Jó emberek, képzett buddhista mesterek, lámák és rinpocsék gyakran tanítják, hogy a gyűlölet, az alkohol, a drogok és egyéb bűnök szenvedést szülnek a világba, és az elkövetőt halála után az alsó világokba rántják. Pokollakót, prétát vagy állatot teremtenek belőlünk, és az általunk okozott szenvedésre válaszul fájdalmat nyerünk. Nagyon szép gondolat, könnyen igaz is lehet. Viszont túl egyszerű igazság. Következik a karma tanításából, de érződik rajta egy túlságos, szinte gyermeki leegyszerűsítés. Mintha a karma egy vonal-tisztaságú, már-már a mesék világát idéző törvényként működne a teremtésben, ami egységnyi rosszra egységnyi büntetést mér ki, és ennek megfelelően a jóra pedig jutalmat.

Ennél bonyolultabb a helyzet. A tibeti buddhizmus hite szerint a pokolba a gyűlölet ránt, de a prétavilágba inkább a vágy, az állatvilágba pedig a butaság. Tehát úgy néz ki, hogy a három minőséghez való bármelyik viszonyulás dukkhát okoz, ami valamely alsó világban való újjászületést eredményez. De tovább is mehetünk. A boldogság, a pozitív, nemes cselekedetek is karmát szülnek, csak jó karmát. Amik aztán ugyanúgy a szamszárában tartanak, bár kellemesebb állapotban. A karma, legyen bármilyen előjelű, köt, a jelenségvilághoz rögzít. Sok jó karma felhalmozása a félisteni, isteni világokig emelhet, vagy akár valamely buddha tiszta földjén találhatjuk magunkat. Ezeken a helyeken a boldogság tökéletes, az élet hosszú, több kalpáig, világkorszakig is tarthat. De egy biztos: véget ér egyszer, mert természete szerint szamszárikus, mulandó. A tibeti hit is számol ezzel.

Kedves Olvasóm, mondtam már, én sosem foglak hitegetni. A fent vázolt megoldás egy járható út. A jó karma gyűjtése valószínűsíti a jó következményt neked és a világnak. Nem tudjuk, milyen arányban és módon, de biztosan megszüli az eredményét. De én téged és magamat is, magunkat mindig arra fogom inspirálni, hogy a világfelettit célozzuk meg. Nagyon nehéz, talán itt és most lehetetlen, elismerem. De ha a karma használatában és javítgatásában gondolkodsz, sosem végzel. Eredményeid mulandóak lesznek, ahogyan itt a földön is minden az. És a halál utáni világokban, a szamszára másik oldalán, odaát is minden az. Majd jön újra a születés valahová, ahová a karmád vagy ki tudja milyen erők löknek, akaratod ellenére. Meg kell értened, hogy a szamszárából nem szabadulsz a halállal, ahogyan nem szabadultál a születéssel sem. A menekülés örök. Egyszer meg kell állnod, és körül kell nézned alaposan. Tedd meg itt és most. Ne rendezkedj be a világok közötti kóborlásra, igen, barátom, még a mennyországra sem. Születés, halál, élet, pokol vagy menny, álom, ébredés nem változtat meg, ezek csak a szamszára arcai, állapotai. Ne higgy semmilyen tanítónak, nekem sem, hanem figyelj éberen, használd a józan eszed. Legyen veled minden buddha és bódhiszattva utadon, de leginkább azt az egyetlen világot próbáld megváltani, ami fölött hatalmad van: önmagadat.

Próbálj szabadulni, és találj végre haza.   

Világokon át vándorolsz, de nem mozdulsz ki a házból.
A létforgatag rabja vagy, mikor anyád méhéből kibújsz
és a forgatag örvénye ránt tovább halálod pillanatában.
Nézd, keletkezés és elmúlás összefonódva táncol.
Élet vagy halál, mindegy
Bűvölet ámít és káprázat hiteget
gyűjtesz, küzdesz, változol
de míg nem látsz le önmagad kútmélységébe
itt is, ott is csak a világok rabja vagy.