mind rabja valaminek
a megszabadult fényt teremt
a látszatba zárt a sötétben rekedt
kettő között a nyugalom otthona
de egy sem ért el sehova

29. A világot díszei, szépségei, attribútumai, a benne egymást szülő és váltó okok és következmények mintha élettel töltenék meg, de ezek az üresség kidudorodásai, levegőből szőtt illékony álcái. Ha nem lennének, és a világ egysíkú, megnyilvánulás-mentes, élettelen, meg-nem-nyilvánult lenne, akkor sem lenne semmilyen szempontból másmilyen. Ez fontos: a létre nem jött, és a tapasztalt, létrejött világ között nincs semmilyen különbség. Mindkettő üres, céltalan, és végső értelemben halott. A megnyilvánult mindössze kitört, darabokra hullott, tehát látszatra lépett, de ettől még nem lett célja, oka vagy tulajdonságai. Amíg azt hisszük, hogy a megnyilvánult több, mint a meg-nem-nyilvánult, addig képtelenek leszünk látni őt.

30. Ezért a látszat öntudatra lépett részeinek, az érző lényeknek sincs sem célja, sem oka, sem értelme. Nem küldött minket semmi, és nem vár minket semmi. Értelmet saját álmaink hazudnak nekünk, melyeket a ködvilág vélt összefüggéseiből merítettünk, magunknak kreáltunk. Ha egy isten vár minket, az az isten is mi vagyunk, az is üres és céltalan.

31. Mivel a világ képzete egyben az „én” képzete, ezért ha egyszer felébredsz, és az „én” képzetét elengeded, a világ képzetét is el kell engedned, tehát minden kapaszkodód elveszíted. Ne csapd be magad, ne építs várat levegőből. Igen, ha felébredsz, akkor nem halsz meg, ezt mondják a bölcsek, de nem teszik hozzá, hogy azért menekülsz meg a haláltól, mert a világgal együtt még a halál is eltűnik, ahogyan eltűnik az élet, a létezés és a minden. Az illúzióvilág terméke az élet és a halál, tehát a felébredettnek eltűnik a halála, de eltűnik az élete is. Nem marad semmije, és akinek már élete sincs, annak halála sem lesz. Vagy másképpen: aki a halált győzedelmesen elűzte, az hirtelen a semmiben és a semmiben sem találja magát, ahol élet sincs. Nem lehetséges csak a halált elkerülni, és az életet megtartani: vagy mind a kettő megtörténik veled, vagy egyik sem. Ez bizony félelmetes, ezért riadnak vissza még a legbölcsebbek is a halál legyőzésétől. Élet és halál, egy újabb kettőssége a ködvilágnak: aki középen jár a buddhákkal, annak sem élete, sem halála, sem énje, sem nem-énje nincs.

32.  Ha az éned nem-létezésére egyszer ráébredsz, akkor éned nem elhagy, mert ahhoz, hogy elhagyjon, veled kellett volna lennie. Ha életed nem volt valós, halálod sem lesz az, és a létezés csak megtörténik veled, ahogyan születésed is megtörtént. Ha éned el tudna hagyni, akkor létezne, és távozása után ott maradna valami, ami nem ő. Ami ott marad, azt minek nevezzük? Az is egy „én”? Vagy a távozó „én” űrt hagyna, ami be lehetne tölteni. Mivel töltsük be? Egy újabb „énnel”? És a távozó „én” hol kóborol ezután, hova menjen, mit tegyen? Amíg az „énedet” el akarod űzni, addig nevet adsz neki, formát adsz neki, élettel és tartalommal töltöd meg, addig gondod van vele, rajtad lóg akkor is, ha már végre megszabadultál tőle. Ha becézed, dorombolva hozzád bújik, ha elküldöd, kísérteni fog.

33. Mivel az üresség látszat-részei önálló léttel nem bíró, kizárólag egymás viszonylatában megnyilvánuló, önértékmentes komponensek, ezért nem viszonyulhatnak egymáshoz értékkel, megértéssel és valós vonzalommal, mert hiányzik a megismerő és a megismerhető. Csak a három szenv alakíthat ki közöttük ideiglenes kapcsolatokat: önmagukhoz képest vonzónak, elfogadhatónak, vagy taszítónak, kerülendőnek, vagy semmilyennek, semlegesnek ismerik fel az éppen eléjük kerülő átmeneti élőt vagy jelenséget. E kapcsolatok is rövid tartamúak, felületesek, és az észlelő pillanatnyi állapotának megfelelően változékonyak. Ami üres, annak kapcsolatai is üresek. Ami üres, az üreset akar vagy üreset nem akar, üreset ismer fel vagy üreset nem ismer fel. Üres, amikor elindul, és üres, amikor célba ér. Üres a lényege, és üres az útja.

34. Ami valódi, az létezik, tehát kötött, potencialitása korlátozott, ezért csökevényes, sosem lehet teljes. Ami hamis, az nem létezik, viszonylagos, mindene illúzió, tehát kötött, potencialitása csak látszat, ezért sosem lehet teljes. Mindegyik valamilyen, a valódi és a hamis is. Az illúzióból nem a valamilyenné válás a kiút; az zsákutca, csapda, tévút. Az illúzióból nem a semmilyenné válás a kiút; az zsákutca, csapda, tévút.

35. Ha a valóság illúzióvá válik, akkor az illúziók az élők fejében képzetekké, majd valósággá alakulnak. Mindkét valóság valódi és teremtő: a valódi valóság és a képzelt valóság is. Az illúzióból nem a valóság keresése vezet ki, mert értsük már meg végre: nincs valóság! A valóságot kereső örökké a káprázatban ragad!

36. A fogalmat alkotó a fogalom rabja. Az érzést érző az érzet rabja. A gondolatot életre hívó a gondolat rabja. A megoldást találó a megoldás rabja. Az ezek miatt elkeseredő az elkeseredés rabja. A szabadulásról beszélő a szabadság rabja. A rabságról beszélő a rabság rabja. A mindenség keresője a mindenség rabja. A Buddha a Tanításának a rabja. Az Isten az örökkévalóság és a végtelen hatalom rabja. A ………….. a ………….. rabja.