A jógát a nyugati világban egészségmegőrző, önbizalmat, nyugalmat, sikeres, kiegyensúlyozott személyiséget teremtő fizikai gyakorlatsornak ismerik, ami fantasztikus kiegészítője egy gazdag, középosztálybeli életnek, ráadásul szép, izmos testet is formál. Az igaz, hogy mellékesen ezt is eredményezi, de a jóga nem ez, sőt, az egocentrikusság, az „én” felszabadításának, ünneplésének pont az ellenkezője. Így tekinteni a jógára blaszfémia, és semmiben nem különbözik attól, mint amikor Krisztus születésének ünnepét a fogyasztás orgiájává züllesztjük. A blaszfémiával egyébként semmi baj sincs, ha azt valódi humorba ágyazzák, vagy egyéb módon intellektuálisan művelik, mert feldolgozhatóvá, az ember számára fogyaszthatóvá teszi a misztikumot, és megnehezíti a vallási jelképek ájult, bigott „tiszteletét”. de azért hasznos ismernünk egy vallás, jelen esetben a jóga, valódi értékét.

A jóga eredeti formáját nevezik Rádzsa-jógának („királyi jóga”), vagy Dhjána-jógának, a meditáció útjának, de nevezik nyolcfokú jógának is. Többek között a buddhizmus és a jóga egymásra gyakorolt hatása is felbecsülhetetlen: mindkettő a megismerés, az elmélyülés és az „én” megzabolázásának ösvényét járja más-más vagy éppen hasonló módszerekkel. Nem tagadom személyes elköteleződésemet a buddhizmus irányába, mely szerintem, annak is köszönhetően, hogy kitört szülőhazájából, és más kultúrákkal szimbiózisban tovább fejlődött, képes volt eljutni a végső megoldásig, de a jóga szimbólumait és módszereit használva a buddhizmus útja is könnyebben járható. Nézzük meg részletesebben a jóga nyolc fokozatát.

A jóga végső célja tehát a purusa felszabadítása, melyet figyelmének a prakriti táncától való elszakításával lehetséges elérni. Ennek érdekében fel kell számolni a prakritihez láncoló tudati tényezőket, a klésákat, melyekből öt van:

• avidjá: a már sokszor tárgyalt tudatlanság, pontosabban hamistudás;
• aszmitá: szubjektivitás, én-érzet, az ego uralma a purusa felett;
• rága: vágy, szenvedély, sóvárgás, mohóság;
• dvésa: ellenszenv, gyűlölet, taszítás;
• abhinivésa: kötődés, ragaszkodás a prakriti által teremtett jelenségvilághoz.

A klésák felszámolására három módszer szolgál:

• tapasz: önmegtagadás, az egoról való lemondás, az ahamkára által létrehozott személyiség feladása;
• szvádhjája: önnevelés, melynek során hasonlóvá kívánunk válni egy már megszabadult személyhez, példaképhez;
• pranidhána: Ísvara iránti odaadás, törekvés az ő tudatállapotának a megtapasztalására.

A klésák felszámolása történhet erőszakosan vagy szelíden. Az erőszakos módszer alkalmazása során a zavaró tudattartalmat elfojtjuk, a tudatot iga alá vonjuk, a szelíd módszerrel pedig, mint egy tőlünk független tárgyat, a tudatot megfigyeljük, aminek következtében kiüresedik, üres lényege lelepleződik, és illúziói maguktól felszívódnak. A klésák felszámolásával a megszabadulás bekövetkezik, de ez egy nagyon nehéz út, ezért a jóga nyolc lépést, fokozatot ajánl a gyakorláshoz, melyeket nem egymás után, hanem egyszerre kell alkalmaznunk (ezek közül a nyugati világ a harmadikat, a fizikai gyakorlást, és félreértve, de kissé a negyediket, a légzésszabályozást használja). A nyolc fokozat a következő:

1. JAMA – erkölcsi tilalmak

Öt tilalom létezik:

• Ahímszá – nem ártás: Az összes darsanának és a buddhizmusnak is alapvető követelménye, hogy ne pusztítsunk el más lényeket, sőt, ne is ártsunk nekik. Alapvető, de egyben a legnehezebb követelmény, hiszen már a táplálkozásunk és a napi működésünk során is ártunk és ölünk, ezért ezt inkább úgy kell értenünk, hogy amennyire csak lehetséges, más lényeknek ne okozzunk szenvedést, tehát a táplálkozásunk, életvitelünk során kerüljük el, hogy testi vagy lelki fájdalmat okozzunk. Több ez a parancs, mint a vegetarianizmus: erkölcsi értékrendünk és viselkedésünk teljes újragondolását jelenti.
• Szatja – a hazugság kerülése, őszinteség, igazmondás: Lehetőleg a beszéd kerülése, de ha a jógi kénytelen megszólalni, akkor törekedjen az igazmondásra, és még ennél is jobban arra, hogy szavaival ne ártson senkinek.
• Asztéja – a lopás kerülése: Soha ne vegyük el azt, amit önként nem adtak oda. Ez több, mint a lopás kerülése, mert még azt sem tekinthetjük magunkénak, ami senkié, és aminek a magunkhoz vételével nem okozunk kárt senkinek. Különös fontos intelem ez a mi korunkban, amikor éppen tönkretesszük a környezetünket.
• Brahmacsarja – erkölcsi tisztaság, paráználkodás kerülése: A csak házastárssal végzett szexuális tevékenységtől a teljes önmegtartóztatásig terjedhet. Oka nem valamiféle prüdéria, hanem a testi-lelki tisztaság és függetlenség elérése.
• Aparigraha – a tulajdonhoz való ragaszkodás tilalma: A vagyonhoz, pénzhez, tulajdonhoz való ragaszkodás egyértelműen hátráltatja a szellemi fejlődést, és az evilághoz köt, ráadásul az elvesztésétől való félelem kicsinyessé teszi a lelket. Nem a gazdagság az akadály, hanem az ahhoz való ragaszkodás.

Ha vétettünk a jamák ellen, fel kell idéznünk a vétek ellenkezőjét, és figyelmünket arra kell összpontosítanunk. A megvalósított jamák azonnali eredményt szülnek, és a megismerés egy-egy új dimenzióját tárják fel a gyakorló előtt.

2. NIJAMA – erkölcsi követelmények

Öt követelmény létezik:

• Saucsa – tisztaság: Idegenkedés a testi létezéstől, a világgal és a világ illuzórikus teremtményeivel való érintkezéstől, és vágy a magasabb rendű szellemi élet iránt. Fontos, hogy nem undort és megvetést jelent mások és a jelenségek irányába, és főleg nem a kiválasztottság-tudat megjelenését, hanem egy vágyat és elköteleződést a finomabb létsíkok iránt. Persze semmi garancia nincs arra nézvést, hogy azok a létsíkok nem káprázat-jellegűek, ráadásul könnyű félreérteni is ezt a követelményt és önteltté válni, ezért indokolt az óvatosság.
• Szamtósa – megelégedettség, a sors elfogadása: Tehát nem a boldogságot mutatták fel elvárásként, hanem a bármilyen sorssal való megbékélést, ami elengedhetetlen a bölcsesség megszerzéséhez.
• Tapasz – aszkézis: Önmegtagadás, de nem önutálat, és nem önmagunkkal való szembefordulás, mert az csak haragot szül és fájdalmat. A belülről jövő hamis tudással való szembenézést jelenti, és az azokból fakadó káros késztetéseknek való ellenállást.
• Szvádhjája – önnevelés, önfejlesztés: Kevés, ha a rossznak ellenállunk, találni kell egy jót, amihez hasonlítani akarunk. Nem bízták a belső megérzésre ezt a műveletet, ezért általában egy példakép követését javasolták, aki előttünk jár a helyes úton. Ez egy guru vagy tanító.
• Pranidhána – Ísvara iránti önfeláldozó odaadás: A jóga egyik feltétele egy magasabb szellemi lény tisztelete.

3. ÁSZANA

Jelentése: testhelyzet. A nyugati ember a jóga gyakorlása során először ezzel találkozik, és általában nem is fejlődik tovább. Nálunk a jóga célja a fittség, ruganyosság, fiatalság, testi egészség megőrzése, a test karbantartása. Ez nem baj, mert a jóga még erre is jó, de okosabb lett volna – ha nyugatiként nem lennénk kiszámíthatóan tiszteletlenek és arrogánsak – a „jóga” helyett más névvel illetni azt, amit a valódi jóga helyett gyakorlunk. Az idők során a jógik számtalan testhelyzetet próbáltak ki, és ezekből maradtak meg a jelenleg ismertek, ám végig csak egy céljuk volt: a testi és szellemi ellazultság elérése, az oldottság, elengedettség és nyugalom megteremtése, hogy a test és a lélek ne akadály, hanem segítség legyen a jóga valódi céljának, a szamádhinak az eléréséhez vezető úton! Az ászanák szerepe ennyi, és nem más. Eredetileg alig volt néhány ászana, hiszen ha egy jógi az egyikben megvalósította a nyugalmat teljes mértékben, nem keresett másikat. A legalapvetőbb a lótuszülés: aki ezt tökéletesen, testi és lelki feszülés nélkül fel tudja venni, megvalósította az ászanák célját, és végre foglalkozhat a jóga valódi céljával. Mellékesen ruganyos testet is eredményeznek a gyakorlatok, ami feltétele annak, hogy ezekben a sokszor kényelmetlen, de legalábbis nem hétköznapi testhelyzetekben is megvalósítható legyen a teljes lazaság, görcs- és akadálymentesség. Az ide-oda áramló energiák, chik, nyíló-záródó csakrák, és főleg a szidhik (képességek), a lebegés, tűzönjárás és egyebek az eltévelyedettek és a szerényebb szellemi képességű jógik mutatványos sátrakba való bűvészkedései, és ha egy valódi jógi szert is tett valamilyen képességekre, azokat titkolta és sosem alkalmazta. A jógával és így az ászanákkal szerzett bármilyen képesség sosem cél, csak következmény, ráadásul kellemetlen okozat, hiszen még egy köteléket jelent a látszatvilághoz. Az ilyen trükkök birtoklása az egot erősíti, dölyfössé és inkább rosszabb emberré tesz, bár szerencsére a legtöbb eleve hazugság, ezért nem vagyunk kénytelenek komolyabban foglalkozni velük.

Tehát a jógik az ászanákat egyetlen célból használták: ki akartak alakítani olyan testhelyzeteket, amikben tartósan időzhetnek mozdulatlanul, anélkül, hogy a testük kényelmetlenségeivel legyenek kénytelenek foglalkozni, és amelyek kedvezőek a a szellemi elmélyedéshez. Ezzel megalapozhatjuk a további gyakorlást. Három lépésből állt egy ászana gyakorlat:

• a végrehajtandó gyakorlat képzeletbeli elvégzése;
• a gyakorlat végrehajtása;
• A végrehajtott gyakorlat felidézése, a tapasztalatok tudatosítása.

A gyakorlás során az ászana tökéletesedik, eltűnik belőle az erőlködés, és a testi-lelki határaink lassan kitolódnak. Ez tagadhatatlanul fejlődés, de fontos, hogy a határok örökre megmaradnak, bármennyire is toljuk ki őket ezzel a módszerrel, mert a test és a lélek korlátozott, és ezen semmi nem változtathat. Óva intenék mindenkit attól, hogy az ászanákon, vagy egyéb gyakorlatokon keresztül akarja elérni a szamádhit! Ezt kevés helyen mondják el a mai gyakorlóknak, de itt és most legalább elhangzott.

4. PRÁNÁJÁMA

A légzés szabályozása. Mellékesen ez is használható pl. a neurózis gyógyítására, a kihívásokkal teli élet jobb elviselésére, mentális erőgyűjtésre, és ez jó, de a végső célja ennek is más. A buddhizmusban is alapvető gyakorlat, a legenda szerint a Buddha is légzőgyakorlatokat végzett, mikor elérte a megvilágosodást. A légzés egy állandó, folyamatos összeköttetést biztosít önmagunk és a belső, valamint önmagunk és a külső világ között. Ráadásul módunkban áll megfigyelni és szabályozni, ellentétben a többi zsigeri funkciónkkal, mint pl. a szívműködés vagy az emésztés. Lehetőséget ad, hogy rajta keresztül beavatkozzunk a többi életműködésünkbe, sőt, a lelki és szellemi működésünkbe is, ezért felhasználhatjuk a tudati szennyeződések és zavaró mentális tényezők kitakarítására, azaz a meditációra való felkészülésre.

5. PRATJÁHÁRA

Az érzékek és a tudat visszavonása a külvilágból a figyelem befelé fordítása révén, és az érzékelő és cselekvő szervek feletti uralom megszerzése. Tehát nem az érzékek (látás, hallás, szaglál, ízlelés, tapintás) elnyomását végezzük el, mert az káros, félelmet és rabságot eredményezne, hanem azok erejét a belső világ megfigyelésére fordítjuk. Persze veszélyekkel jár, ami szintén ritkán hangzik el, ugyanis a belső világ is legalább annyira csábító, marasztaló és káprázat-jellegű, mint a külső, és az „én” ott talán még nagyobb erővel csalhatja meg a gyakorlót, mint „odakint”, ahol az „én” ugyanúgy jelen van, de kevésbé erős. A gyakorlat során a figyelmet kitartóan a test egy pontjára irányítjuk, és ott rögzítjük. Az így átélt élményeket elemezzük, és igyekszünk tőlük elszakadni. A gyakorlat célja tehát nem élmények szerzése, hanem az érzékektől és az érzékeléstől való függetlenedés, a kötődések elszakítása, és a szellemi folyamatokhoz való társítása. Ebből is látszik, hogy itt nem a kötődést általában szüntetjük meg, csak a nyers, anyagi világtól a magasabb rendű észlelhetőkre helyezzük át. A cél a következő fokozat, a szellemi koncentráció előkészítése.

6. DHÁRANÁ

Koncentráció, szellemi összpontosítás. Ez már a meditáció, a szamjama első fokozata, melyben a tudat olyan mértékű fegyelme valósul meg, hogy a figyelem képes tartósan egyetlen, érzelmileg közömbös dologra irányulni, miközben a zavaró tényezők (szanszkárák) fokozatosan lecsillapodnak. A jógi ebben az állapotban a kiválasztott semleges tárgyat felülemelkedett egykedvűséggel szemléli.

7. DHJÁNA

A meditáció, a szamjama második fokozata. Szubtilis, megismerő elmélyedés. Kizárólag tanító segítségével érhető el ez a mély, zavaró testi, lelki, szellemi és mentális akadályoktól teljesen mentes, tökéletesen ellazult tudatállapot. A megismerésre irányuló szellemi működés nem áll le, de már tiszta és szennyeződésmentes.

8. SZAMÁDHI

A megismerő típusú meditáció legfelső szintje, amelynek jellemzője az ékágratá, vagyis a teljesen egyhegyű tudatállapot. Az egyetlen célpont kivételével valamennyi zavaró tudattartalom (szanszkára) kiküszöbölésre került.

A meditáció tárgya mindhárom szamjama állapotban azonos, csak az elmélyültség szintje más, ezért ezeket szampradnyáta-szamádhinak is nevezik, mert gyümölcsük gyakorlással elérhető (szabídzsa-jellegűek). A nirbídzsa-jellegű aszampradnyáta-szamádhi magasabb rendű, tökéletes gyümölcse előbb-utóbb bekövetkezhet ugyan, szándékosan elérni azonban nem lehet, ezért azt a megtervezhető gyakorlatok közé sem lehet besorolni. Megszerezni lehetetlen, „adottság” vagy „kegyelem” kérdése (kerülendő a keresztény párhuzam felállítása).

A jóga nyolc fokozatát mindig egyszerre kell gyakorolni, mert nem egymásra következő lépcsőfokok. Fontos, hogy ne legyen e munkánk során teljesítménykényszerünk, mert az erőszakosság csak további akadályt jelent! Az aszampradnyáta szintet csak annak van lehetősége elérni, aki tökéletesen felszámolja magában még azt a vágyat is, hogy az aszampradnyáta-szamádhit elérje.