Több érdekes anyagot olvastam mostanában az élet keletkezésével kapcsolatban, pontosabban arról a folyamatról, amikor az élettelen anyag anyagcserét folytató, és életjelenségeket mutató szerveződéssé válik. A megfogalmazás nem tökéletes, mert az anyag nem válik élővé, nem válik semmivé, nem változtat a minőségén, marad anyag, csak olyan formán szerveződik, hogy élőként tekinthetünk rá. Ezután kerestem analógiákat az élet megjelenése és a tudat felbukkanása között. Mint már korábban írtam, nagyon igyekszem elkerülni az úgynevezett „tudományos blablát”, amikor spirituális és bölcsészeti, valamint tudományos jelenségek között igyekeznek párhuzamot találni jellemzően a tudományokban laikus, képzetlenebb emberek. Most mégis elkövetem ezt a hibát, de felmentem a próbálkozásomat azzal az indokkal, hogy bár minden analógia az élő anyag és a tudat között némileg erőltetett, ráadásul szükségessé tesz erős leegyszerűsítéseket, de a kísérleti és az elméleti tudomány is él az egyszerűsítés és a sejtés eszközeivel, továbbá nem szándékozom bizonyítani és kijelenteni, mindössze elgondolkoztatni.

Az élet kialakulásával, természetével foglalkozni talán a legértelmesebb tudományos tevékenység, de messze felülmúlja fontosságban a tudat tanulmányozása. Az élet csak hordozója, porhüvelye, sárból tapasztott, romlandó kelyhe a tudatnak.

1. A szerveződés teszi élővé az anyagot, nem az anyag minősége. Életjelenségeket csak a megfelelően szerveződött anyag mutathat. Az anyag tulajdonságai megadják a biokémiai kereteket, innentől a különböző anyagok között a kölcsönös reakciók elkerülhetetlenek, és a reakciók összessége, hálózata szabályokat, törvényeket követve megszerveződik. A szerveződés nem véletlenszerű, hiszen az anyagból következik, de éppen ezért nem is igényel semmilyen külső, teremtő behatást, hiszen következik az anyag tulajdonságaiból. Az élő anyagot alkotó kémiai elemek és molekulák élővé szerveződése elkerülhetetlen. Az élő anyag aztán három fő életjelenséget mutat: anyagcserét folytat, szaporodik és evolúciós képessége van.

A tudat „anyagát” nem ismerjük, de az öntudatunkat érzékeljük. Azt tapasztaljuk, hogy az öntudatunk a testünkhöz, az anyaghoz kötődött; az élő anyag szaporodási képessége miatt a lények sokasodnak, és a megfogantak teste alkalmas a tudattal való kapcsolat létesítésére, mely kapcsolatot a halállal elveszítjük. Ám annyiban hasonlít az öntudat az élő anyagra, hogy mutatja a három életjelenséget: a többi öntudattal, valamint az élő és élettelen környezettel kapcsolatot keres és folytat, képes szaporodni, vagyis utódaiban is megjelenik az öntudat, amire szocializációval, neveléssel hatni tud, és gyermekkortól a test haláláig evolválódik, fejlődik, de legalábbis változik.

2. Az élet maga a homeosztázis, vagyis egy belső, dinamikus egyensúly, ami a környezettel együttműködve, annak hatásai ellenére fenntartja viszonylagos állandóságát. Az állandóság viszonylagossága abban rejlik, hogy egy idő után szükségképpen romlik, majd felbomlik az egyensúly, és az élőlény elpusztul. Az élet nem más, mint ez a mulandó egyensúly, átmeneti kiszakadás az élettelenség tengeréből szűk határok közé, melyeken belül az élet ismérvei megjelennek. Egyszerűen nem következik semmilyen tulajdonságából, hogy a tudattal kapcsolódnia kellene; az élet minden formája lehetne tudattalan, ez nem változtatna működésén.

3. Ahogyan az anyagnak, úgy a személyes tudatnak is a halálát jelenti, ha a környezettel vagy önmagával megszakad a kapcsolata. A környezettől hermetikusan elzárt tudat még egyre torzulva és korcsosulva, de fenntarthat önmagán belüli kapcsolatokat, de ha azoktól is elzáródik, elveszti önreflektív jellegét, és elérhetetlenné, vagyis halottá válik.

4. Thészeusz hajójának dilemmája: A hajón minden kicserélődik, mint az emberi test sejtjei és anyaga, mégis ugyanaz marad, mert a szerveződése változatlan. Nem az anyag maradandó, hanem a forma, vagyis a szerveződés. Nincs benne semmi misztikum; a szerveződés nem titokzatos életenergia vagy lélek, hanem az anyag tulajdonságaiból következő folyamatos reakciók, változások, melyek átmenetileg dinamikus egységet, életet eredményeznek.

A tudat is híján van a központi magnak, de még az éntudat is. Buddhista terminológiával a tudat név és forma, ami a kereteket, az én, az öntudat folytonosságát biztosítja, de nem egy mag köré szerveződve, hanem pillanatról pillanatra szétesve, majd az előző pillanat figyelmének irányultságából és tudattényezőiből újra összeállva. A tudatos pillanatok közötti tudattalan szakaszokról a lénynek nincs tapasztalata, ezért az éber pillanatok hiányos füzérét folytonosságként érzékeli.

5. Kristálytan – elemi cella: A legkisebb egység, ami magában hordozza az egész kristály összes tulajdonságát. Önmagában nem stabil, csak több, kristályonként változó számú másik elemi cellával együtt képes megmaradni. Egy kristály konzervatív rendszer, ezért zártan is stabil, ha nem éri jelentős külső hatás. Fennmaradása érdekében nincs szüksége energiacserére, nincs olyan működése, melynek során veszít vagy termel energiát. Az élő rendszerek elemi cellája pl. a sejt. Az élő rendszerek disszipatívak, vagyis működésük és stabilitásuk fenntartása során energiát veszítenek, amit pótolniuk kell. Folyamatosan energiát kapnak és adnak le, tehát anyag- és energiacserét folytatnak, különben a rendszerük stabilitása felborul, és elpusztulnak. Az élettelen rendszer is kommunikál a környezetével, de csak a rendszert érő fizikai és kémiai hatások miatt. Ezzel szemben az élő rendszernek az ilyen kommunikáció elengedhetetlen a fennmaradáshoz.

A tudatban nem található olyan legkisebb, tovább már nem osztható elemi rész, ami magában hordozza a teljes tudat minden ismérvét. A tudat, amerre kiterjed, ott van. Képtelen értelmezni a rajta kívül álló dolgokat, mert amire rálát, az már önmagán belül található, ezért nem értheti határait, sem részeit, sem önmagát. Nem láthat magára kívülről, mert akkor máris belülre kerül. Mivel nincs külső határa, ezért nincsenek belső határai sem, amik szükségesek lennének, hogy elemi részeket fedezhessen fel magában. Ha találna belül határt, egyszerre lenne a határon belül és kívül. Egy összetett élőlény többszörösen is élő: minden sejtje él, szövetei és szervei is részben elkülönülnek, az egész szervezet is él. Határainak és részeinek meghatározása pontatlan, de azért viszonylag egyértelműen kijelölhetőek, míg a tudatban nincs képességünk ugyanerre. Ez persze nem biztos, hogy a tudatot jellemzi, inkább minket.

6. Az élő rendszer önmagában nem élőlény, felbomlása nem halál, csak egy működési folyamat vége; ami elpusztul, az az általa hordozott név és forma. A tudat maga mintha csak felületesen kapcsolódna az élőlényhez; nyilvánvalóan nem vele születik és hal, hanem úgy tűnik, hogy az élőlény az anyag és a teste segítségével nyer képességet a vele való kapcsolódásra. Ettől még a lény számára testének halála a tudatának a halálát is jelenti, mert a kapcsolódás hiánya megegyezik a tudatosság hiányával.

7. Az élő rendszerek minden alrendszere autokatalitikus, tehát a katalizátor anyag a biokémiai reakciók egyik terméke, nem környezeti beavatkozás eredménye. Még az alrendszerek is önmagukba zártak. Tehát az életnek nem feltétele az élőlénnyé szerveződés, de a tudat megjelenésének, vagyis a kapcsolódási képességnek igen.

8. Az válhatott élővé, ami egy membránnal elkülönült a környezetétől, saját belső rendszert hozott létre, ami önálló kommunikációt és anyagcserét volt képes folytatni a külső világgal, és ezt a rendszert egy darabig többé-kevésbé képes volt fenntartani. Így lépett életre az anyag. Az válhatott öntudattá, ami egy énnel elkülönült a környezetétől, saját belső rendszert hozott létre, ami önálló kommunikációt és tapasztalatcserét volt képes folytatni a külső világgal, és ezt a rendszert egy darabig többé-kevésbé képes volt fenntartani. Így lépett életre a tudat.

9. A szerves anyag végül is szerves makromolekuláknak a környezetükkel való reakciója során keletkező mellékterméke, ilyenek pl. az örökítőanyag és a membránok alkotórészei. Nem akarat nyomán, nem egy cél érdekében alkották ezeket. Az egészben nincs tervezettség vagy szándék. Ha lenne, nem ilyen sok elvetélt próbálkozás után, ilyen kevés helyen, és most is ilyen sérülékeny és romlandó formában lenne jelen az élet. Ráadásul modellezhető a szervetlen anyag élővé válásának folyamata, mely folyamat bizonyos körülmények között szinte biztosan lezajlik. Az egész puszta kémia.

A tudat létrejötte, észlelhetősége, egyáltalán, a valami létezése a semmi helyett viszont egyáltalán nem törvényszerű, nem hátrahagyott nyomokból visszafejthető szerencsétlen próbálkozások eredménye, és nem is szüntethető meg, ahogyan nem is állítható elő mesterségesen.

10. A szerves molekulák egyszerre teremtették meg az anyagcserére, a környezettel való kapcsolódásra szolgáló képességeiket, a határoló membránt, az öröklődés mechanizmusát, mintegy melléktermékként. Ha időben jelentősen különváltan fejlődtek volna ki a funkciók, az anyag nem válik élőlénnyé.

A tudat összes képességét, funkcióját nem ismerjük, ahogyan létrejöttének körülményeit sem. Nem tudható sem most, sem a jövőben soha, milyen a valódi természete, mi a célja vagy a szerepe. Ennek ellenére, ahogyan a Buddha is kijelentette, a tudat tanulmányozásán kívül nem nagyon van értelme mással foglalkozni.