Ahogyan a bevezetésben elhangzott, a buddhizmus sok mindenre használható, de bármelyik cél megvalósítását is tűzzük ki magunk elé, bármelyik utat is kívánjuk követni, egy biztos: szükséges hozzá valódi, szívből jövő indíttatás, eltökéltség, bátorság és erő. Ez az ösvény nem turistáknak való. Az örök „keresők” semmit nem találnak. A turista gyakran megáll, mindig elfárad, a szendvicsét majszolja, állandóan a tájat nézi, és mikor elfárad, hazamegy. A kereső sokszor a lustaságát palástolja csak, mikor szabadságát élteti, és nem teszi le voksát egyik út mellett sem. Úton járni nehéz, fáradtságos és bizonytalan, mert nem lehetsz biztos a célbaérésben. Főleg a buddhizmusban. Ez a hősök útja. Embert próbál. Csak akkor indulj el, ha már nem rajongsz saját intellektusodért, ha már felismerted, hogy amit szellemi útkeresésednek hiszel, valójában bújkálás és kényelem.

Nem kell a Buddha útját követned. De ha mégis megteszed, akkor sok munkára készülj.

A Buddha Tanításának követéséhez nem feltétlenül szükséges hatalmas elméleti tudás, ezért ezt a folyamatot, itt a blogon, nem azzal kezdem, hogy az Olvasóra zúdítom az alapvető ismereteket. Eljön az ideje mindennek. Inkább szeretnék felépíteni egy alapot, amire majd építkezhetünk.

A következő bejegyzésben majd arról szeretnék beszélni, hogy mi a Buddha egyik fő üzenete, kik érthetik meg a Tanítást, kikhez szólt. Életéről, beszédeiről eshet majd szó a későbbiekben, de ezek az ismeretek könnyedén hozzáférhetőek más felületeken is. Most a gyakorlatot támogató tudást szeretném felvázolni. Ez így is hatalmas vállalkozás.

Ebben a szakaszban konkretizáljuk, hogy mit ígér a buddhizmus.

A Buddhát nem érdekelték tisztán spekulatív metafizikai kérdések. Ezeket a nézetek vadonjának hívta, amiben a gondolkodó elme eltéved, elveszik, és önmaga körül forog, mint a saját farkát kergető macska. Így, előre tudhatóan, nem találunk választ. Ez a vadon lehet szép, elcsábítja az intellektust, de itt csak talmi kincseket találni. Az ego fényesítésére kiválóan alkalmas hely, de csak tovább növeli a már amúgy is meglévő zűrzavart. Válaszok hiányában csak a békét lehetetleníti el ez a fajta gondolkodás.

A nézetek vadonjában való keresgélés következménye a gondolati burjánzás. Ha a gondolat, maga a kérdés már alapvetően téves, hogyan is lehetne a rá adott válasz érdemi? A következő bejegyzésekben sokat fogunk foglalkozni azzal, miért mondta a Buddha, hogy általában már a kérdés rossz, mert ez nagyon fontos alapgondolata a buddhista Tanításnak.

Az egyik tanítvány, Málunkjáputta feltett tíz alapvető kérdést a Buddhának, amit sokan mások is szívesen feltennének egy korszakalkotó gondolkodónak, szentnek vagy vallásalapítónak, azt gondolva, hogy az erre adott válaszok majd minősítik őt. A kérdések a világ és a lélek, valamint a Tathágata létezéséről, örökkévalóságáról szóltak. Melyik követőt ne érdekelnék az erre adható válaszok? A kérdések így hangzottak (a Tathágata a Buddha egyik megszólítása):

„Uram, ahogy egyedül meditáltam, ez a gondolat merült fel bennem: vannak kérdések, amelyeket az Áldott nem fejtett ki, félretett és elutasított. E kérdések a következők: (1) a világ örökkévaló? (2) nem örökkévaló? (3) a világ véges? (4) végtelen? (5) a lélek azonos a testtel? (6) a lélek és a test két különböző dolog? (7) létezik a Tathágata a világ után? (8) nem létezik a halál után? (9) egyszerre létezik és nem létezik a halál után? (10) sem nem létezik, sem pedig nem létezik a halál után? Ezeket a kérdéseket az Áldott nem fejtette ki nekem. Ez pedig nem tetszik nekem, nincs kedvemre. Felkeresem az Áldottat , és megkérdezem ezekről. Ha az Áldott kifejti nekem ezeket, akkor továbbra is az irányítása alatt élem a szent életet. Ha nem fejti ki nekem ezeket, akkor elhagyom a szerzetesek rendjét, és távozom. Ha az Áldott tudja ezekre a kérdésekre a választ, akkor mondja azt. Ha az Áldott nem tudja ezekre a kérdésekre a választ, akkor mondja azt.

A Buddha így válaszolt:

- Mondtam-e neked valaha, Málunkjáputta: „jöjj, éld a szent életet irányításom alatt, és én kifejtem neked ezeket a kérdéseket?”

- Nem, Uram.

- És te, Málunkjáputta, mondtad-e nekem: „Uram, az irányításod alatt fogom élni a szent életet, ha kifejted nekem ezeket a kérdéseket?”

- Nem, Uram.

- Málunkjáputta, most sem mondom ezeket neked, és te sem mondod ezeket nekem. Ha ez így van, te ostoba, akkor ki utasít vissza kit?

- Málunkjáputta, ha valaki azt mondja: „nem élek szent életet az Áldott irányítása alatt, amíg az Áldott ki nem fejti ezeket a kérdéseket”, az meghal úgy, hogy a Tathágatától nem kap választ a kérdésekre. Olyan az, mint amikor egy embert mérgezett nyíllal lőnek meg, és barátai és rokonai orvost hívnak hozzá. A meglőtt ember pedig azt mondja: „Addig nem engedem, hogy kihúzzátok ezt a nyilat, amíg teljességében és tökéletesen nem tudom, hogy ki lőtt meg; a harcosok kasztjába tartozik-e, vagy egy pap, vagy egy földműves; hogy mi a neve; melyik család tagja; magas, alacsony vagy közepes termetű-e; bőrszíne sötét, barnás vagy aranyszínű; melyik városból származik. Addig nem engedem kihúzni ezt a nyilat, amíg nem tudom, hogy milyen íjból lőtték ki; milyen tollból készült a vessző tollazata; miből készült a nyílhegy? Málunkjáputta, ez az ember előbb hal meg, semmint tökéletes választ kapna akár egyetlen kérdésére.

Ezután a Buddha elmagyarázta Málunkjáputtának, hogy a szent élet nem függ ezektől a kérdésektől. Bármit is gondoljon ezekről az ember, attól még van születés, öregség, betegség és halál, siránkozás, félelem, bánat és nyugtalanság, „amelyekről azt mondom, hogy még ebben az életben megszüntethetők”.

- Ezért, Málunkjáputta, hogy amit kifejtettem, azt kifejtettem, amit nem fejtettem ki, azt nem fejtettem ki. És miért nem fejtettem ki ezeket? Mert nem hasznosak, nincsenek összefüggésben a szent élettel és a válaszokkal, nem vezetnek vágytalansághoz, megszűnéshez, nyugalomhoz, megértéshez, teljes felismeréshez, nirvánához. Ezért nem fejtettem ki.

És mi az, amit kifejtettem? Kifejtettem a dukkhát, a dukkha keletkezését, a dukkha megszűnését, és a dukkha megszüntetéséhez vezető utat. És miért fejtettem ki ezeket? Mert hasznosak, összefüggésben vannak a szent élettel és a válaszokkal, vágytalansághoz, megszűnéshez, nyugalomhoz, megértéshez, teljes felismeréshez, nirvánához vezetnek. Ezért beszéltem ezekről.”

Mit érnek a hamis, csillogó, újra és újra megcáfolható, bizonytalan válaszok, ha bár valamiféle tudás birtokában, de szenvedve, zavarodottan halunk meg?

A buddhizmus nem pesszimista, nem optimista, hanem realista. Pontos leírást ad arról, hogy kik vagyunk, és használható útmutatót arra vonatkozóan, hogy mik lehetünk. Úgy viszonyul hozzánk, mint egy jó orvos, aki megállapítja a betegséget, látja, hogy a páciens gyógyítható, majd kezeli és megmenti a beteget, annak saját immunrendszerét felhasználva. A Négy Nemes Igazság párhuzamait használva a dukkha a betegség, a sóvárgás a vírus, a Nirvána az egészség, az Ösvény a gyógymód.

A dukkha fogalmának tisztázása, mint az előzőekből látszik, kulcsfontosságú. A következő bejegyzésben elkezdjük megérteni ennek a jelentését.

A buddhista tanításokkal kapcsolatba kerülve sokan gondolják, hogy ezek teljes egészében csak a világtól való elvonulásban, szerzetesek által gyakorolhatóak, világi ember legfeljebb világi előnyöket szerezhet vele; nyugodtabb, összeszedettebb, egészségesebb lehet tőlük. Ez azonban tévedés, ez a Tan aprópénzre váltása. A Buddha Tanítása mindenki számára megvalósítható, és egy világi ember is elérheti a célt, a teljes és tökéletes megvilágosodást. A jó orvos nem válogat a betegei között.

Folytatjuk.