A buddhizmus tudomány. Erősebb a kapcsolata a végső szabályokat kutató fizikával és matematikával, mint a többi vallással. Vallás, életet irányító erkölcs, istenkeresés, a halál elöl való megmenekülés is, de elsősorban tudomány, a tudat tudománya. Módszereiben inkább mutat hasonlóságot az elméleti fizikával, mint a teista vallásokkal. Ima helyett kutat és megfigyel. Ám a megfigyelést, mint módszert és a Tanítást egy szellemi szint felett már tekinthetjük imának, a modern tudomány felismeréseit pedig vallási agnitionak. Vizsgáljuk meg a buddhista kutatás módszertanát tíz pontba szedve. Írhatnám, hogy vállalva a tévedés kockázatát, de ennél többről van szó: ha nem tévednék, ez a tíz pont értelmetlen lenne.

1. A buddhizmus célja nem a törvények kutatása, az ismeretlent takaró fátyol fellebbentése, mert egy ilyen akarat csak kétféle reakciót válthat ki: a törvényekhez való alkalmazkodást vagy ellenállást. Lényegében mindkettő a törvények létének és kötőerejének elfogadását vonja maga után, az állandóság elismerését, és ha a buddhizmus így gondolkodna, akkor az általa hirdetett megszabadulási törekvés önáltatásnak bizonyulna.

2. A buddhizmus törekvése elsőként a metatörvények megértése. Az életet és a világot felépítő törvényszerűségek kialakulásának okát, kifejlődésük módját, és a szabályok emberre gyakorolt hatását figyeli. Feltételezi a szabályok evolúcióját, állandótlanságát, továbbá elfogadja önmaga állandótlanságát is, ezért abból indul ki, hogy az ember, a szemlélő tudata is hatott és hat minden pillanatban a törvényekre, tehát a hatás a figyelő lény és a kötőerők között kétirányú. Ennek nem mond ellent az isten léte és mindenhatósága: sem a mennyiségi, sem a minőségi dominancia, még a tökéletes kiszolgáltatottság sem írja felül azt a tényt, hogy a tudatnak hatása van a teremtésre.

3. Ezen túlmenően, a törvények evolúcióján túl és általános megnyilvánulásaik mögött keresi a meta-evolúciót, vagyis a fejlődés itt és most véletlenül kialakult módja mögötti struktúrát, mivel feltételezi a tapasztalható formában kialakult világ esetlegességét, egyediségét és változékonyságát, a szemlélő tudatához igazodó imágóját. A szemlélő lényt körülvevő és befogadó létezést nem tekinti öröknek és kötöttnek, mert azzal a szabályok, a lény és a világ változatlanságát és változtathatatlanságát, sorsszerűségét jelentené ki.

4. A látszat mögött a lényeget keresni azonban még kevés: a lényeg mögött a lényeget létrehozó szabályokat, a szabályok mögött a folyamatokat, a folyamatok mögött a lehetőségeket kell keresni, elkerülve a leggyakoribb csapdát, a keresésbe belefáradt és a valóság végtelen lélektelenségétől elborzadt ember megkapaszkodását egy feltételezett isteni hatalomba, vagy valamilyen magasabbrendű, tovább már nem kutatható szellemi entitásba.

5. Ahogyan az is csapda, ha az ember biztos válaszokat, végső megoldásokat remél.

6. Tehát a buddhizmus először a szabályokat, de utána a leíró, állandó alapot adó meta-szabályokat keresi. Ebből a szempontból hasonlít a teista vallásokra, de abban különbözik, hogy nem rendeli már eleve egy isteni személy hatáskörébe a nevek és formák megalkotását, hanem elfogad minden lehetőséget. Sőt, a priori elfogad minden lehetőséget, mert bármilyen korlátozás, akárcsak bármilyen előfeltételezés, haszontalanná teszi a választ. Amikor a Buddha nem válaszolt a tíz felesleges kérdésre (2. bejegyzés), akkor nem a kérdések értelmetlenségére mutatott rá, hanem a nemtudás állapotában tartózkodó kérdező ilyen módon történő kutatásának a feleslegességére.

7. Az előbbiek alapján aztán a buddhista kereső továbbmegy, a folyamatokat akarja megismerni a mindennek alapját alkotó végtelen-örök, törvényeket szülő metatörvények mögött. Nem elégedhet meg még a meta-szabályokkal sem, mert azokat is csak törvényszerűségek alkották, melyek nem lehetnek statikusak, csak folyamatosan változó további szabály-teremtők és szabály-pusztítók, az örök körforgás regulái, egymásba ömlő és megállás nélkül örvénylő dharmák, képződés és megszűnés alapelvei. Lényegükben változás-természetű meta-nyelvek, és éppen ezért lényeg-nélküli, öntermészettől mentes megjelenítők.

8. De itt sem áll meg, mert a folyamatok mögött tovább keresi a meta-nyelvet létrehozó lehetőségeket, vagyis a metaszabályokat folyamatosan létrehozó és lebontó, majd másképpen felépítő metanyelv mögötti valóságot, ami teret ad az üresség multipotens működésének. A lehetőségek világában már szerepet kap a véletlen, ahogyan az elméleti fizikában és az istennél is. Amiben nincsen véletlen, az tökéletesen és feloldhatatlanul kötött; onnan nincs kiút.

9. Ezért először énjének lényegét oldja fel, hogy megszabaduljon a látszattól és a nemtudástól; majd az „én” szabályaitól szabadul meg; aztán a szabályok mögötti folyamatokba tekint; majd a folyamatok mögötti lehetőségekbe, az ürességbe merül.

10. A legnagyobb kérdés tehát nem is a kutatás iránya, hanem az, hogy az „én” illúziójának elhagyása után mi marad, ami folytatja a keresést? Mi az a „figyelő”, ami a tapasztalatokat megszerzi? A Buddha ezért irányította figyelmünket az énre, az önvaló illúziójára, és ezért tette meg az anattá (önvaló-mentesség) tanát az állandó változás és az ebből fakadó szenvedés mellett a buddhizmus alapvető kijelentésévé.