A világi helyes szemlélet

A világi helyes szemlélet a karma erkölcsi oldalának, szándékos tetteink erkölcsi következményeinek megértését jelenti. Szó szerint a „tettek birtokoltságának helyes szemlélete” (kammasszakkatá szammáditthi), és a következő szövegfordulat magyarázza: „A lények saját tetteik tulajdonosai, saját tetteik örökösei; a tetteikből származnak, a tetteikhez kötődnek, a tetteik tartják fenn őket. Bármit is tesznek, akár jót, akár rosszat, annak örökösei lesznek.” A tettek jellegüknek megfelelő gyümölcsöt hoznak, és az életen belül, valamint az után is meghatározzák sorsunkat. Az ősi szövegek részletes meghatározásokat is tartalmaznak arról, hogy az erényes cselekedetek, az adakozás, az alamizsna adása erkölcsi jelentőséggel bírnak; mindenkinek kötelessége szolgálni apját és anyját; van túlvilág, és van újjászületés, és a karma oda is hat; léteznek olyan magas szintű tanítók, akik képesek elmagyarázni a világról az igazságot. Látjuk, hogy az erkölcsöt, a helyes szemlélet világon inneni és túli jelentőségét alapvetőnek tekintették, és mindenféle misztifikációtól mentesen képzelték el a helyes szemlélet sorsformáló hatását. A Buddha mondja: „Szerzetesek, tettnek (karma) a szándékosságot nevezem. Akarván cselekszik az ember a testén, beszédén vagy tudatán keresztül.” A tettek tehát e három kapun (szellem, lélek, tudat) keresztül képesek megnyilvánulni és hatni, majd a tett okozójára visszahatni (vipáka, azaz beérés, vagy phala, azaz gyümölcs a visszahatás, mint következmény). A szándékosság hangsúlyozásával a Magasztos egyértelművé tette, hogy a tett a tudatból ered, a tudat késztetéseit, hajlamait, a szemléletét váltja valóra.

A helyes szemlélet többet jelent, mint a karma működésének ismeretét, hiszen „amikor a nemes tanítvány megérti, hogy mi a karmikusan káros és mi a káros karma gyökere, továbbá mi a karmikusan üdvös, és mi az üdvös karma gyökere, akkor tesz szert a helyes szemléletre.” Fontos, hogy megértsük

a káros és üdvös karma közti különbséget;
a karma típusait;
és azokat a gyökereket, amelyekből a cselekedetek fakadnak.

Részletezve a fentieket:

A káros és üdvös karma közti különbség

Megkülönböztetjük a káros (akuszala) karmát és az üdvös (kuszala) karmát. Káros az a cselekedet, amely erkölcsileg elítélendő, a szellemi fejlődésre rombolóan hat, önmagunk valamint mások szenvedését segíti elő. Üdvös az a cselekedet, ami morálisan helyeselhető, segíti a szellemi fejlődést, saját magunk és mások számára hasznos és áldásos.

A karma típusai

A Tathágata tíz csoportba rendezte a jó és a rossz tetteket. Kezdjük a tíz káros tettel, melyek három alcsoportba sorolhatók:

Testi tett (kájakamma)
1. élet elpusztítása
2. elvenni, ami nem a miénk
3. helytelen viselkedés az érzéki örömök tekintetében
Szóbeli tett (vacsikamma)
4. hazug beszéd
5. rágalmazás
6. durva beszéd
7. haszontalan fecsegés
Tudati tett (manókamma)
8. mohóság
9. rosszakarat
10. hibás nézetek

Az üdvös tettek ezek ellenkezői: tartózkodás a káros tettek első hét fajtájától, mentesnek lenni a mohóságtól és a rosszakarattól, és helyes szemlélettel rendelkezni.

A gyökerek, amelyekből a cselekedetek fakadnak

A tetteket a mögöttük meghúzódó indítékok alapján osztjuk fel károsakra vagy üdvösekre. Ezek az indítékok a gyökerek (múla), melyek erkölcsi minősége a köréjük szövődő szándékokra is áttevődik, így a karma minőségét is meghatározzák. A káros gyökerek háromfélék, és a már ismert három szenvvel azonosak (mohóság, ellenszenv, káprázat). A három üdvös szenv ezek ellenkezője: a mohóság hiánya (alóbha), az ellenszenv hiánya (adósza) és a káprázatmentesség (amóha). Ezek nem csak a káros szenvek hiányát jelentik, hanem a megfelelő erényeket is. A mohóság hiánya a lemondás, nem ragaszkodás és nagylelkűség; az ellenszenv hiánya a szeretetteli kedvesség, rokonszenv és szelídség; a káprázatmentesség pedig a bölcsesség.

A karma kifejtheti a hatását azonnal, vagy egy élet múlva, de szunnyadhat életeken vagy egy világkorszakon át is, de biztosan beérik egyszer, ha a lény a szamszára foglya marad. Boldogságot, sikert, vagy szomorúságot és kudarcot okoz kicsiny vagy nagy mértékben, meghatározva a hétköznapokat és az egész életet. Dukkhát (szenvedést) vagy szukkhát (boldogságot) teremt magunknak és a világnak, ezért a szamszára minősége a tetteinktől, és annak gyökerétől, a szemléletünktől függ. Ez alól egy módon lehet szabadulni: a megvilágosodással, az ellobbanással, de ez már a magasabb rendű szemlélet birodalmába tartozik.

A világi jellegű helyes szemlélet a fentiek felismerése és gyakorlása. Alapvetően erkölcsi kérdés. Jelentős terhet rak a lény nyakára, hiszen tettei nem csak ezt az egy életet és egy világot határozzák meg, hanem az eddigieket és az ezutániakat is. Nyilvánvalóvá teszi, hogy az ember nem szubjektum, az erkölcse nem áll meg önállóan a létezésben, felelőssége van a világgal, és ez alól a felelősség alól nem szabadul. Fontos tudni azonban, hogy a Buddha nem volt híve a merev vallási szabályoknak, nem hirdetett erkölcsi determinizmust. A jó és a rossz, a káros és az üdvös nem a hétköznapi, kispolgári erkölcsi értelemben létező kategóriák. Nincs égi bíró sem, aki ezt meghatározná és elvárná. A morál még a világi szemlélet alkalmazása során is világfeletti, kifürkészhetetlen, és nem törvénykönyvekből, aktuális társadalmi közmegegyezésekből, hanem a szívből, az Örökből ered. Óvnék azonban mindenkit ez alapján valamiféle erkölcsi relativizmustól: a jó és a rossz fogalma, mint sokszor tárgyaltuk, a világfelettiben feloldódik, de a világban sem köthető meg, nem írható könyvekbe, nem lehet fegyver és ítélet magunk vagy mások felett. Már a világi helyes szemlélet kialakításához és működtetéséhez is világon túl-látó bölcsesség szükséges, a Dharma valamelyes ismerete és értése. Amíg ezt nem szerezzük meg, addig is műveljük a jót, kerüljük a rosszat, és tisztítsuk meg a tudatunkat: ez a buddhák bölcsessége.