A Tanítás alapján úgy gondolom, hogy a két legalapvetőbb módszer a karma vagy bármely, a szabadságot akadályozó tényező meghaladásához a középen levés és az éber figyelem. Ezek a megvilágosodás feltételei, ugyanakkor a mai társadalmakban a legnehezebben megvalósíthatóak.

A középről már többször szó esett ezeken az oldalakon. A középen levés egyfelől maga a nyugalom, a kibillentség ellentéte. Statikus állapot. Elsőre rugalmasnak hihetnénk, mert az ég alattiban a szélsőségek állandó vibrálását, elmozdulásait folyamatosan követve lehet csak megőrizni a nyugalmat, a megfelelő távolságot a szélektől. De nem az, mert a valódi közép túl van az alkalmazkodáson, és az illúziókon átlátva megteremti saját helyét.

Sokan keresik a középutat, amit a két véglet között terveznek megtalálni, ahogyan a Szent mutatta. De vigyázz, mert ha a középutat megtaláltad, ha az Ösvényt középútnak látod, akkor megtaláltad és megteremtetted a két végletet is, létrehoztad a dualitást is. Hiszen valamihez képest vagy középen. Ez nem jó, ez nem az igazi út. A középutat akkor találtad meg, amikor a két végletet sem látod többé: feloldódnak a végletek és a fokozatok, és ezzel együtt feloldódik benned a középút illúziója is.

A Buddha megtapasztalta a fényűzést és a gazdagságot, és látta, hogy ez nem jó, nem vezet a boldogsághoz. Aztán megtapasztalta a nélkülözést, majdnem belehalt, és látta, hogy ez sem jó. Ekkor megtalálta a középutat, ami semmi más, mint a megelégedettség, azaz: a mérték.

Ez messzire mutat. Ez a törvény nem csak az életben a legalapvetőbb, ez a megvilágosodásig elvezethet. Spirituálisan is a lényeg: a mérték. Mindentől egyenlő távol, mindentől függetlenül, pont középen, mértékben, majd a mindent is feloldva, a lényeget látva, a tökéletességben. Nem erőltetve, nem harcolva, nem vágyva, ezért nem is szenvedve, hanem középen, mértékben.

Ez a boldogság.

Belátva, hogy a dolgok, amiktől egyenlő távol vagyunk, illúziók, ezért a közép is az, és a feloldódással eljön a megszabadulás.

Ez a megvilágosodás.

Ehhez szükséges a másik módszer, az éber figyelem elsajátítása. Figyelem nélkül nem látsz, nem tapasztalsz a hétköznapi életedben sem. A spirituális figyelem viszont a valódi látás megvalósítása, a tanulás alapfeltétele. Új szemmel látva lehetőséged nyílik végre valóban tanulni, és boldogan veted el eddigi ismereteid. A Buddha azokért jött, akiknek a szemét már csak kevés por fedi. A végcél úgy látni a dolgokat, ahogyan azok vannak. Ehhez gyakorlással kell kifejleszteni az egyhegyű figyelem képességét.

Tudj, ne birtokold a tudást. A görcs elenged, a gondolkodó tudat elcsitul, az addig elnyomott nemes figyelem felébred, és fellobban a megértés fénye.

A figyelem a tökélyre fejlesztett egyhegyűség. A figyelem a mindenre és mindenkire kiterjedő figyelmesség, világfeletti értelemben.

Eleinte az egy, majd az egyszerre több dologra való nemes figyelem valósul meg, majd képesek leszünk a teres látásra. A körülöttünk lévő zűrzavar egyik oka, hogy egyszerre ezer dologgal foglalkozunk, állandóan csapong a tudatunk, ezért fontos megtanulni lecsendesíteni, koncentrálni. Ebben a nyugalomban, csendben aztán felismerhető lesz a bennünk fénylő eredeti intelligencia.

De ebben a világban mindezt elérni szinte lehetetlen. Az individualizmus megöli az individumot, miközben felerősíti azt. A megtalált ént nem haladod meg, csak elveszted.

Az egész világ arra szorít, hogy képtelen legyél összpontosítani. Ennek a világban tapasztalt zűrzavarnak a személyiségvesztés a célja, de sajnos rossz módon és rossz irányban. Ez nem az én meghaladása, csak az öntudat elvesztése. Már nem tudunk középen, normálisan, józan ésszel gondolkodni. Mikor nincs nagyon melegünk, akkor fázunk. Mikor éppen nem vagyunk önfeledten, euforikusan örömteliek, akkor nem érezzük magunkat jól. A zene csak hangosan élvezhető, az étel csak ízfokozóval. Fontos, hogy minden tárgyunk legyen új és modern. A reklámok szereplői mind olyan harsányan boldogok, mintha a mennyország angyalai változtak volna át fogyasztókká. A világ a szélsőségekbe lök, mert arra nevel, hogy ha nem vagy éppen kivételesen jól, akkor egészen rosszul legyél, és törekedj vissza a tökéletes és szenvedélyes eufóriába. A közepet nem keressük, de hogyan is kereshetnénk, amikor nem értjük. A világ minden pillanatban, összes erejével arra törekszik, hogy a szélsőségekbe lökjön és szétszórja a figyelmünket. Ez a fogyasztói társadalom alapja: a bizonytalan, ködös tudatú ember könnyen terelhető, jobb fogyasztó.

Aki középen van, biztos magában, teste-lelke megelégedett, stabil. Nem vesz részt együgyű harcokban, nem halmoz fel. A szélsőségbe zuhant ember viszont jó polgár. Ha nagyon boldog, akkor önfeledten fogyaszt, élvez, költ, és kitartó munkát végez, hogy fenntartsa kivételezett állapotát. Ha helyzete meginog, azonnal a másik szélsőségbe hull, és szorong. Azon dolgozik, hogy visszaszerezze, amit boldogságnak hitt, ezért olyanra is képes lesz, amit szégyell, ami méltatlan.

Tárgyakkal veszi körbe magát. Egyre erősebben ragaszkodik egyre mulandóbb dolgokhoz, és azok pusztulása mind mélyebbre rántja. Ezt csak újra felhalmozással és az egyre magasabbra jutás illúziójával képes ellensúlyozni, amibe a lelke belepusztul, tudata elveszik.

Aki eleve a szélsőség sötétebb oldalán érzi magát, az szintén fogyaszt, mert kárpótolja, jutalmazza magát, és egy látszatot is fenn akar tartani. Nincs nyugalmuk, és tragédiájuk, hogy a két szélsőség közötti csapongás, ide-oda csapódás közben nem is érintik a közepet, messze elkerülik azt.

A világ a figyelmünket is millió darabra tépi. Egyszerre eszünk, netezünk és figyelünk a mobilunkra. A multitasking elvárt kompetencia, pedig lehetetlen. Az ember az egyhegyű figyelemre lett teremtve, de mindenki a mobiljába bújik. A vibráló világra bámulunk, és zuhanunk bele mint bogár a lángba. Kibírhatatlannak érezzük, ha nem tereli el a figyelmünket valami másodpercenként minden másról. Ha egy pillanatra megállunk és nem csapongunk, pánikba esünk. Mindenki keresi, mit kellene éppen elintéznie. Még a pihenés is munka, mert az élményeket élvezni kell, minél többet a rövid szabadidőben. A valódi csönd megrémít, és a halállal azonosítjuk. Néha azt érzed, hogy most végre pihensz, pedig dehogy: vagy tevékenyen élvezel vagy öntudatodat kiütve bambulsz a világba, sokszor tudatmódosítók segítségével. Tudatmódosító nem csak az alkohol, hanem a TV, az internet, bármi, akár még a családod, a barátaid. Sosem vagy már önmagad. Talán jobb is, mert amit a ma embere önmaga helyén talál, amivel magát azonosítja, az az ego legrosszabb arca. Menekülünk, rohanunk, pánik és nemtudás irányítja mozdulatainkat, és még csak fel sem ismerjük, nem is tudjuk.

Az egész világ álmodik!

Figyelmünk, gyönyörű gyémánt-képességünk a világ valódi megismerésére összetört, mint egy üveggömb, és most törött darabjairól vakítva ömlik a szemünkbe egyszerre ezer fénysugár.

A cégek, a világ, az országok vezetői örülnek ennek. Aki többé nem tud koncentrálni, az nem tud figyelni, azt oda vezetik, ahová akarják. Mindegy, hol élsz, mindegy, ki vezet, ez világjelenség, csak a rendszerek nevei változnak, de oly egyforma az egész! Bamba zombiként ténfergünk az üzletek polcai között, és megvesszük, amit a tudatalattinkba csempésztek a reklámok. Fogalmunk sincs a boldogság, a közép természetéről, nem ismerjük, és nem is keressük önmagunk. Még ha fel is ébred bennünk a vágy az élet válaszainak megismerésére, spirituális megismerésünk is pláza-élménnyé silányul: jógabérlet, egy női magazin ezo-rovata, valláspótlék, zen-mondásos netes oldal, mesternek hitt tévelygők ostobasága, nyomorult önsegítő könyvek képében jelenik meg. Ez is zabálás, csak a tudaté, nem a testé.

A figyelem hiánya és a közép ismerete nélkül sokkal nagyobb bajban vagyunk, mint amúgy is lennénk. A figyelemhiányos betegségek és a elvesztett alapok miatti szorongások, bizonytalanságok már természetes mentális állapotaink.

Tehát ez a két feltétel. A világot nemes figyelemmel kell észlelni, ebből következik a szeretet, a bölcsesség. Olyan alapok, amik lehetővé teszik a középre kerülést, amiből aztán következhet a megvilágosodás.

Remélem, barátom, elkeserítettelek annyira, hogy szívedben felébred a nemes indulat a két feltétel megvalósítására. Még bőven van dolgunk, át kell beszélnünk még sok mindent a Tanítás alapjaiból, de aztán, egyszer, rá fogunk térni a gyakorlásra. De addig nincs mit gyakorolni, amíg nem tudjuk, hová akarunk jutni.

A látszatát is kerülni szeretném, hogy tudom a válaszokat. Közösen szeretnék haladni Veled, ezért kérdezz, reagálj. Haladjunk.