„és ezzel minden szenvedést meghalad”

 A 381. bejegyzésben láthattuk, hogy a bódhiszattva részéről az alkotórészek ürességének belátása megtörtént. Most foglalkozzunk a belátás következményeivel.

A szenvedés meghaladása után a gyakorló nem légüres térbe jut. Talán a meghaladás nem is a legpontosabb kifejezés. Azt sugallja, hogy egy negatív tartományból törekvéssel egy pozitív tartományba jutott. De a „meghaladás” nem „átlépés”, nem „változás”, hanem megszabadulás. Nem valaminek a levetkőzése, magunk mögött hagyása, főleg nem legyőzése, elpusztítása, hanem belátással történő átvilágítása. A megszabadulás a kötöttségeitől úgy oldja el a gyakorlót, hogy megszabadítja tévedéseitől. Nem lehetséges elhagyni egy olyan birodalmat, ami csak képzeletünkben létezett.

A szenvedéstől való szabadulás után a törekvő nem állhat meg. Mivel nem jutott sehová, ezért nem végzett, nem megállapodott, nem beérkezett. Nem a mennyekben van, nem pihenhet semmilyen isten kebelén. Gyakorlása folyamatos. Minden élőlény létezése folyamatos gyakorlás, de a nemtudó lények döntése nem az övék, a szenvek rángatják őket, ezért szenvednek. Az ürességet belátó lény döntése az övé, nem a szenvek rángatják, ezért nem szenved. Ilyen egyszerű. De létezése nem lesz különleges, szent, különb, marad olyan, mint a többié. Ha különb lenne, mert az is lehetséges, akkor még nem szabadult meg, csak növelte tudását másokhoz képest. Az jó dolog, de nem hasonlít a megszabaduláshoz.

Az ürességben üres a tudás, üres a létező és üresek a formák. Nincs benne nemtudás, de tudás sincs, csak nem-nemtudás. A szenvedés nem tud megtapadni tudáson, létezőkön vagy formákon, ezért nincs szenvedés. A szenvedés nem lett legyőzve, megsemmisítve, megváltoztatva, csak nincs. Ilyen egyszerű.

A szenvedés három arcáról már írtunk (34. bejegyzés): a hétköznapi szenvedés, a változás és a feltételekhez kötöttség okozta szenvedés. De fontos emlékezetünkbe vésni, hogy mindhárom változat megjelenhet további három alakban:

- Valódi szenvedésként, rossz, negatív érzésként, amit könnyű azonosítani.
- Boldogságként, a fájdalom és a gyötrelem ellentéteként. A vallások, időnként a buddhizmus is, azt tanítják, hogy a szenvedést elűzheted, vagy az istened eltüntetheti, boldog lehetsz, akár örökké a mennyekben, és ezzel teljesíted saját földi és istened égi céljait. A szenvedés ellenszere a boldogság, a gyötrődő feladata a bánat elűzése, a kínlódó megváltása a sínylődés elmaradása. Ez igaz, ez a hétköznapi cél, nehéz vele vitatkozni. De a Buddha a hétköznapi szenvedésen túl a magasabbrendű szenvedés alól is meg akart menteni, ezért tanította, hogy a nemtudásunk a szenvedésünk, és a megszabadulás nem csak a képzelt kíntól való megmenekülés, hanem a nemtudás összes formájából, a fájdalomból és a boldogságból való felébredés is. Nagy titok, kevesen értik.
- Semleges érzésként is feltűnhet, amit talán észre sem veszünk. A szenvedés nem feltétlenül okoz érzetet vagy élményt. Legtöbbször csak van, és nemtudásként átszővi minden pillanatunkat.

A Magasztos az első szútrában (A Tan kerekének elindítása) már beszél a dukkháról, mint a buddhizmus tanításának középpontjáról. Ez az Első Nemes Igazság. Nyolcféle szenvedést határoz meg:

- Születés: A nemtudásból származó és a nemtudás világában létrejövő lény nemtudó, ezért szenvedni fog. Ez karma, ezért ez lesz az állapota.
- Öregség: Mivel dukkha-természetű, ezért kötődik, fél az elmúlástól. Ahogyan kapaszkodik, úgy sérül, sebeket szerez, romlik, bárhogyan akar az elmúlásnak ellenszegülni.
- Betegség: Testi és lelki értelemben is kitett, romlékony. Bármennyire igyekszik egységét megőrizni, a külvilág folyamatos támadásai alatt állandóan elveszíti intaktságát. Ugyanígy kénytelen végignézni, hogy alkotásait is elmossa az idő.
- Halál: Akár szembenéz vele, akár nem, akár elfogadja, akár nem, meghal és mindent elveszít. Ha elég bátor, akkor szembesül vele, hogy létezése végső sorban teljesen értelmetlen és céltalan. Mivel nemtudó, ezért hisz a célban és az értelemben, tehát a felismerés miatt szenved.
- Kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk: Számtalan személyhez, célhoz, feladathoz, eseményhez kötődik, melyek nagy többségét nem szereti, nem akarja, nem érzi magáénak. Kényszerek között él. Megfelelésre kényszerítik, vagy magán követ el erőszakot, de nem érzi jól magát közben.
- Elveszíteni, akit szeretünk: A személyek, célok, feladatok, események kisebb részét szereti, de mindenkit és mindent elveszít még életében vagy legkésőbb a halálban. Bármit akar megőrizni, kifolynak a kezei közül.
- Nem teljesülő kívánságok: Egész életében vágyai hajtják a kívánt dolgok felé, és ellenszenvei távolítják az utált dolgoktól, de amit elér, azt elveszíti, amit utál, attól pedig nem menekül. Sosem teljesülnek vágyai, ha igen, akkor rettegni kezd az elveszítésüktől. Nem nyugodhat egy percre sem.
- Minden, ami a léthez köt: Összefoglalva, minden, ami a nemtudót a nemtudás-alapú léthez köti, szenvedéssé válik, akkor is, ha a boldogság vagy a semlegesség képében jelentkezik. Nem a léttel van tehát a probléma, hanem a kötődéssel.

A bódhiszattva minden szenvedéstől megszabadult: a szenvedés három módjától, a nyolc fajtájától, végtelen megjelenésének összes típusától. Ez fontos: nem egy-egy vagy akár tömeges lehetőségétől, nem rengetegtől, hanem az összes szenvedéstől megszabadult a belátással! Ugyanis bármennyitől, akár végtelen számútól is megszabadulhatott volna, de ha csak egy szenv marad, akkor nem jutott volna sehová.

Eloszlatnék még egy gyakori félreértést. Sokan a megszabadulást, az üresség belátását, a végső bölcsességet életelixírként képzelik el. De a szabadság nem ment meg az öregségtől, veszteségtől, haláltól. Ha a szabadsággal a Törvényt akarnád kicselezni, csalódni fogsz. A szabadság az szabadság, semmi más. Ilyen egyszerű.

Nem a halál tűnik el, hanem a halál okozta szenvedés. Nem a változás megállíthatatlan folyamata torpan meg, hanem a miatta érzett fájdalomból ébredünk fel. Nem teremtünk új világot, ugyan, mire mennénk vele, hanem a valóság nem gyötör többé. A születés és halál körforgása nem kínoz tovább. A dukkhától szabadulunk, nem vágyaink teljesednek be.

Az előző részben beszéltünk az öt alkotórészről. Végezetül soroljuk fel a szenvedés öt lakhelyét, nevezetesen:

- A nézetekben, a nézetek szeretetében, tulajdonképpen az „én” szeretetében való tartózkodás. Személyiségünk, egyéniségünk élvezete, és az elvesztése miatti aggodalom.
- A vágyakozás szeretetében való tartózkodás. Kötődés, akarás, törekvés, és az állandó veszteségekkel való szembesülés.
- A forma szeretetében való tartózkodás. A létezés alakzatainak élvezete, a változásuk láttán érzett szenvedés.
- A formanélküliség szeretetében való tartózkodás. A szellem, a tudat, az érzelmek és az isteni iránt érzett vágyódás, és a beléjük vetett, de állandóan elveszített bizalom miatt bánat.
- A nemtudás szeretetében való tartózkodás. Valójában rettegünk a tiszta tudás mindent megfényesítő bizonyosságától, és ragaszkodunk megnyugtató tévedéseinkhez.