Egy gondolat erejéig megszakítanám az Ösvény megismerésének folyamatát, mielőtt a 2. tag, a helyes szándék részletezésébe kezdenénk. A helyes szemlélet és a helyes szándék az eleje az útnak, hát álljunk meg egy kicsit, üljünk le és nézzünk körül, mielőtt továbbmennénk. Tisztázzuk, hová tartunk.

Minden, amit tudtál a világról, ezen az úton hasznavehetetlen. Intelligenciánk, gondolkodásunk struktúrája, tapasztalataink mind hasznosak voltak a bolygó elfoglalására, magunk alá gyűrésére, a hétköznapok építésére és a túlélésre, de semmit nem érnek, amikor az anyagi univerzum mérhetetlenségét, az isteneket, a létezés valóságát szemléljük, velük szembesülünk. Ezen a vékony kérgen, egy hihetetlen véletlenek okán lakható kőbolygó pár kilométeres héján tudunk létezni kizárólag, és ebből a helyből, ezekből a vonatkozásokból vontuk le az összes tapasztalatunkat a létezésről, a kapcsolatokról, a körforgásról, ebből a földből nőtt ki az értelmünk. Ám ahogyan jobban felfedezzük környezetünket, látjuk, hogy ismereteink csak az emberi léptékkel befoghatóra vonatkoznak, mert ahogyan nem otthonos a bolygón kívüli végtelen, hideg űr és beláthatatlanul tág idő, az egész táguló, rideg határtalanság, úgy nem értjük a kvantumok mikrovilágát sem. És ha egyszer megértjük, akkor sem lesz soha otthonunk. Mindig idegenül fogjuk szemlélni a kvarkok és neutronok felfoghatatlanul gyorsan változó táncát, és nekünk, akiknek olyan fontos a biztonság, ami csak ezen a kicsi helyen, és csak most, rövid ideig adatott meg, elrettenünk az elemi részecskék szuperpozíciójától, attól a rendkívüli változékonyságtól, ami még a helyüket és idejüket, a parányok létezését általában is örökké bizonytalanná, esendővé teszi.

Aki a buddhizmussal foglalkozik, vagy bármilyen úton és formában kutatja a létezést, rendszerint nyugalomra tör, és biztos tudást akar, de neked meg kell értened, hogy az igazi kutató a bizonytalannak örül, a cáfolatot értékeli, és akkor érzi sikeresnek gyakorlását, ha állandóan elveszíti szerzeményeit. Az eredmény biztosan hibás és téves lesz, ezért a kíváncsiság, a függés-mentesség és az örök nemes késztetés az Ösvény járásának egyetlen módja. Tudom, hogy nehéz, tudom, hogy félelmetes, de el kell fogadnod, hogy az Ösvénynek nincs sem vége, sem célja, a gyakorlást pedig sosem lehet befejezni.

Az idő és a tér szent, végtelen türelemmel teremti meg helyed, hogy gyakorolhass, tehát létezhess, de nem ígéri, és nem adja meg neked a pihenés és a beérkezés lehetőségét. Ez nem az a hely, ahol kérdezel, és a válasz előbbre visz; ez az a hely, ahol a szemléleted és a késztetésed megnemesítése lehetővé teszi, hogy az úton maradj. El kell feledned mindennapi életed vezérlő fogalmait, életet, halált, és főleg az állandóságba vetett hitedet és reményeid, valamint azt a melengető érzést, hogy a világban van rend és harmónia, és az egésznek célja lenne. A világban oly annyira egyedül vagyunk.

A kutatás nem irányulhat célra, egészen egyszerűen azért, mert nincs cél, és nem azért, mert bonyolult és változékony, hanem mert nem létezik. A kíváncsiság hiába irányul bármilyen elérendőnek tűnő objektumra vagy eszmére, mert mind a cél, mind az odavezető út káprázat-alapú. Rajtunk kívül minden létező és nemlétező nyugalomban tud élni ezzel az ismerettel, csak minket riaszt a befejezhetetlenség, az örök és a valóság hiányának ténye.

Az igazi kutatás, a nemes késztetés nem irányulhat elérendő célra, csak magának a kutatásnak, a gyakorlásnak az izgalma vezetheti. A felkészült bölcs nem nyugszik, halad, gyakorol, küzd és törekszik, de lelkéből már eltűnt az eredmény képzete. Nekivág az ismeretlennek, beköltözik a belakhatatlanba, otthont vesz az otthontalanban, pusztán mert ez az egyetlen, aminek értelme van.

Fel kell tenni azokat a kérdéseket, amiket a Buddha feleslegesnek ítélt, mert ő is feltette magának, csak egyet nem ajánlott: ne azért tedd fel magadnak, a világnak, vagy a tanítódnak kérdéseid, mert választ remélsz, mert a kifürkészhetetlent vizsgálva elvárod a megfejtést, hanem azért, mert ezek a kérdések léteznek. Elhihetnéd-e, bármilyen feleletet hallanál? Meddig maradnál nyugodt a kapott válasszal? A kutatás nem a végtelen univerzum nagysága és bonyolultsága miatt befejezhetetlen, ezt értsd meg, hanem a kérdés megfogalmazhatatlansága, és a felelet hiánya miatt.

Aki célba akar érni, azon sem a létezés, sem az istenek nem segíthetnek.

Aki segítségre szorul, azon semmi nem segíthet.

Középen állunk: egyik irányban a végtelenné aprózódó, a másik irányban a végtelenné táguló világ tárul fel előttünk, és bármelyik irányba bármennyit haladunk, mindig középen maradunk, mert nem tettünk egy lépést sem. Amennyit mi lépünk, annyit lép velünk a világ, és alkalmazkodik, kiszolgál, kifizet minket válaszaival, ha ezt akarjuk. Ha kérdezel, majd válaszol, ha nyugton maradsz, veled pihen, ha izgága leszel, veled rohan és ügyködik, de érzéketlen, szenvedélymentes, oktalan működését nem változtatja meg. A világ nem rezdül meg sem intésre, sem akaratra, az anyag és a szellem folyik, örvénylik és magába omlik szüntelen. Kicsiny és óriás összefonódik, és törvényeinek engedelmeskedve egyszerűen csak van. Az idő folyik, a tér magában tart, és nem veszi észre, ha öl vagy teremt. Nem érdekli, hogy alkalmazkodunk-e hozzá, mert szemléletünk, döntéseink, hozzáállásunk és tetteink csak a mi sorsunkat határozzák meg, és a létezésben még csak nyomot sem hagynak. Neked kell majd eldöntened, hogyan állsz hozzá a vanhoz, és csak rád vonatkoznak a következmények.

A világ összes kérdését megértve, a mindenség összes válaszát megkapva állhatsz majd elégedetten, végig járva az összes utat, de az Ösvény változatlan marad, és észre sem veszi büszke beérkezésed. A sosemvoltnak nincs eleje, nincs vége és nincs közepe. Nincs válasz, ha a kérdező nem is létezik.

A kozmosz rendje a káoszon alapul. Apró és nagyobb születések, megsemmisülések, a felmérhetetlen káosz teszi lehetővé folytonos állandótlanságával a viszonylagos és pillanatokra fellépő rendet, és ha a végtelenné aprózódó vagy a végtelenné táguló világok felé tekintesz, ha eléggé megismered az ember arányain túli világokat, beleláthatsz a folyton és felfoghatatlanul gyorsan változó, megszámolhatatlan és megérthetetlen, számodra örökké idegennek maradó tartományokba.

Az igazi kutató sosem nyugodt, sosem talál válaszokat, nem békés, buddhai mosollyal az arcán ülve álmodik a nirvánáról. Sokakat láttam, akik a buddhizmusban a nyugalmat és a békét keresték. Én csak munkát és gyakorlást ígérhetek.