, ezért nem beszélhetünk újraszületésről, csak újjászületésről.

Ismételjük át, mik alkotják a függő keletkezés láncolatának 12 tagját:

1. A nemtudás a teljes nyugalomban, a nyugvópontra jutott teljes entrópiában megjelenve zavarodottságot szül. Úgy is mondhatjuk, hogy az entrópia csökken, a rendezettség nő, és az addig nemlétben pihenő létezés egy gondolat vagy érzés körül megtapad. A nemtudás így késztetéseket, mozgást eredményez. A lény vagy jelenség, kiszakadva a nemlétből, az elkülönültség felé indul.
2. Az elindult késztetések azt az illúziót keltik, hogy a késztetést egy elkülönült értelem hozta létre. Ez a tévedés megalkotja a tudat magját, csíráját, kezdeményét.
3. A tudatcsíra kezdeti, még ködös tudatosságot teremt, és a körülötte található dolgokat és jelenségeket felismeri, majd elnevezi. Megképzi maga számára a nevet és a formát, melyek egyben a saját minőségét is jelentik majd.
4. Mivel a környezete már mind név és a forma, ezért azok visszahatnak rá, és maga is név és forma lesz, behatárolt, átmeneti, függő. A végtelen egy kiragadott, kicsiny darabjává válik, jelentősen redukálódott, torzult, apró részévé. Kialakulnak az érzékszervei, a szűk, tévedés-alapú csatornák, melyeken keresztül ezentúl a tapasztalatai megtörténnek vele.
5. A tapasztalás már a kialakult lény érintkezése a világgal, amiről nem tudja, hogy maga alkotta. Még nem hajtja a szomj, csak létezik, de már tapad, mert vágy és kötődés nélkül életképtelen.
6. A tapasztalás egyben érintkezés a külvilággal, amibe saját maga és belső világa is beletartozik. Tudata számára minden „kint” van. Az érintkezés érzeteket kelt benne.
7. Az érzetek megszülik a vágyat, a világ iránti szomjat. Az ily módon kialakult lény számára a szomj nem érzékkielégítő vágyódás csupán, hanem az élet természetes velejárója, legalapvetőbb tulajdonsága, mivel önállóan értelmezhetetlen. Ragadnia, tapadnia kell a külső és belső jelenségeihez, hogy énélményét megélhesse, létezése egyáltalán megtörténhessen.
8. A vágy kialakítja a ragaszkodást a világhoz, és a világgal szemben kialakult énképhez. Amihez nem ragaszkodik, vagy amitől nem fél, azt nem érzékeli, az számára nem létezik. Eddigre már csak az énen keresztül lát, ítél, tapasztal. Önmagába zárult.
9. A ragaszkodásai okozzák a létesülést. Ragaszkodásai adják a formáját, az öntudatát, létezésének minden átmeneti stabilitását. Ragaszkodása nem döntés, hanem létfeltétel, nélküle halott lenne, mert nem érzékelne semmit, azon keresztül ismeri fel a világot és önmagát.
10. A létesülés miatt újraszületik a szabott feltételek között, melyeket öröknek és elrendeltnek hisz.
11. A létbe lépve szembesülnie kell annak minden következményével. Boldog lesz, majd szomorú, beteg lesz, örül és szenved, tehát végigéli az életét. Aztán öreg lesz, majd az utolsó kapaszkodótól is elszakítva meghal.
12. Ha a halála nemtudás-alapú volt, akkor a Kerékben marad, és a megfelelő körülmények között valamilyen létezésbe csöppen. Addig öntudatlan nemlétezőként sodorja tovább Vansága. Mivel a Kereket csak fejlett tudat ismerheti fel, ezért a többi, az öntudatlan dolgok, jelenségek, gondolatok, érzések és az alacsonyabb tudatok a láncolat rabjai maradnak.

Mivel a Kerék forgásának oka a zavarodottság és a bölcsesség hiánya, ezért eredménye is zavaros és hiányos lesz. Az egyik zavaros életből a másikba zuhan a lény, és az egyik zavart gondolatból, pillanatból vagy érzelemből jön létre a másik. Így megy ez. A vágyak feltételekből, nemtudásból, ragaszkodásból fakadnak, hát megjelenésükkor viszonylagosak, mástól-függők lesznek, amik rettegve kapaszkodnak abba a felismert magba, mely körül kicsomósodtak, mely az életbe lépésre késztette őket. A vágy irányulhat nemiségre, hatalomra, szerzésre, vagy bármi másra, végül mind ugyanabból a gyökérből fakad, szülessen belőle ember, vagy csak egy pillanatnyi gondolat: mind az élet vágyából, az elkülönült létezés, az „én” élményének megélésére irányuló sóvárgásból sarjad ki. A vágyból gondolat, abból tett és érzelem képződik, abból újra csak vágy; önmaga erejéből a Kerék nem áll meg, a láncolat nem szakad meg.

Fontos arról beszélnünk, hogy ez miért baj? Nem baj. A nyugati ember a haláltól fél, a keleti az örök élettől. A nyugati ember rettegve istent keres, felsőbb hatalmat, akinek szolgálhat, hátha elnyeri a kegyelmét és megmenti a haláltól, a sötét semmitől. A keleti ember rettegve kapaszkodót keres, ami a végtelen, szó szerint, iszonyatosan végtelen létezésből kiragadja végre a megszabadulásba. Mindkettő a poklát szeretné elkerülni, ezért néz az Örök Kerékre irtózva. Ha nem akar, vagy nem képes megmenekülni a saját poklától, azért nem okolható. A döntés teremti meg a szabadulás igényét.

A láncolat elvileg bármelyik tagjánál megszakítható. Nem kell más tenni, csak az ellenkezőjét annak, mint amire az a tag késztet. Pl. ha nincs érintkezés, nem lesz érzet, ha nincs vágy, nincs ragaszkodás és így tovább. De a lánc megszakítása nem egyformán nehéz a különböző tagok mentén. Számunkra a legegyszerűbb a 7. tagnál, a szomj kialakulása előtt közbelépni, és a bölcsesség erejével átlátni a ragaszkodás értelmetlenségét. Az egyszerűség természetesen viszonylagos, hiszen a végső siker eléréséhez buddhává kell válni.

A gyakorlás elkerülhetetlen a sikerhez. Kevés, ha az ember tudja, hogy a Kerék végül is üres. Ha nem dolgozunk, ha nem leszünk ebben a tudásban magunk is üresek, akkor vég nélkül beszélhetünk a szabadulásról, anélkül, hogy valaha is átélnénk. A Surangama Szútra szerint „avval nem laksz jól, hogy az evésről beszélsz”.

A tizenkét feltételes ok üres. Üres, mint minden más. Üres a nemtudás, ezért üres minden következménye, üres a születés, és annak oka, üres a halál, és annak oka, és üresek a közöttük lévő képzetek, melyek mind azt az illúziót keltik, hogy a lény tapasztal, cselekszik és érez. Üres, de mégis megtörténik, ezért bár eredménye nincs, karmája van. Aki azt hiszi, hogy a láncolat valóban összekapcsolódik, a folyamat valóban lezajlik, az még nem szabadulhat, mert egy valóság ellen indul, és harcba kezd. Az első lépés békében belátni, hogy a létezés illúzió-alapú.

Nincs öregség és halál, ezért nem szűnhetnek meg: ezt meg kell érteni. Van öregség és halál, ezért nem szűnhetnek meg: ezt meg kell érteni.