207. Az illúzió természetéből következik, hogy álcázza magát. Természetesen nem szándékosan, hiszen nem élőlény, még csak nem is valódi jelenség, hanem alapvető törvény, a megnyilvánult létezés lényege. Minden illúzió, semmi sem valóság, mert a valóság és a hamisság a viszonylatok nászából születő létezésben üres fogalmak. Pusztán azzal, hogy valóságnak látszik az, ami csak a többi megnyilvánuláshoz viszonyítva értelmezhető, már álcázott, már hazug. Megelégedhetne azzal minden létező, hogy csak vállalja látszat-természetét, de megrémülve saját ürességétől, alakoskodik. Minél fejlettebb egy tudat, annál intenzívebben csapja be környezetét és saját magát. Egy ember egész életében arra használja legnemesebb energiáit, hogy ezt az álcát fenntartsa; a nemtudás nem sorsunk, hanem a saját magunknak fejlesztett, ránk leginkább jellemző tulajdonságunk. A ködösebb tudatú lényeknek nincs választásuk, de az embernek van, ám a nemtudást örökítjük utódainkra, akár csak a működtetéséhez szükséges eszközöket.

208. A valóság természete tehát maga az illúzió-természet. Nem fed el semmit, csak kongó ürességet. Nem hazug csaló, nem legyőzendő ellenség, mely a tisztán fénylő valóságot leplezi, mert a valóság is illúziókból szőtt fátyol. Bárhányat fellebbenthetünk, csak fátylak takarnak fátylakat. Aki az illúzió mögötti valóság keresésére buzdít, az üres semmibe küld. De érthetetlen is az ellene táplált harag, mert a nemtudás nem az illúzió felszámolásával tűnik el; a nemtudás nem az illúzió elfogadása. A nemtudás nem más, mint nemtudás, és ellentéte nem a tiszta tudás, hanem a nemtudás felszámolása.

209. Az illúzió eszköz, kegyelem, maga a létezés. Vanság.

210. Minden illúzió csak önmagát fedheti fel, csak önmagát haladhatja meg. Ez törvény. Egy viszonylatnak nincsen a látszaton túlmutató formáló hatása egy másik viszonylatra. A tökéletes és áthághatatlan fal a létezők között nem csak a tudatra vonatkozik, hanem minden egyéb attribútumra is. Az örömöt az öröm, a fájdalmat a fájdalom értheti meg, a nemtudást csak a nemtudás eszközeivel lehet megvizsgálni és megvilágosítani, és ugyanígy az illúziót csak az illúzió bölcsességével lehetséges megismerni. Határok mindenütt, melyeket csak a határokhoz eljutott, az odavezető út során minden tudást felhalmozó értelem képes átlépni.

211. Így értendő a Buddha mély bölcsessége: mindenki magáért felel, csak önmagát képes felébreszteni. Hatalmas teher, végtelen felelősség, szorongató magány, de isten még akkor sem segíthetne, ha akarna, mert a szabadulást nem lehetséges ajándékba kapni.

212. Tehát meg kell becsülni minden eszközt. A testet, a lelket, az értelmet, a fájdalmat, az örömöt, az összes tapasztalatot, és elfogadni minden tanítást élőtől és élettelentől, aztán ezeket fel kell használni saját területükön. Mások nem segíthetnek, csak a tapasztalat vihet előbbre. Amennyire nyitva a szem, annyira van nyitva a tudat.

213. Mivel a létezés alapvető lényege, hogy álcázott, mivel minden természet csak illúzió-természet lehet, egy buddha szükségszerűen nem létezés és nem természet.

214. A tökéletes pillanatot, az állandó jelent sokan vágynak meditációs és buddhista gyakorlatokkal elérni, de a jelen nem élő, nem emberi, nem átélhető. A tökéletes ürességben, akár egy fekete lyuk belsejében, a tér és az idő szerepet cserél: az idő örökre rögzül egy pillanatban, a tér pedig örökre, bezárva halad tovább. Ezt az élethez bármilyen csekély mértékben is ragaszkodó lény nem bírja elviselni, a tudat nem képes elképzelni. Az illúzió-mentesség, a középbe helyezkedés, az álca elhagyása szükségszerűen nem-létezés.

215. Szillogizmus: Az önvaló-mentesség szükségszerűen halál. Az önvaló szükségszerűen illúzió. Tehát az illúzió-mentesség szükségszerűen halál.

216. Az ember csak így képes ezt a választást felfogni. Ezért mondtam már sokszor, hogy buddhának lenni nem végcél, hanem alapvető eszköz, nélkülözhetetlen feltétel ahhoz, hogy a választási dilemmánk ne legyen csak egy újabb illúzió.

217. Körbe és körbe haladva, már belül az eseményhorizonton, haladva a középpont felé, mert kifelé már a fény számára sincs szabadulás.