Két részben áttekintjük a buddhista fogadalmakat.

A buddhista gyakorlók alapvetően kétféle fogadalmat tehetnek le. Fontos tudni, hogy nem kötelező. A szerzetesek általában leteszik a komolyabb, tíz fogadalmat (dasa-sikkhápada), de a világi követők ebből csak az első ötöt. A világiak maguk döntik el, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. Ha késztetést érzünk rá, mert elmélyültebb, elkötelezett életvitelt szeretnénk folytatni követőként, akkor érdemes ezeket megtanulni, magunkévá tenni és szavunkat adni, ezzel is megerősítve elkötelezettségünket. A buddhizmusban a világi fogadalmak betartását senki nem ellenőrzi, senki nem kéri számon. A gyakorlóra van bízva, hogy lelkiismeretével elszámoljon. Azt tart be vagy szeg meg, amit csak akar, hiszen a buddhizmus a saját magunk felszabadítását hirdeti, és ha a követőre bízza a létkeréken kívül tervezett jövőjét, természetesen nem ellenőrzi, hogy az addig vezető úton hogyan viselkedik.

Az öt fogadalom a világiaknak általában az elkötelezettség maximuma, de a szerzeteseknek is az első ötöt jelenti. Tökéletesen betarthatatlanok. Hasonlítanak a kereszténység szeretet-parancsához; a szeretet, a krisztusi javaslat nem egy érzelem megélésére vonatkozik, hanem egy erkölcsi hozzáállást ír le, egy erkölcsi viszonyulást az élő és élettelen világ felé. A keresztény szeretet ez egoizmusról, az énközpontúságról való lemondás, a másik érdekeinek előtérbe helyezése, a sajátunk elengedése, a másik javának, boldogságának a keresése a magunké helyett. A buddhista fogadalmak, már az első öt is, olyan viselkedési formák, normák, melyek végül a saját lemondásunkon keresztül a világot teszik jobbá, a többiek életét boldogabbá. A kereszténység és a buddhizmus is időnként egyenesen, máskor tanításának szellemén keresztül azt magyarázza, hogy az „én”, az ego halálba és pusztulásba visz. Az énközpontú gondolkodás szükségszerűen pusztít, felzabálja anyagi és lelki környezetét, majd a gazdatest megölése után elpusztítja önmagát is. A szeretet nem szentimentalizmus, hanem megoldás a lelki, szellemi, és bizony az anyagi problémáinkra. A Biblia szerint „senki se keresse a maga hasznát”, „senki ne a magáét keresse, hanem ami a másiknak jó”, „mindenki felebarátjának épülését, javát akarja”. Korunk ennek szöges ellentétére buzdít. A reklámok, a politika, a gazdaság, még a közösségek is mind ennek ellentétében érdekeltek, ám csak rövidtávon, mert már látszik, hogy hosszú távon felélik a világot és az embereket, a gazdatestüket. A buddhista fogadalmak ugyanígy az egyén erkölcsi állapotát változtatják meg, hogy a közösség, a világ jobb hely legyen.

A fogadalmak betartása látszólag lemondást követel. Ám lemondani csak arról kell, amihez ragaszkodunk, amihez kötjük magunkat, amitől függővé tettük boldogságunkat. Ha a fogyasztástól, az énközpontúsághoz fűződő tárgyaktól és életviteltől vártuk a boldogságot, akkor lemondásként éljük meg, de ha már megízleltük a valódi boldogságot, akkor a fogadalmak betartása természetessé válik, hiszen semmi mást nem várnak el tőlünk, csak hogy azt tegyük, ami szerintünk is helyes, és amit szeretnénk, ha mások is megtennének velünk.

A fogadalmak nem fegyelmezésre szolgáló szabályok, azokat a Tipitakában találjuk. A Tipitaka, a Buddha szavaiként számon tartott kánoni gyűjtemény három „kosárból”, részből áll, melynek egyik kosara a Vinayapitaka, a Fegyelmi szabályok kosara. Ez a Tipitaka első része, és a szerzetesek, vagyis a gyülekezet (Sangha) életét rendező viselkedési előírásokat ad. Felsorol kizárással járó, súlyos, valamint megvallandó, enyhébb vétségeket. Célja a fegyelem biztosítása, de nem csak a rendi vétségek elkerülése érdekében, hanem a fegyelem (samvara) általánosabb jelentésének megfelelően a kialvás elérésének szándékával. Sőt, magasabb értelemben ez az egyetlen célja, hiszen az élet során betartott, az értelmet és érzelmeket kordában tartó határok felállításának végső eredménye a megvilágosodáson keresztül elért ellobbanás. A szabályok megszegői maguknak ártanak, és viselik tetteik következményeit. A Vinayapitakában megtaláljuk a szabályok kialakulásának magyarázatát, így a történeteken keresztül bepillantást nyerünk a Buddha életében kialakuló szerzetesi közösség napi életébe, továbbá itt mesélik el legrészletesebben a Buddha megvilágosodásának történetét, és a tanhirdetés kezdeti lépéseit, ezáltal ez a gyűjtemény lett a Buddha-életrajzok egyik alapja.

A fegyelem (samvara) voltaképpen önfegyelem, az erkölcs (síla) kereteinek át nem átlépése (vitikkama: átlépés, kicsapongás, megszegés, így az át nem lépés: a-vitikkama). A fegyelem az ötféle erkölcs egyike, maga is ötféle:

- a szerzetesi szabályzatok előírásainak fegyelme
- az éber figyelem, másképpen az érzékelő képességek fegyelme
- a tudás fegyelme
- a türelem fegyelme
- a tetterő fegyelme

A Vinayapitaka első részében találhatóak az „Előírások” (Pátimokkha).  Ez a gyűjtemény a kezdeti idők listáinak egyike. A Sangha számára készült a rendi vétségek elkerülésére, illetve büntetésére. Megszegésüknek nem lehetett annyira súlyos következménye, mert a szerzetesek egy-egy csoportja szándékosan és rendszeresen megszegte, hogy általános értelemben kinyilvánítsa a kötöttségekről szóló véleményét. A Pátimokkhát emlékeztetőül, kéthetente, a minden teliholdkor és újholdkor megtartott ünnepnapokon (uposatha) recitálták a gyülekezetben, mely ilyenkor teljes számban összegyűlt. A vétségek nyolc csoportját tartalmazza:

- kizárással járók
- Gyűlésen megvitatandók
- kétes ügyek
- elkobzással járó megvallandók
- megvallandók
- meggyónandók
- életmóddal kapcsolatosak
- ügyek elrendezése

Tehát a fogadalmak nem az előző csoportokba tartoznak, főleg napjainkban már nem fegyelmi kérdések, hanem a gyakorló elköteleződése a saját és tágabb értelemben az érző lények érdekében. Az erkölcs (síla) gyakorlásának egyik formája a dasa-sikkhápada, a tíz gyakorlási út, melyből a világiak az első ötöt, a panca-sikkhápadát, az öt gyakorlási utat követik (az erkölcsről szóló korábbi bejegyzések, a Nemes Nyolcrétű Ösvény tárgyalása kapcsán: 182-185.). Bárki bármikor, egyedül vagy közösségben, gyorsan eldarálva vagy egy kis házi szertartás keretében leteheti az öt fogadalmat, akár majd a következő, részletező bejegyzés elolvasása után. Ugyanígy bármikor, akár naponta, meditáció előtt vagy után, esténként, vagy évente kétszer, vagy amikor eszébe jut, meg is ismételheti őket, sőt, az elkötelezett követők gyakorta felelevenítik fogadalmaikat, hogy emlékezetükben tartsák.

A következő bejegyzésben részletesen áttekintjük a fogadalmakat.