97. Lépések 4. – Kettősségek

A buddhizmus egyik legfontosabb tanítása a középút. A történet szerint a Buddha, még megvilágosodása előtt, tekintélyre és követőkre tett szert végletes, határtalan aszketizmusával. Annyira elfogyott a teste, hogy a bőrén keresztül minden csontja látszott, és ha megfogta a hasát, a hátát is érintette. Tápláléka napi egy rizsszem volt, ha jutott, ereje elfogyott, de kitartóan gyakorolt. Egyszer, ahogyan a folyó partján meditált, egy csónakban egy korabeli húros hangszert használó zenész és gyermek tanítványa csorgott lefelé a lassú áramlattal. A zenész így oktatta a gyermeket: „Ha túlfeszíted a húrt, elpattan, ha lazán hagyod, nem szólal meg. Ha zenélni akarsz, megfelelően állítsd be a hangszered.” A Buddha felnevetett, és megértette, hogy a szélsőségek nem működnek, a nagy kérdésekre a válaszok középen találhatóak. Felhagyott az önsanyargatással, elfogadta az ételt, fogadalmat tett, és igazából ekkor indult el a megvilágosodás felé.

A felfedezés, a Középút tana nem csak egy általános életvezetési tanács, sokkal nagyobb jelentőségű annál, beláthatatlanul nagyobb. A spirituális út végéig egy pillanatra sem szabad elfeledkezni arról, hogy a végletek tévutak, démonikus csábítások. A középúton haladó minden cselekedetével és gondolatával a nem-véglegességet gyakorolja; feladja rangsoroló, minősítő természetét, ami a dolgokat mindig valamely skála két végpontja közé helyezi; feladja élet és halál, a létező és a semmi végleteinek elképzelését.

A világ, és így az egyén is mindig a szélsőségekben téved el, mindig ott durvul el, és ott lesz ostoba. De a tanítás igazi mélysége akkor tárul fel, amikor a középen lévő elkezdi belátni, hogy a szélsőségek, és így az ő helye középen nem is létezik, a szélek és a dualitás látomása puszta tévedés. A dolgok és a tudat mindig is középen voltak, azaz mindig is a helyükön voltak, és csak a káprázat hitette el vele, hogy elmozdult, hogy kizökkent, hogy a dukkha gyötörte. A belátás igazi szépsége az, hogy nem kell hazatalálnod, mert végig otthon voltál. Ez a nagy feladat, ezt az állapotot elérni, ebben ellobbanni. 

  1. A kellemes és kellemetlen nincs. Csak a tudatban jelennek meg. Minden a tudatban van, és csak ott mutatja meg magát. A tudaton kívül nincs semmi. Ha kötődsz hozzá, a ködöt markolod. Ha megfigyeled, megértheted. A „vagyok” mulandó. A „nem vagyok” mulandó. A dolgok minősége mulandó.
  2. Előítéleteid természetesek. Ha nincs előítéleted, azaz kész véleményed, az életben maradáshoz szükséges tapasztalatod, akkor elpusztulsz. Tedd előítéleteidet is vizsgálódásod tárgyává. Senki nem kéri tőled, hogy ostoba vagy önkárosító legyél. Lehetőleg legyél boldog, teremts meg egy alapvető anyagi biztonságot, és ne fordulj el semmilyen közmegegyezéses értéktől. Az életet éld meg örömmel, legyél békében embertársaiddal. Ám közben végig lásd és tudd a dolgok valódi természetét, lásd a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Nem szükséges rabnak lenned, és nem szükséges lebontanod börtönöd falait: az egyik felesleges áldozat, és csak a hazug kis-éned érdeke, a másik lehetetlen. Lásd meg helyette, hogy nincs rabság, nincs börtön. Az öt halmaz üres.
  3. A valóság két rétege a hétköznapi és a végső. Először fogadd el ezt. Tiszteld és használd a hétköznapit, mert a megnyilvánult élet ennek keretei között képes működni. Ez az élet harmóniáját biztosító közeg. Közben keresd a végső valóságot, hogy bölcs legyél, és értsd a Tanítást. Aztán ha elkészültél ezzel a feladattal, és célba értél, alkalmas leszel Középre érkezni: ahol a valóságnak nincsenek rétegei, ahol a valóságot nem kell elnevezni, ahol nem köt többé a Név és a Forma (námarúpa), ahol nem kell törekedni többé, mert nincs cél, amit el lehetne érni.
  4. A hétköznapi világ elutasítása azért, mert illúzió, csak egy újabb illúzió lenne. Semmit nem utasítunk el. Ami van, az van, és nem keresünk mögötte titkot. Törekedünk a tiszta és világos látásra, ezért nem gyártunk újabb ködvilágokat és saját elképzeléseket. Nézeteinket elengedjük, és nem szaporítjuk. A hétköznapi világ, a túlnani világ, a felsőbb és alsóbb világ, a teremtés, a halál, az igaz és hamis képzetét elengedjük, és szabadulunk. De nem ragaszkodunk a szabadság elképzeléséhez sem. Nem vonunk semmit magunkhoz, és nem lökünk el. Ami van, megérdemli a létet. Ami nincs, megérdemli a létet. Mi megérdemeljük a létet. Nem bántjuk, engedjük, nem kell félnie tőlünk, ezért lábunkhoz kuporodik, ölünkbe bújik, jó lesz hozzánk. Békében vagyunk létezővel és meg-nem-nyilvánulttal, békében az ég alatt és az ég fölött.
  5. A nirvánát nem tudod elképzelni. A nirvánába nem tudsz eljutni.
  6. Az elérés, a szerzés csak növeli gondjaid, még ha szellemi megvalósítás, akkor is. Az elengedés tesz hozzád, nem az eredményeid. Aki bármit át akar csempészni – itt ragad. Hogyan vihetnénk „ént” a nem-énbe?
  7. Ha valami tetszik, vonz: nyisd meg felé a tudatod. Ha valami taszít, undorít: nyisd meg felé a tudatod. A dolgok a békés tudatban megenyhülnek – az ürességbe békülnek.
  8. Ha vággyal ülsz le, elérni az elmélyedést, vágyni fogsz. Ha hagyod megtörténni az elmélyedést, elmélyedni fogsz.
  9. Ha a világot meg akarod változtatni, mert nem felel meg neked – megsebzed a világot. Ha elnyomod magadat, hogy el tudd fogadni a megváltoztathatatlan világot – megsebzed magadat. Ha békében élsz a megváltoztathatóval és a változtathatatlannal – együtt lélegzel a világgal.
  10. Gondolkodónak tartod magad, és ez akadályoz a meditációban? Gondolkodó leszel. Érzelmesnek tartod magad, és ez akadályoz a meditációban? Érzelmes leszel. Nem mindegy? A szent és a gonosz tudat is saját tünékeny dharmái és tévedés-alapú illúziói felett szemlélődik, és ha jól gyakorol, bármelyik elérheti a célt. Ha meg akarsz javulni, felbukkanhat belőled a legszentebb éned, de ha inkább meg akarsz világosodni, felbukkanhat belőled buddha-természeted.
  11. Gyémánt-szútra: „Aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, a következő gondolatot ébressze fel magában: Juttassam a maradéktalan nirvána tartományába az összes élőlényt! Ám miután a lényeket nirvánába juttattam, egyetlen lény sem lesz, aki a nirvánába tért. S hogy miért? Azért, mert ha a tökélyharcosban felmerül az élőlény képzete, nem érdemli meg a tökélyharcos nevet, s nem nevezhető tökélyharcosnak az, akiben akár az élet, akár a személyiség képzete felmerül. S hogy miért nem? Mert senki sincs, aki felszálljon a tökélyharcosok kocsijára.”
  12. Valaki tévedés által félrevezetve válhat démonná, megvilágosodva pedig buddhává. Látod? Ugyanaz a mozdulat, ugyanannak az életnek a gondolata, szava, tette. Nincs két út, nincs két gondolat, nincs két szó, nincs két tett. Nincs egy útnak két oldala, nincs egy gondolatnak két oldala, nincs egy szónak két oldala, nincs egy tettnek két oldala, csak egy van mindegyikből neked, és az az egy vagy tévedés által félrevezetve démonná, vagy megvilágosodva buddhává tesz.
  13. Csak tedd, még magadat se ítéld meg. Még nem világosodtál meg, még nem tudsz különbséget tenni démon és buddha között, még csak a szavaidat aggatod mindenre, és könnyen a magad teremtette szélekre sodródsz. Csak tedd.
  14. Egy élet, egy szamszára-nirvána, egy döntés, és annak egy következménye. Egy lótusz nem hajt ki két tóból, egy madár előtt nem nyílik két ég, egy döntés előtt nem nyílik két lehetőség, egy lépés előtt nem nyílik két út. Ahonnan merítesz, az van. Amit teszel, az van. Amit okoz, az van.