Tudunk létezni tudat nélkül. Az emberi agy minden funkciója megőrizhető, a létezés fenntartható tudat és öntudat nélkül. Az ismert világ, benne az emberrel, a családokkal, társadalmakkal, szeretettel, erkölccsel és intellektussal akkor is működhetne ebben a formában, ha nem reflektálna rá senki, ha nem lenne figyelő, aki, mint az ember, értelmezi és felismeri a világot. Ha fajunk egyszer kihal, de előtte humanoid robotokkal népesítjük be a bolygót, akiket felruházunk az öntudat hamis látszatával, a tökéletes mimikrivel, a maga-felismerés külső szemlélő számára öntudatnak tűnő illúziójával, akkor a bolygón az élet úgy is folytatódhat a megszokott módon, hogy már minden rajta élő lényből hiányzik az öntudat képessége. Még a szabad akarat is létrejöhetne a világban úgy, hogy az akaró és vágyó lény nem ismerné fel magát és környezetét, fogalma sem lenne létezéséről, mert minden lényből hiányozna az önreflekció. Számtalan intellektus működik körülöttünk ilyen formán, és csak mi emberek, illetve kezdetlegesen néhány fejlettebb emlős vagyunk képesek korlátozott önreflekcióra. Attól még a többi létező működésének hátterében is tudat és intellektus húzódik meg. Ne higgyük, hogy a mi öntudatunk már tökéletes és befejezett, hogy tudatosságunk világos és tiszta, mert ahogyan a mi önfelismerésünk fejlettebb az állatokénál, úgy elképzelhető egy nálunk fejlettebb lény, aki még tágabb és mélyebb dimenziókban képes értelmezni a létezést és benne önmagát. Az intellektus, erkölcs, vágyódás és halálfélelem megjelenésének egyáltalán nem feltétele az öntudat; a tudat megjelenésének nem elengedhetetlen feltétele a létezés felismerése, a fenomén meglátása. Akár a szoftverek, az ember is működhetne, fejlődhetne öntudatlanul.

Tehát mielőtt a szabad akarat problémájával foglalkoznánk, megállapíthatjuk, hogy ez a kérdés különválasztandó az öntudat létezésének kérdésétől, vagyis a tudat és az öntudat nem keverendő össze. A tudat az öntudat nélkül is akadálytalanul és problémamentesen képes létezni, sőt tudattal minden létező, minden életre nem lépett tárgy, akár jelenségek, vagy akár nem-létező is bírhat, melyek közül csak egyetlent, az embert ismerjük olyannak, aki az öntudat, tehát az önmagára nézés és a maga-értelmezés képességével is rendelkezik.

Azért fontos tisztázni ezt a kérdést, mert az emberi tudatot magasabbrendűnek tartjuk az állatokénál, attól lefelé, például a növényeknek pedig már nem is engedjük meg a feltételezést sem, hogy tudattal bírnának. Pedig nem árt helyretenni, hogy ilyenkor szintén az öntudatra gondolunk, ami valóban fejlettebb az emberben, mint bármelyik ismert fajban. A tudat meglétét viszont már nem korlátozhatjuk fajunkra. Nem ismerjük a tudat természetét, hiszen az is csak egy ismeretlen tényező, amit az öntudatunk által inspirált kíváncsiságunkkal, a tudománnyal és metafizikával igyekszünk megérteni, mint annyi más jelenséget a világon.

A másik zavarba ejtő tény, hogy az öntudat nem választható el a testtől, azon belül is a központi idegrendszertől. Minél fejlettebb az agy, annál világosabb a tudatosság, tehát újra csak nem a tudat fejlettsége függ az agyi differenciáltságtól, az intellektustól, hanem a világ jelenségeire, így a tudatra való rácsodálkozás, az értelmezés, tehát az öntudat minősége kötődik e központi szervünk állapotához. Az agy fejlettségi szintjéhez rögzített ön- és világértelmezési képesség különbözősége megfigyelhető a fajok között, és az emberi fajon belül is.

De még az öntudatról, vagy a buddhista terminológiának megfelelve a tudatosságról sem mondhatjuk, hogy létezése az agy szervi differenciáltságától függene. Állítjuk, hogy ettől a képességtől csak a tudathoz és a tudatossághoz való hozzáférés függ, és nem az agy állítja elő őket, csak lehetővé teszi, fejlettségétől függően, a ráismerést. Az agynak, és termékének az intellektusnak a korlátai nem jelentik a tudat és a tudatosság korlátait, csak azok megértését határolják be.

Az agy pedig evolúciós termék, ami ezen a bolygón, adott feltételek, tehát veszélyek, lehetőségek és korlátok között alakult ki. Így lettek fizikai korlátai, biológiai, genetikai meghatározottságai. Amit a tudat törvényeinek gondolunk, azok az agyunk, testünk és helyzetünk törvényei. Amit a lét kereteiként fogalmazunk meg, azok a mi létünket határolják itt és most, ezen körülmények között. A legmegdöbbentőbb felismerés ezek után pedig az, hogy az így kialakult tudat-megismerő képesség határozza meg a tudatosságunkat is, tehát a világot, benne magunkat nem a maga minőségében, tisztán és valóságában látjuk, hanem a körülmények teremtette intellektus szűrőjén át. Ezt nevezhette a Buddha az öt halmazon keresztüli eleve téves megismerésnek, a mindent beárnyékoló nemtudásnak, és az ezen való felülemelkedést megvilágosodásnak, mi után úgy látjuk a dolgokat, ahogyan azok vannak.

Tehát amikor a tudatosságról és általában a tudatról nyilatkozunk, akkor vegyük figyelembe, hogy meghatározott kereteinken belülről, a velünk született torzító szűrőkön, Mája fátylain keresztül szemlélünk, tükör által homályosan. Óvatosan kell bánnunk megállapításainkkal és következtetéseinkkel. Mikor a világot elemezzük és ítéljük, akkor rombolunk óhatatlanul, és mikor a jót a rossztól elválasztjuk, akkor kiöntjük a gyereket is a fürdővízzel. „A Buddha mondta”, „az Isten mondta” kijelentéseink lefordítva ezért csak annyit jelentenek, hogy „az ember mondta”.

A genetikai és fizikai meghatározottságaink közismertek. A mai ember tisztában van azzal, hogy viselkedése, és a viselkedése mögött álló késztetései pszichológiai sablonok mentén kategorizálhatók, intellektusának szintje mérhető, vágyai örököltek, szavai tanultak, fogalmai konszenzuálisak. Aki egyedi akar lenni, lelki, szellemi módon akar egyéniséggé válni, annak tervei eleve kudarcra ítéltettek. Elemekből, minták szerint épülünk fel, és az egyetlen lehetőségünk ezeket az elemeket variálni és fejleszteni, az összeállítást, az egyéniségünket, ami tudatosságunk felismert részeként számunkra felfogható úgy kialakítani, hogy az megkülönböztessen minket másoktól, és talán minőségibbé tegyen. Ám ez nem fejlettségbeli különbség, és még inkább nem nagyobb tudatot vagy az erősebb öntudat kiváltságát jelenti, hanem csak az azokra való szélesebb vagy mélyebb rálátást.

Legközelebb a szabad akarattal foglalkozunk.