A lelki folyamatok természete alapján a helyes erőfeszítést négy nagy törekvésre oszthatjuk fel, ebből az első:

A még létre nem jött káros állapotok létrejöttének megelőzése

A tanítvány összeszedi akaratát, felgerjeszti energiáit, erőfeszítést tesz, hogy megelőzze a még meg nem született káros és rossz állapotok létrejöttét. Olyan káros szenvek ellen harcol, amik még nem jöttek létre, mégsem ködöt szurkál, mert van mi ellen küzdenie: az elmélyedést, az Ösvényen való tartózkodást nehezítő akadályokat célozza meg. Az akadályokkal a 24. bejegyzésben már részletesen foglalkoztunk. Az akadályok elárasztják a megszabadulás ösvényét, elburjánzanak és betöltik a tudatot. Az öt akadály, átismételve és új megvilágításba helyezve, más szempontok szerint is bemutatva a következők:

1. Érzéki vágy: Szűkebb értelemben az érzéki élvezetek öt fajtájára (kellemes látvány, hang, szag, íz és tapintás) irányuló vágyak, tágabb értelemben a szomj összes fajtájára (élvezet, jólét, hatalom, hírnév stb.) irányuló késztetés.

2. Rosszakarat: Általában ellenszenv az alapja, de bonyolult az emberi lélek, ezért irányulhat a vágy tárgyára és a szeretett dologra, személyre is. Gyűlölet, harag, viszolygás, ellenszenv, és leginkább mindezek alapja, a félelem. Félelem a sérüléstől, haláltól, elmúlástól, szenvedéstől.

3. Tompaság, kábaság: A tudat lomhasága, ami nem a gondolkodás, észlelés lassúságát vagy korlátoltságát jelenti. Kimagaslóan értelmes és intelligens emberek is lehetnek szellemileg tompák a valóságra, élhetnek káprázatban és teljes eltévelyedésben. Fordítva nem igaz, az értelmi képességek korlátozottsága általában akadálya a valóság megértésének. A tompaság inkább a szellemi tehetetlenséget, vagy értelmes emberek esetében a szellemi elveszettséget, míg a kábaság a tudat nehézkességét, értelmes emberek esetében pedig a káprázat ködének vastagságát jelentik.

4. Nyughatatlanság, aggodalom: A nyugtalanság oka a zavarodottság, szorongás, bizonytalanság, a nemtudás állapotának felismerése, következménye pedig a gondolatok és érzelmek által rángatott, zaklatott tudat, mely ebben az állapotában képtelen figyelni és koncentrálni. Az aggodalom bánkódás a múlton, szorongás a jövőtől, ezért az aggódó ember képtelen megállapodni, élni és gyakorolni a jelenben, képtelen az Ösvényen tartózkodni.

5. Kétely: Az egészséges kétkedés hasznos, de egy határon túl a kétely tartós határozatlanságot, az eltökéltség és a belátás hiányát okozza. A kételyben élő ember nem tud a Tanításban kételkedni, mert addig sem jut el, hogy szellemi gyakorlást folytathasson, vagy komoly szellemi felismerést tegyen.

Az első teendőnk tehát az akadályokkal, hogy akadályozzuk meg a létrejöttüket, amit a megelőzés igyekezetének nevezünk. A felmerülő akadályok elterelik, mulandó dolgokhoz kötik a figyelmet, elhomályosítják az éberséget, és végül a káprázat honában, a szamszárában marasztalnak. Fontos, hogy az akadályok nem a tudaton kívülről érkeznek, ahogyan semmi más sem, hanem mindig a tudaton belülről, önmagunkból erednek, ezért nem a világgal, hanem saját magunkkal van dolgunk, mikor ellenük küzdünk.

Az akadályok az érzékelés hat kapuján (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, elme) keresztül érkező, és az öt halmaz által tapasztalt érzéki ingerek révén merülnek fel és lépnek működésbe. Tehát nem az akadályokkal van dolgunk most sem, mert óriási erejű és megfoghatatlan, önmagukban nem létező jelenségek csupán, hanem magukkal az ingerekkel, és azok fogadásával. Az ingereket kell figyelnünk, elemeznünk, a hozzájuk való viszonyainkat kell kialakítanunk, hogy ők, és a bennünk fellépő következményeik ne gátolhassák munkánkat. A káros tudatállapotok ráadásul nem csak azonnali ráhatás révén fejtik ki hatásukat, hanem a tudatban elraktározódva, az ott talált tudatelemekkel kapcsolatba lépve tartósan deformálják a tiszta látást. Így aztán a világot átszínezik, és már mindent az ő szemükkel látunk: a káprázattól elvarázsolva a vonzónak ítélt tárgyak vágyat, a taszítónak ítéltek rosszakaratot stb. váltanak ki, és az ezekre adott öntudatlan reakcióink rángatásában éljük az életünket.

Végig kell mennünk velük a tudatunkban bejárt útjukon; figyelnünk kell a kapuk tisztaságára, az öt halmaz elme általi átláthatóságára, kontrollálnunk kell a tudatban zajló értelmezésüket és az azokra történő reagálásunkat. Ha a tudatba érkező ingerek, tapasztalatok a megismerés fényében átvizsgálhatóak és láthatóak, akkor a bölcs megfontolás (ajóniszó manaszikára) dominálja működésünket, és a káros tudatállapotok nem merülnek fel. Az érzékek feletti ellenőrzésre az érzékfeletti kontroll ad lehetőséget, amire a Buddha az érzékelő képességek megzabolázására adott gyakorlatot javasolja. Ez nem jelenti az érzékek korlátozását, fegyelmezését, a világból történő visszavonását, büntetését, ugyanis ez lehetetlen és erőszakos. Nem old meg semmit, és a tudatban rejtőző szenvek úgyis elbújnának előle. Ehelyett javasolja az érzékek megfigyelését, a szelíd gyakorlást, aminek használatával, a világgal megbékélve, a bejövő ingereket barátként fogadva tudjuk elemezni és helyén kezelni őket. A világ adottság, a tudatunk adottság, a reagálásunk viszont rajtunk múlik, és fejleszthető. Ha az érzékelések feletti ellenőrzés hiányzik, akkor a tudatunkat a világ összes jelensége, ereje, akarata és hatása elé vetjük teljesen kiszolgáltatva. Ennek a következménye csak teljes elveszettség és nemtudás lehet.