Új év indul, új sorozatba kezdünk. Gyakorlatiasabb lesz, mint az előző kettő. A Buddha Dharmáját, a Tanítás egyik alappillérét vizsgáljuk meg, a Nemes Nyolcrétű Ösvényt, ami egyben a Négy Nemes Igazság negyedik tagja. Neve: arija atthangika magga. Arija, tehát nemes, és a magga az ösvény. Eleinte túl egyértelműnek tűnhet, látszatra triviális igazságokat fogalmaz meg, de nincs nála mélyebb tanítás, és olyan, mint minden tökéletes szellemi út: a százezredik gyakorlás után nyílik ki, és válik izgalmassá.

Az Ösvény nem moralizál és nem vár el semmit. Nem hirdeti, hogy létezik egy megfellebbezhetetlen, isteni, természeti vagy velünk született örök törvény, mérce, alap, amihez tartani kell magunkat. Az Ösvény megállapításai nem mások, mint önkéntesen vállalható gyakorlati útmutatók, melyeknek egyetlen célja, hogy elhárítsák a megvilágosodásunk, a tiszta tudatosságunk előtt álló akadályokat. Merev vallási előírások megszegése rossz karmát teremhet, betartásuk jó karmát okozhat, de a Buddha nem foglalkozott ezzel, mert azt tanította, hogy nekünk a karmával magával van dolgunk, a tudatosság pozitívnak vagy negatívnak tűnő jelenségeivel, amik útját állják a tökéletes belátásnak. A jóság, nyugalom, könyörület és tiszta lélek nem célok, hanem szükséges eszközök a világ megismeréséhez, a felébredéshez. Az éberség, a szamádhi nem a megvalósítás csúcsa, hanem a minimuma, az első lépés, mert nélküle nem lehetséges ítélkezés, helyezkedés és viszonyulás nélkül látni. A tiszta tudat olyan, mint a tükör: azt mutatja csak, ami éppen előtte van. A dolgok és a jelenségek jöhetnek, mehetnek, a tükör nem hívja, nem ragadja és nem is küldi el őket.

Akár megy, akár áll, ül vagy fekszik, tudja, amit éppen tesz, akármennyire is elfoglalja ezt a testét, és pontosan olyannak tudja, amilyen… Ha elindul, ha megérkezik, ha maga elé néz, vagy maga mögé, ha behajlítja vagy kinyújtja a karját… mindent tiszta tudatossággal tesz. (Maddzshima-nikája, i, 56.)

Amíg a tudat kettősségekben gondolkodik, addig nem juthat közel a valósághoz. Nem állítom, hogy semmire sem juthat, mert a jó gondolat több és többet ad, mint a rossz, a jó tett szebb és értékesebb, mint a rossz. A jó a szamszárát élhetőbbé teszi, ezért művelni és gyakorolni kell, de a kettősség olyan, mint az önmaga farkába harapó kígyó: idővel megkülönböztethetetlenné és szétválaszthatatlanná válik a kígyó feje és a farka, a jó és a rossz, és mint a kígyó, kört formázva kialakul a szamszára örökkön forgó kereke. A tiszta, éber szemlélet előtt viszont idővel feloldódik a tárgy és a megfigyelő látszata, kettőssége, és nem marad más, csak az örök gyakorlás, a gát nélküli időtlen, puszta tapasztalás.

„Ahol van tárgya, megjelenik a gondolat.” Akkor tehát egy dolog a gondolat, és másik dolog a tárgy? Nem, ami a tárgy, éppen az a gondolat. Ha a tárgy egy dolog lenne, a gondolat pedig egy másik, akkor a gondolkodás kettős állapotú lenne. Így tehát a tárgy maga a gondolat. Lehetséges-e tehát, hogy gondolat ítélje meg a gondolatot? Nem, gondolat nem ítélheti meg a gondolatot. Ahogy a kard éle sem hasíthat önmagába, ahogy az ujjhegy sem érhet önmagához, a gondolat sem láthatja önmagát. (Sziksaszamukkája, 234.)

Az eltűnő kettősségben aztán eltűnik a tudat hiábavaló késztetése, hogy megragadja a világot, és eltűnik hiábavaló késztetése, hogy megragadja önmagát. Ez nem passzivitás, hanem végtelen aktivitás, a tudat eredendő természete. A nyugalom, a nirvána a hétköznapi, csapongó majomelme számára maga a gyötrelem, a halál, a bölcs számára viszont a kitáruló végtelenség élménye. Az Ösvényen járva a tudat átalakul, és megjelenik az úgynevezett ösvény-tudat. Az ilyen bölcs az Ösvényen haladással nem akar semmit elérni, nincs célja, mert ha az Ösvénynek eleje és vége lenne, akkor határos, korlátolt és kettős lenne, semmi más, csak egy újabb tévút. A bölcs gyakorló számára a gyakorlás az örök haladás, az Ösvényen tartózkodás: ő halad az Ösvényen, és az Ösvény halad benne. Ahol megjelenik az elérendő eredmény képzete, ott megszűnik az igazi gyakorlás. Az Ösvényen nincs helye a rajongásnak, az extatikus élményeknek, a haladást nem jelzik mérföldkövek. Az Ösvényen haladó nem tesz mást, mint gyakorol. Az Ösvény mélysége végtelen, bölcsessége ésszel felfoghatatlan, értelme mérhetetlen, de a tiszta szívű egyszerűek mégis könnyen járnak rajta.

A Tathágata (a Buddha) látója a látni valónak, de nem fogja fel a látottat, nincs tudatában a látottnak, láthatatlannak, láthatónak vagy látónak. Amint a hallottnak, érzékeltnek és ismertnek sem: nem gondolkodik felőlük ezekben a kategóriákban. (Anguttara-nikája, ii, 25.)

Az új sorozat következő részeiben az Ösvény részleteivel ismerkedünk meg. Ennek alapja most kivételesen egy konkrét Dharma-könyv lesz, Bhikkhu Bodhi: A Nemes Nyolcrétű Ösvény című munkája. A könyvet természetesen nem szó szerint vesszük át, hanem értelmezzük, és igyekszünk lefordítani tudatunk számára abba a formába, amelyben jelenlegi állapotunk azt képes befogadni.