73. Mi az ember? (reakció vagy vélemény)

A 71. bejegyzésben lelepleztük az értelmet és az érzelmeket. Felfedtük, hogy mindkettő csak reakció a környezetre, tehát lényegükben és alapjaikban nem különbek, mint egy növény vagy egy tengeri csalánozó reakciói az őket körülvevő világra.

Az emberi tudatnak a hagyományos felfogás szerint három rétege van:

A legősibb, a zsigeri, a növényi réteg. Ez a vegetatív test, a mélyben szolgáló rendszer. Főleg testi érzeteink észlelése során találkozunk vele, leginkább akkor, ha elromlik és fáj a testünk, betegek leszünk. A háttérben dolgozik, a hétköznapok során kevésbé figyelünk rá, leginkább csak gépiesen szolgáljuk, etetjük, ürítjük, ő pedig életben tart minket. Félünk is tőle gyakran, zavarosnak gondoljuk és kaotikusnak, mert nem ismerjük, pedig szabályozott, ehhez a világhoz kifejlődött, kipróbált rendszer. Nem formátlan, ez nem az őskáosz, sőt, rendkívül rendezett és hatékony. Tudatos közreműködés nélkül is működik, de a tudat hosszú gyakorlással (pl. jóga, meditáció) utat találhat hozzá, és segítheti optimális működését, így, ha egészsége tartós, nem zavarja a magasabb tudati működéseket. Sokat lehet tanulni alázatából, mert a vegetatív test sejtjei, szövetei egész életüket a szervezet létezésének vetik alá, és gondolkodás nélkül áldozzák fel magukat, ha a továbbélésünkhöz, vagy akár csak a jóllétünkhöz szükség van rá. Ennek a primitív rétegnek is létezik szellemi dimenziója: örül a fénynek, menekül a veszélytől, félti az életét. A neki kedvezőhöz vonzódik, a rá károstól távolodik, mely mozgás a testi és a lelki világban is megmutatkozik, tehát nem igaz, hogy csak anyagi tartomány. Van tudata.

A másik réteg az állati. Ez már nem csak a továbbélést szolgálja, bár működése automatikus, de vannak egyszerű céljai: a hatalom, az anyagi javak, az élvezetek megszerzéséért küzd. Jól akarja érezni magát, és ennek eléréséért testi és szellemi erejét is beveti. Ebben a világban élünk javarészt. Ezzel a világgal vagyunk kapcsolatban, mikor harcolunk, gyarapodunk, szaporodunk. Az állatnak is van értelme és érzelmei, de az ő tudata még ködös, ezért nemesebb célokért nem képes küzdeni. Nem érti a szeretetet és nincs hozzáférése a szellemhez. Érzelemnek és gondolkodásnak látszó reakciói ösztönirányítottak, és a túlélés-szaporodás nyers mechanizmusai irányítják. Vágy-vezérelt, és félelem által hajtott.

A legfelső réteg az emberi. Itt tartózkodunk, mikor tanulunk, szociális kapcsolatokat építünk, szeretünk. Ez a szellem területe, amennyiben az értelem irányítja cselekedeteit, illetve a lélek hona, amennyiben Isten képmásaként az égi és felebaráti szeretet vezeti lépteinket. A szellemi lény felülemelkedik a vágyain, és magasabb érdekeket, vágyakat, terveket szolgál. Isteni, égi utakon jár, teremt a maga köreiben, és képes önmagán túl mutató áldozatot hozni nála magasabb célokért.

Ez lenne az általánosan ismert és elfogadott felosztás. A hagyományos gondolkodás szerint e három rétegből állunk, így fejlődtünk vagy teremtődtünk, és bennünk lelt értelemre a létezés, mert eljutottunk az ősi lélektelentől, közösségitől a lélekig, a szellemig. Szép elmélet, hiszen az ősi, etika, erkölcs és értelem nélküli közösségitől a szellem útján a fényes individuumig, a lélek útján a már megtisztultan közösségiig, a nagy isteni Egyig rajzolja fel az ember útját. Az emberben találja meg a fokozhatatlan, szent létezést.

A Buddha ezt némileg máshogyan gondolta. Részben lefokozta, részben kiemelte az ember szerepét.

A tudat nem a mi sajátunk. Minden lényben megtalálható, de nem panteista módon, tehát nem Isten minden létezőt átható, tulajdonképpen a lények számára kölcsönadott tudatát értjük ez alatt. A tudat létezik, létezett mindig, nincs kezdete, a lények pedig nem birtokolják, hanem a maguk képességei szerint hozzáférnek. Minél szerényebb az eszköztár, minél szűkebbek az értelmi és érzelmi lehetőségek, annál kevésbé, ám minél ritkább a köd, minél nagyobbak a lehetőségek, annál nagyobb mértékben van lehetősége a lénynek látni és tapasztalni. Minden létező, legyen az növény, állat vagy ember, az öt halmazon keresztül tapasztal, mindnek ugyanúgy torzul a megismerése, csak a végül beérkezett információ tisztasága függ a tudat fejlettségétől. A lehetőségek a fajra jellemzően születéskor adottak, de mint már korábban többször írtunk róla, saját határainkig fejleszthetőek. Egy kutya tudata megfelel egy kétéves gyermekének, de a gyermek tovább tud fejlődni. Ám az ember nem a végcél.

A Buddha alapján így nézne ki a háromrétű felosztás:

A vegetatív világ nagyjából megegyezik a hagyományos felfogással. A szellemi és érzelmi sötétség területe, de a szellem és az érzelmek itt is jelen vannak. A tudat nem eszmélt még önmagára, a lény csak létezik, törvényeit nem érti, nincs hatalma felettük. Egy báb csupán.

Az állati réteg a Buddhánál már kiterjedtebb. Ez nem táplálja az ember büszkeségét, de ide tartozik a hagyományos felfogás állati és emberi rétege is, az a kettő alkotja. Ez a káprázat fő hona. Mozgatói a hatalom, az anyagi javak, az élvezetek, törvénye a három ismérv: a vágyott felé vonzódás, a nem-vágyottól való tartózkodás, az attól való menekülés és félelem, a közömbös iránti érdektelenség. Ezen ismérvek rabságában találjuk az olyannyira misztifikált értelmünket és szentimentálisan csodált érzelmeinket is. Az ember, ebből a szempontból, nem különül el az állatitól, ahogyan szerves életünk többi színtere sem, ahogyan génjeink, táplálkozásunk és szaporodásunk módja sem. A Buddha az állati, ösztönös, rabságban élő, káprázattól elvakított tartományba sorolta azokat az ember által (és jelzem, csak az ember által) istenített tulajdonságainkat is, melyeket fajunk éppen hogy kiváltságának gondol, melyekkel elkülöníti és megkülönbözteti magát minden más lénytől. Állítja, mint azt a 71. bejegyzésben taglaltuk, hogy a tudatunk csak a hatodik kapu, mely az öt érzék (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) mellett érzékel, és bár önmagára tekint, és ezzel több, mint a többi érzék, de végül mégiscsak egy befogadó, érzékelő és értékelő eszköz. A tudat ebben a rétegben is egy báb csupán.

A tudat ugyanis nem cél, hanem eszköz. A vegetatív és az állati rétegben található hasznos „szerszámokkal” együtt egy eszköz, hogy elérhessük és megláthassuk a valódi harmadik rétegünket, a buddha-természetünket, a nirvánát. A megnevezhetetlen tartományt, melyre nincsenek szavaink, és melynek lényege a köd-mentesség, a káprázatból való felébredés. Ami elmondható róla, az mind tagadás: ott nincs rabság, nincs függés, nincs torzulat a megismerésben, nem mulandó, nem szenvedésteli, nem kizökkent.

A harmadik, valóban szellemi, tökéletesen tiszta réteg a buddha-tartomány, a buddha-dhátu. A maradéknélküli (an-upádi-sesa) kialvás (nirvána) állapota ez, a kialvás tartománya, a nirvána-dhátu.

Amíg nem tartozol a Buddha szerinti harmadik, a legfelsőbb világhoz, addig nincs véleményed, nincs tiszta értelmed, nincsenek nemes érzelmeid, csak reagálsz. Az öt halmazon átszűrt, a három ismérv alapján meghatározott reagálásaid jellemeznek és építenek fel, melyek pillanatainak hosszú sorát véleménynek, sőt, személyiségnek hiszed. Pedig csak olyan, mint a mozi: minden pillanatban reagálsz valamire a neveltetésed, nemed, vallásod, gyerekkorod, környezeted, jellemed, félelmeid alapján, mindenre, ami ér, vággyal, elutasítással vagy közömbösen, és ezek sora, folyamatában nézve, mint egy film, személyiségnek, életnek tűnik. A Buddha tanította, hogy hat érzékszervünk van, amihez hat kapun áramlik be az információ. A hatodik tehát a tudat, amit személyiségnek hiszünk. Ez a tudat úgy működik, mint a szem vagy a fül. Míg azok a fényre és a hangokra reagálnak, addig a tudat, mint ego, a jelenségekre reagál, gondolatnak és érzelemnek tűnő, azokat mímelő módon. Életben tart, és ez nem kevés, ez a valódi funkciója és célja, ezért tiszteletet és megbecsülést érdemel, de sosem szabad összekeverni e közbülső állapotot a végcéllal, és nem szabad mítoszt gyártani az emberi faj aktuális állapotából. Nem vagyunk különbek senkinél és semminél. Embernek lenni lehetőség, nem érdem. Hatalmas lehetőség, amit elvesztegetni nagy hiba.

Tudatunk nem különbözik a többi érzékszervtől, csak ennek tárgya és észlelési területe az érzelmek világa. És nem az értelemé, mert minden gondolat, mint megállapítottuk, valójában érzelem. És ez a tudat a környezetére reagál, nem véleményt alkot. Olyan, mint amikor egy egér meglát egy macskát. Reagál, de az nem vélemény. Az ember reakciója kifinomultabb, de attól még nem gondolat. Ahhoz szabadság kell, szabadság az egotól, mert addig fel sem ismered, hogy ez csak reakció. Csak az éber figyelem, a dolgok mögé való belátás, a tudás szabadít fel annyira, hogy látni engedje a Nagy-tudatot, és megengedje, hogy végre valóban véleményed legyen.

Akinek valóban véleménye van, az buddha. Az éberség fokozásával, a tudás gyarapodásával, a fátylak lehullásával, a szabadságod megteremtésével egyre többször lesz véleményed, és már nem nyomorult, ösztönös, zsigeri reakcióid.

Az út végén a buddha-állapot áll. A buddha nem személy, nem cél, nem ismeretek, kiválóságok felhalmozott mennyisége, végül is nem megvalósítottság, hanem állapot. Bizonyos szempontból a tökéletesség, de végül is egy állapot. Ide kell elérkezni, itt kell időzni mind többet és többet, míg egyszer végül ez lesz a hazánk.