A tudatosságnak két rétege van. Az egyik működési módja az ég- vagy tükör-állapot. E minőségében nem változik, bármi jelenik meg benne, csak visszatükröz. Nyugodt, békés, tágas, nem ítél.

Akármelyik tudattárgyat használjuk meditációs tárgyként (pl. fájdalom, légzés, együttérzés, gondolatok, fény) az a feladatunk, hogy az egyetemes valóságot és tudatosságot tapasztaljuk, a felébredést elérjük általa. De amíg tudattárgyat használunk, addig elkülönül a megismerés tárgya és a megismerő, és kettejük között feszül az időben és térben kötött megismerési folyamat. A tudat rendelkezik a visszatükrözés eredendő képességével, ezért hívhatjuk úgy, hogy tükör-tudat. Olyan, mint egy tükör: mindent tökéletesen, ítélkezés és változtatás nélkül visszatükröz, ami elé kerül, semmi felé nem fordul, és mindent maradéktalanul elenged, ami eltávozik előle.  Ez a képesség a puszta-tudatosság, amivel akkor is rendelkezik, ha nincs benne tárgy, vagy nem irányul tárgyra; ez a megismerésre való képesség, tárgyaktól és visszatükröződéstől függetlenül. Ez a képesség a tudat lényege: ha üres, ha teli, bármilyen, minden élő tudata képes a kapcsolatra, a külső és belső megismerésére. A megszabadult tudat ezen túl képes a valóság felismerésére. A gyakorló a meditáció során azért használ tudattárgyakat a megismerés elősegítésére, hogy eddze tudatát, hogy felszabadítsa, és idővel képes legyen hozzáférni a puszta tudatossághoz, anélkül, hogy ahhoz tárgyat kelljen használnia. Ez a puszta tudatosság maga a tiszta megismerés; egy olyan megismerési képességen alapuló állapot, amikor már nincs vizsgált tudattárgy, amit meg akarunk ismerni, nincs megismerési folyamat, sőt, nincs megismerő, amikor már csak az eredendően tiszta megismerés van, melyben a gyakorló oszthatatlan sugárzásban tartózkodik. Tehát a tudatosság végső, csodálatos képessége nem a külső és belső világ megismerésének lehetősége, hanem magában a megismerésben, önmaga tiszta és csillogó alapjában való tartózkodás, az ahhoz, önmaga lényegéhez való hazatalálás.

A tudat másik rétege a hétköznapi, a pillanatnyi, ami mindig az adott pillanat tapasztalatának megfelelően változik. Ez is tükrözés, mert azonnal és teljes mértékben reagál a tapasztalat benyomására, csak mímeli, leutánozza és elénk tárja azt. Mikor a tudatosság egy tapasztalattal kerül pillanatnyi kapcsolatba, akkor a tapasztalat átszínezi a tudatosságot, majd rögtön el is engedi. A tudatosság továbbra is érintetlen, tiszta és üres marad, a tapasztalat pedig, sorsa szerint, eltűnik, de a lény észleli ezt a kapcsolódást, felvillan számára ez a pillanat: tudatosul. Ezen kapcsolatok folytonosságát érzékeljük időnek, tudatnak, énnek. A folyamatot, tehát az életünket szemlélve, mivel nem figyelünk elég éberen, nem vesszük észre a csalást: a folytonosság csak látszat, mint a moziban, mikor egy filmet nézünk. A kép a filmszalagon nem folyamatos, hanem képek gyors egymásutánja, amit a tudatunk mozgásnak érzékel. Így vagyunk a személyiségünkkel is. Mivel annyira gyorsak a benyomások, a tudatosság és a világ érintkezései olyan gyorsan váltják egymást, hogy elhisszük, ez az élet és ezek vagyunk mi benne. Ezért nem kutatjuk, mi közünk a tapasztalatokhoz, és mi az a tudat, ami bennünk van, és a jelenségeket felismeri és közvetíti felénk.

A fogalmi gondolkodással megérteni és tetten érni mindezt lehetetlen, mert az a tapasztalatokból indul ki. Külső eszközt nem vehetünk igénybe, mert nincs másik eszköz, csak a tudatunk, ezért az egyetlen, amit tehetünk, hogy megfigyeljük a tudatot a tudattal. Ha eléggé figyelünk, megláthatjuk a látszatok valódi természetét. Ekkor már értjük a folyamatot, és nem tud becsapni többé a film, nem ragad magával a történet. Aztán ha még tovább figyelünk, feltárul magának a tudatnak a természete, és látjuk, hogy minden, amit érzékelünk, csupán a tudatban tükröződő látszat.

A tudatosság mindig üres és tiszta, de a pillanatokat a kívülről és belülről felmerülő jelenségekre adott válasz elszínezi a jelenség természetének megfelelően. Amit mi értelmünknek és tulajdonságainknak hiszünk, csak válaszok ezekre a jelenségekre. Ezen pillanatok sora aztán időnek és életnek tűnik fel számunkra, pedig csak a felbukkanó és múló jelenségekre adott pillanatnyi válaszok sora. Mikor szenvedést tapasztalunk, elsőre adódik a megoldás: változtassuk meg a tudatunk reakcióit, mivel a külső világ jelenségei javarészt adottak, ezért ha reakciónk „pozitív”, megváltozik az életünk. Manapság rengeteg életmódguru és tréner tanácsolja ezt. Kóklerek mind, jó, ha nem szándékos csalók. A jelenségre adott válasznak ugyanis nincs minősége, már a válasz értékét megnevezni is csak egy reakció, és ugyanolyan reménytelen vállalkozás csak „pozitív”, boldog válaszokat adni, mint a külső körülményeket mind megváltoztatni. Ezért zsákutca mind, és ezért működésképtelenek ezek a tanácsok, hiszen tapasztaljuk, hogy látványosan nem oldják meg az egyre frusztráltabb emberek problémáit. Persze, ideig-óráig enyhülést adhat, ha az egészségtelen tudatállapotainkat egészségesekre váltjuk, és kellemesebbé teheti életünket. De végső megoldást nem nyújt, mert csak a nemtudásban gyökerező viszonyulásaink változtak meg, amik csak felszínes eredményt, néhány enyhébb, dukkhával kevésbé terhelt időszakot eredményeznek. Ha ez a cél, változtasd meg viszonyulásaid, de ha tartós megoldást keresel, fordítsd nemes figyelmedet magára a folyamatra, és a tudat valódi természetére. A megoldás a jelenségek és a rájuk adott reakciók megismerése, az éber és bölcs figyelem, amivel a jelenségek és a reakciók, azaz a tudat működése tárul fel előttünk, és nem leszünk többé rabjai a világnak.

A tiszta tudatosság mindig éber és minden pillanatban jelen van a világban. A benne felmerülő érzéseket, gondolatokat természetesnek veszi, nem ítéli meg, nem hívja, és nem marasztalja őket. Ami jön, az jön, ami megy, az megy, nincs velük dolga. A világ és jelenségei nem befolyásolják többé, nem színezik tudatát, ami olyan lesz, mint a nyílt ég vagy a tiszta tükör.

E nélkül a tudás nélkül nincs valódi tapasztalás, nincs szabadulás.

Törekedni a boldogság megszerzésére a külső körülmények kedvező alakításával: ostobaság, örökös csalódás, szenvedés. Törekedni a boldogság megszerzésére a belső viszonyulások külső körülményekhez való idomításával: szolgaság, félelem, szenvedés. Törekedni a boldogság megszerzésére a külső körülmények és a belső viszonyulások megfigyelésével, a dolgok felismerésével: bölcsesség, megelégedettség, nyugalom.