A nyugati filozófia három fő elmélet köré csoportosítja az igazság fogalmát. Most buddhista szemmel nem elemezzük őket, hiszen aki már képzettebb a Magasztos Tanításában, az úgyis tudja, hogy hol találhatóak az elméletek gyenge pontjai, hiszen a blogon rengeteg foglalkozunk az alapok és eredmények illúzió-természetével. De egy kis játékra hívlak, kedves Olvasóm: gondolkodj el rajta, hogy az elméletek szerinted mely pontokon hasonlítanak, és hol térnek el a buddhista igazság-felfogástól. Ha van kedved, írd meg nekem kommentben. Nincs rossz válasz, és nincs végső megfejtés sem, hiszen a Magasztos is azt tanította, hogy minden vélemény csak egy nézőpont, és az igazság végső természete úgyis kifejezhetetlen. Vegyük sorra röviden a nyugati igazság-elméleteket, és azok szintén nyugati szemmel megállapított gyengeségeit.

1. Az igazság lényege a megfelelés

Megfelelés pl. egy hit és egy tény, vagy egy feltételezés és a valóság között. Egy állítás (vagy hit, vagy propozíció) akkor igaz, ha megfelel az általa reprezentált igazságnak. Egy állítás akkor igaz, ha amit állít, a valóságban is úgy van. Ha a dolgok úgy vannak, úgy léteznek, ahogyan az igazság leírja, akkor az igazság valós. Ebből következően a hamisság a meg nem felelés az állítás és a valóság között. Minden igazság megadja a választ egy kérdésre, mely válaszok aztán együtt adják a nagy, végső választ.

Problémák: A megfelelés igazolhatatlan, hiszen nem létezik objektív értékelés. Az állításra felelő valóság nem is biztos, hogy valós, lehet csak egy üres, nekünk rendelt káprázat, egy másolat, amely reprezentálja az igazságba vetett hitünket. A valóság könnyedén olyanná maszkírozza magát, hogy meglássuk benne a belé vetett hitünk. Az eredmény gyakran nem is másolat, még csak nem is hasonlít az igaz valóságra, hiszen az eredményeket képtelenek vagyunk valóságukban érzékelni: a zene csak a levegő rezgése, a szín fényhullám, a gondolat elektromos inger, az érzés csak felelet a vágyra. Az anyagi megfeleltethetőség mintájára működik a mentális megfelelés is, ami ebben az elméletben lefokozza az érzést és a gondolatot egyszerű anyagi következménnyé, ami nem is lenne baj, ha így lenne, ám ez az elmélet nem tud definíciót adni az igazságra, a létrejövő valóságra, és a mögöttük lévő késztetésekre és akaratra: csak a köztük létrejövő kapcsolat ismeri. Már eleve bizonyítottnak, késznek és vitathatatlannak tartja magát az állítást (pl. a számokat, ha matematikai tételt, a fogalmakat, ha eszméket akar megfeleltetni), amit nem kell igazolni, csak a valóságnak kell hozzá igazodni.

2. Az igazság akkor helyes, ha logikai kapcsolatban áll más igazságokkal

Az igazság ebben az esetben is kapcsolat, de nem megfeleltethetőség, hanem összefüggés. Az igazság csomagban értelmezhető, koherenciája van. Az első pontban is fontos a koherencia, de ott az igazságtól ezt önmagán belül várjuk el, itt azonban a világ többi igazságával közösen kell valóságnak megfelelő rendszert kialakítania. Az igazság egy rendszer, melynek egésze igazabb, mint a részigazságok. Az összekapcsolódó igazságok egyetlen hatalmas rendszert, mintázatot alkotnak, mely végül megadja az egyetlen választ minden kérdésre. Olyan általános szabályokat keres (főleg a tudomány kedveli), melyek az előfeltételek ismeretében megjósolják a végkimenetelt. A múlt szabályszerűségeiből (axiómákból) dedukcióval következtet a várható eredményre, amiken keresztül új igazságokra bukkanhatunk.

Problémák: Sokszor működik, de sosem jelenthető ki, bármennyi tapasztalat is áll rendelkezésünkre, hogy az eredmény minden esetben ugyanaz lesz, mint eddig. A Nap valószínűleg felkel reggel, mint eddig mindig, de nem biztos, csak valószínű, hogy holnap reggel is így lesz. A kiindulási pont nem bizonyítható, az igazságok nem mérhetőek itt sem, és új problémaként lép be a közöttük lévő kapcsolat bizonyíthatatlansága, félreérthetősége. Az igazságok koherens voltát, a következtetéseket kiterjeszti a dologi világon kívül az etikai és morális világra is, és az irracionális, érzéketlen vagy semleges jelenségeket elintézi azzal, hogy még kevés az ismeretünk. Emiatt könnyedén válik maga is érzéketlenné és felületessé, valamint erős késztetést érez arra, hogy mindenképpen integrálja a vélt részigazságait az elképzelt ideális rendszerbe. Egy helyben topog, mert ha az igazság annyi, amit más igazságokból kikövetkeztethetünk, akkor hogyan ismerjük meg az eredeti igazságokat? Lennie kellene egy olyan igazságnak, amihez nem dedukció útján jutottunk el. A hitek igazságai nem mérhetőek, a morál és etika szintén nem. A világ pedig egyszerűen nem mindig logikus, nem egy részigazságokból összefércelt lepel.

3. Az igazság gyakorlati érték

Pragmatikus szemlélet, szerinte az igazság az, ami működik. Azt tekinthető igaznak, amit az eredménye visszaigazol, ráadásul nem egyszer, hanem folyamatosan. Amint a visszaigazolás egyszer hamisságot mutat, az igazság elveszíti addigi értékét. Az empiristák kedvelik, mert akkor fogadnak el egy állítást, ha arra tudományos vagy tapasztalati igazolást nyernek, ha a valóság ellenőrzése helyesnek találja az előfeltevést. Az igazság az, ami kiválasztódik a lehetséges kimenetelek közül, és valóságosan bekövetkezik, mint tapasztalat. Ehhez a tapasztalatot kísérleteknek kell alávetni, melyeknek módszertana van, és ha egyik sem cáfolja, akkor igaz. A hit eszerint akkor igaz, ha az általa kiváltott cselekvés megfelel a hit előírásainak. Ha nem felel meg az ember a hit szabályainak, akkor nem is hisz, amiben lehet igazság, de így a hit igazságát annak hasznosíthatóságában mérhetjük csak le, ami inkább hasonlít egy üzletre.

Problémák: Kizárja a morált, a magáért való gondolatot és érzelmet, ha az nem vezet eredményre, vagy nem változtatja meg a cselekvést. A kísérletekben hisz, arra alapoz, de azok bizonyíthatósága és megfelelése már nem érdekli, pedig a kísérleti módszerek gyakran változnak, ahogyan a kísérletek eredményeinek kiértékelése utáni következtetések is. Nem foglalkozik a működés etikájával, csak pillanatnyi hasznosságával, ezért igazságai gyakran elértéktelenednek, ha már nem szolgálják a gyakorlatot. Mivel csak a hasznosat tekinti igazságnak, ezért az teljesen emberközpontúvá válik, vagyis kizárólagos mértéke az ember pillanatnyi tudása és ismeretei lesznek. Emiatt folyamatosan elveszíti az alapjait. Igazságnak tekinti, ami működő és kényelmes, tehát bármit, amiből hasznot húzhat, emiatt könnyen lesz embertelen és téves. Mivel azt állítja magáról, hogy elmélete nem lehet hamis, esetleg csak egyes állítások nem működnek, ezért cáfolhatatlannak tűnik, pedig csak körben forgó tautológia. Nem foglalkozik a ténnyel, hogy léteznek haszontalan igazságok.

A racionalisták és idealisták általában összefüggésként tekintenek az igazságra (2. elmélet), az empiristák pedig a megfeleltethetőséget vagy a pragmatikus szemléletet (1. vagy 3. elmélet) részesítik előnyben.