Hát jól van, akkor így mondjuk el.

Itt vagyunk ma este, tagadhatatlanul itt és most, és megváltoztathatatlan, hogy vagyunk. Ez már így van, így marad örökre, mert az itt velünk született, és a most belőlünk sarjadt. Ha mi nem vagyunk, akkor nincs világ, és ha mindez megszűnik, attól mi még nem veszünk el. Hátam mögött, mellettem, előttem parányok, óriások, születettek, magukról nem tudók, fénylő szellemek, és én közöttük vagyok, és ezen nem változtathat már semmi. Te sem. Ha nem leszek, hát voltam, ha nem voltam, hát vagyok, és ha többé nem születik semmi, és a világok az örök tűzbe, vagy a mindent feloldó feledésbe merülnek, az időben akkor is kitörölhetetlen vagyok. Nyomom van, szerepelek a könyvben.

A létrejöttek és a nem létrejöttek üdvözölnek. Néhány veled van, néhány ismer téged, sok nem is hallott rólad, és van, akihez eljutott híred, de nem ismer. De néhányan tudjuk, hogy ez mindegy. Nem az alapján döntesz, ki ismer, ki szeret, ki véli magát hozzád tartozónak. Önkényes vagy, mert magányos, üres űrben ismertél magadra, és egyedülléted végtelen borzalmában hangzott el kiáltásod, mely megteremtette a világokat és minket, és már nem tudod elrejteni művedet. Kezdened kellett velünk valamit, és te testet és lelket adtál, érzékszerveket és hozzájuk kapcsolódó érzéseket, tudatot, teremtő erőt, észt és akaratot, hát most már nem szabadulhatsz tőlünk. Viseled fájdalmad és magányod következményeit.

Mi most nyugovóra térünk, álmokat látunk, majd felébredünk, és rendezzük világodat, melyből fájdalmasan hiányzol. Veled vagy nélküled, már mindegy, mert magunkra hagytál minket tudatunkkal és sorsunkkal. Forog a kerék nélküled is. Mondanám, hogy jeges, törött űr bennünk a hiányod, de az az igazság, hogy megszoktuk, és már élünk és halunk magunk is, működünk és szeretünk önállóan, és a teremtett világ már azzá válik, amivé a mi erőnk alakítja.

A parányok kinőnek a földből, az óriások az égbe törnek, az emberek teszik a dolgukat ég és föld között. Rezeg, zizeg, izzik az egész, üvölt, harap, csendben morog, szelíden simul, védőn ölel, mind betölti terét természete szerint. Van, aki lemondott rólad, van, aki vakon ténfereg, van, aki környezetébe olvad, mind várnak valamit, de csak néhány hiszi, hogy visszatérsz, okot és célt adva múltnak, jelennek, jövőnek. Nem tudom, merre jársz, de láttam fényedet, és hiszem, hogy talán te értelmet tudsz adni a keréknek, a forgásnak, és igen, a létezésnek. Most nem bízom benned, most nem tudok hinni visszatérésedben, de mégis gyakran, mikor nem tevékenykedek, mikor nem vagyok ember, mikor nem élek, akkor figyelem a távolt, és várom felbukkanásodat.

Ha jönnél, fogadnálak, ha keresnél, eléd mennék, ha hiányoznék, ott lennék melletted. Csak szólj, itt vagyok, és társaimmal forgatom a világ kerekét, amíg nem találsz vissza, amíg nem találsz haza.