Ez a bejegyzés a részösszefoglalás első lépése. Fontos, hogy a „Lépések” elnevezésű sorozatnak nem célja az alaptanítások tételes kifejtése, leginkább azért, mert az már részben megtörtént, másrészt meghaladná a kereteket. Talán gondolatébresztőnek használható leginkább. Az alaptanítások szűkszavú, de a további építkezést lehetővé tevő említése elszórtan megtalálható a 11-38. bejegyzésekben, egyéb témák közé keverve. A legfontosabbak alapfogalmak: a Négy Nemes Igazság, a három jellegzetesség, a függő keletkezés, a halmazok, a szenvek, a három minőség, a gyökérok, az akadályok és a dukkha. A részösszefoglalás nem az eddig tárgyaltak tartalmának, hanem a szellemének esszenciája. Nem követ elvet, nem hiszi magát zárt rendszernek, főleg nem bölcsességnek, hanem igyekszik tapasztalatait és a Tanítást a maga szerény módján, a lehető legjobban felmutatni. Ez van, a szerző itt tart, ebből tud kiindulni. Szavai mulandóak, mint a világon minden más, nem követelnek maguknak „ént”, nevet és formát, és csak remélik, hogy a harmadik jellegzetességet, a szenvedést nem szaporítják, hanem csökkentik. Az eddigi bejegyzések is tömörek voltak, azok kivonatát előállítani nem egyszerű. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy sikerült. Még abban sem, hogy bármit sikerült átadnom a Tanításból. Kérlek, azt használd az eddigiekből, amit lehet, és amit szeretnél. Bátorítalak, hogy fedezd fel magadnak a Tant. Az alább található egységek sorszámozva lettek, de nem azért, hogy hivatkozható „bölcsmondások” vagy „idézetek” szerepében tetszelegjenek. Korábban már írtam róla, mennyit érnek az ilyesmik. A sorszámozás célja az volt, hogy a további kifejtést lehetővé tévő egységek elkülönüljenek. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőlük. Ha valamelyik téma jobban érdekel, kedves Olvasóm, jelezd, és beszélgetünk róla.

Az első rész a buddhizmus legfontosabb alapfogalmát, a dukkhát választotta témájául, amit hibásan fordítanak szenvedésnek. Mint korábban tárgyaltuk, inkább kizökkentséget, nem-helyénlevőséget jelent. Azt, hogy a dolgok nem a helyükön vannak, és nem működnek megfelelően, ami problémákat, végső soron valódi szenvedést okoz a világban.

1. A szenvedés gyökere nem a boldogtalanság, hanem a nemtudás, az aviddzsa. A nemtudás: nem tudni, hogyan vannak a dolgok, nem ismerni a dolgok valódi természetét.
2. A halálfélelem lehetetlenné teszi a valódi vizsgálódást, mert a feloldódást és éntelenné válást a halállal azonosítja, mivel a szenvedőnek fogalma sincs a fennálló káprázat-világon kívül való létezésről. Igazából az őt körülvevő világról is vajmi keveset tud, az a tudás is alapvetően tévedés-alapú. Ha felmerül benne a káprázaton való átlátás késztetése, akkor is gyakran a mesék, az anyagi tudomány vagy a vallási téboly irányába fordul, ami mind a nemtudás egy-egy arca.
3. A szenvedés tanítómester. Elkerülése reménytelen, és romba dönti a lényt, mert nélküle nem található meg a közép. Nem csak a szenvedés, a boldogság is tanítómester. A viszonyulás elhagyását és elengedését tanítja mindkettő, ha eszközként, és nem célként fogjuk fel őket.
4. A dukkha kizökkentség, nem-helyénlevőség. Nem ugyanaz, mint a primer, érzéki szenvedés. A dukkha megismerése nem az átélésén, hanem a megértésén keresztül lehetséges. A mélyére nézés a nemtudással való szembenézés, a problémák, az elveszettség forrásával való találkozás.
5. A Buddha mondta: „van dukkha”. Aztán azt: „a dukkhát meg kell érteni”. Majd: „a dukkhát megértettem”. Van. Kikerülhetetlen törvény. Felszabadító lehetőség.
6. A szenvedés megtalálható az evésben, a négy testhelyzetben, a kellemes dolgokban is, mindenben, ami hétköznapi, és mindenben, ami különleges. Semmi sem tökéletes, és minden állandóan változik. A jó is szenvedés-természetű, mert elmúlik, mert magában hordja az eltűnés, a halál rettegését, mert tudom, hogy el fog múlni, és megteremtem a szenvedést. Ha meg akarod kötni a pillanatot, csak még jobban fogsz szenvedni. A távozó jelenség még egy darabot ki is szakít belőled, és sebeid fájdalmát csak egy új ragaszkodás tudja majd ideig-óráig enyhíteni.
7. Nem az elmúlás gyötör, hanem a tudatod keltette félelem az elmúlástól, amit az „én” saját halálának érzékel. Csak a jelen pillanat ártalmatlan.
8. Mikor szenvedsz: magadba záródsz, mert ragaszkodsz valamiféle önmagadról alkotott képhez. Mikor már elérted a nirvána boldogságát, nem szenvedsz: magadba záródsz, mert ragaszkodsz valamiféle önmagadról alkotott képhez. Mi a különbség? Vigyázz, az út csapdákkal teli.
9. A Buddha mondta: „Csak két dolgot tanítok: a szenvedést és a szenvedés végét.”
10. Nincs bizonyosság a végső valóságról, a nirvánáról, nincs felmutatható megoldás a szamszára, az örök létkerék megjavítására, nincs megoldás az élet problémáira, csak egy kijelentés: van szenvedés, és a szenvedés megszüntethető. Ehhez ténylegesen meg kell értenünk a dukkhát.
11. Ha megérted a dukkhát, megérted a világot. Magától felébred benned az együttérzés (mettá és karuná) minden létező és nem létező, minden élő és élettelen szenvedésének irányába.
12. Azt mondják, a rossz hozzáállás, a harag, az ellenségeskedés szenvedést szül, a jóra való vágy, a jó hozzáállás, a jó vélemény viszont békét. De én azt mondom, hogy minden hozzáállás szenvedést szül! Minden vélemény szenvedést szül! Minden vágy szenvedést szül! Minden ragaszkodás szenvedést szül!
13. Sosem az a szenvedés, ami kívülről ér téged, hanem az, ami az észleletet benned szenvedésnek látja. Csak a tudatod teszi azzá. Hát elég megváltoztatnom a hozzáállásomat? Nem elég. A mi célunk nem az, hogy mindenbe beletörődő bábuvá váljunk, ezért ne higgy annak, aki a hozzáállásodat kritizálja. A mi célunk a dolgok valóságának felismerése. A felismert valóság minőség-nélküli, csodálatos, nem ragaszkodó, nem birtokló, és ezért nincs benne szenvedés.
14. Ha csak a kellemes dolgok felett akarsz szemlélődni, kizárod magad a bölcsességből. A Négy Nemes Igazságon meditálni talán a leghasznosabb, és gondolj bele, hogyan kezdődik: „van szenvedés”.