A helyes cselekvés tanítása, amint azt az eddigi ösvénytagoknál is már láthattuk, főként tagadó, tartózkodásra intő módon lett kifejtve. Leginkább azt határozták meg, hogy a gyakorló mit ne cselekedjen. Bár a Buddha a középutat hirdette a cselekvésben is, tehát óvott a test és a szellem kényeztetésétől, az érzékek kielégítésétől, és ugyanennyire az aszkézis erőszakos, kegyetlen módszereitől, de a helyes cselekvés mégis valamiféle önmegtartóztatást jelent. Leginkább a test megtartóztatását, mert cselekvésen főleg a testen keresztül végrehajtott cselekedeteket értjük. A helyes cselekvésnek alapvetően három összetevője van:

1. Tartózkodás az élet elpusztításától

Összefoglalóan: kerülni az élet elpusztítását, valamint az ártást, és fegyver, rossz szándék nélkül, rokonszenvvel telve minden érző lény iránt, mindnek a boldogságát kívánni. Ez sokkal átfogóbb, mint a „ne ölj” parancsa. Először is nem csak az emberek elpusztítása ellen szólal fel, hanem minden „eszmélő lény” életének megóvására buzdít. Eszmélő lény az összes, mely tudattal vagy bármilyen fokú tudatossággal bír, ide értve még a rovarokat is (a növényeket nem sorolják ide, mert bár érzékenyek, de nem fejlődött ki bennük a tudatosság). Minden érző lény egyforma abban, hogy szereti az életét és fél a haláltól, boldog akar lenni és retteg a fájdalomtól. Másodszor pedig nem csak a gyilkosságtól, az élet elvételétől való tartózkodásról beszél a Buddha, hanem az ártás kerüléséről is. Ártás lehet bármi, ami a másik lénynek rossz: fájdalmat okoz, félelmet gerjeszt, menekülésre, hazugságra késztet, az erkölcs megtiprására kényszerít, megaláz, megnyomorít, kínoz, fizikai vagy lelki gyötrelmet okoz. Az életet elpusztítani, tönkretenni nem csak annak elvételével lehetséges. Háború dúlhat a környezetünkben, a testünkben és a lelkünkben is.

Mint általában a karmikus működések esetében, itt is csak a szándékosság, a szándékos ártás von maga után karmikus következményt. A szándékos gyilkosság és ártás hull vissza az elkövetőre vagy a közösségre, és csak az a tudatból induló, az ott fészkelő helytelen szemléletből fakadó, helytelen késztetésből származó rossz tett okoz gondot a tett létrehozója számára, ami tudatosul. Rossz hír az embernek, hogy nekünk nem maradt felmentésünk: elég intelligensek vagyunk ahhoz, hogy felismerjük tetteink következményeit, vagy ha nem számoltunk tetteink gyümölcsével, akkor felismerhettük volna, ha használjuk intelligenciánkat. Ha tudtuk, mi rosszat teszünk, a bűnünké válik, ha nem tudtuk, restségünk lesz a bűnünk. Az éberség és tudatosság számunkra nem lehetőség, hanem elvárás.

A szándékos tett súlyát, és így karmikus hatásának fokát három tényező határozza meg: a tárgy, az indíték és az erőfeszítés. A tárgyat tekintve különbség van, hogy mennyire tudatos lénynek ártunk. Egy ember ellen elkövetett rossz cselekedet súlyosabb, de csak azért, mert az ember tudatosabb, és fejlettebb erkölcsi érzéke és értelme miatt a kín szélesebb spektrumát, és mélyebb lelki, szellemi tartományait képes megélni, mint egy kevésbé tudatos lény. Az indíték lehet a három szenv valamelyike, tehát a mohóság, a gyűlölet vagy a káprázat. A gyűlölet-ok súlyosabb, a káprázat, azaz a tudatlanság a legenyhébb. A befektetett erőfeszítés mértékében is van különbség, mert súlyosabb karmát von maga után a kitartó, eltervezett ártás, mint az indulatból elkövetett.

Az élet elpusztításának és az ártásnak az ellentéte a más lények iránti kedvesség és együttérzés, tehát a Négy Mérhetetlen gyakorlása és alkalmazása. A tanítvány minden érző lénynek jóllétet kíván, ezért tevékenykedik, jóakaratú és ártalmatlan, és dolgozik szándékai, és így cselekedetei megtisztításán.

2. Tartózkodás annak elvételétől, ami nincs odaadva

Ez az ajánlás is sokkal több és mélyebb, mint a „ne lopj” parancsa. Aki e szerint él, az túl azon, hogy nem veszi el más tulajdonát, még ráadásul csak ahhoz nyúl, amit kimondottan, nyilvánvalóan és tiszta szívvel neki szántak. A Buddha szerzetesei nem vehették fel a mezőn a lehullott gyümölcsöt, nem használhatták fel a kidobott rongyokat, hanem csak azt fogyaszthatták, amit kolduló körutjaikon a szilkéjükbe (koldulócsésze) helyeztek, és kizárólag a számukra átnyújtott tárgyakat fogadhatták el. Ilyen hozzáállással képtelenség leigázni másokat, vagy akár a természetet. Aki tartózkodik annak elvételétől, ami nincs odaadva, az nem tekint tulajdonának semmit a világon: nem gondolja sajátjának a Földet, a vizeket, az eget, a világ javait, erőforrásait, a rajta élőket, még akkor sem, ha azok éppen senkihez sem tartoznak. Magát vendégnek tekinti, aki az élettel ajándékot kapott, amit tovább kell adnia az utána születőknek. Ha nem gondolod, hogy a tied, amit találsz, és éppen nincs tulajdonosa, ha nem hiszed, hogy a tiéd bármi, ami éppen nálad van, akkor kikopik az elmédből az a téves meggyőződés, hogy birtokolhatsz, hogy rögzíthetsz bármit, és az, hogy egyáltalán te vagy és létezel. Egy nagyon erős képzelt kapaszkodótól szabadulsz meg ezzel a hozzáállással.

A gazdátlan javak megtartásánál karmikusan erősebb következménnyel jár a lopás. Ennek is léteznek minősített esetei. A lopás gyakran csak egy hirtelen előny kihasználását jelenti. Fontos tudni, hogy ez a konkrét fizikai eltulajdonításon kívül jelentheti pl. mások hanyagságból történő megkárosítását, ha elkerüljük a beismerést; egy sikeres, de aljas üzleti, tőzsdei manővert; rongálást; felelőtlen kezelést. A lopásnál súlyosabb a rablás, ami erőszakkal is párosul, de ide tartozik még a megtévesztés, a csalás, a kihasználás stb. A karmikus mértéket az eltulajdonított dolog anyagi vagy szellemi értéke, a megkárosított állapota és a tolvaj szubjektív állapota határozza meg.

Ellentéte a becsületesség, a tartózkodás, mások tulajdonára és a közös tulajdonainkra, környezetünkre való odafigyelés, a létezők megóvása és a velük való tisztességes bánásmód. Kiváló erények a nagylelkűség, lemondás, szerénység, önzetlenség. Ezek mind, azon túl, hogy szép tulajdonságok, a bölcsesség mértékét is jelzik: a bölcs tudja, hogy valójában semmije sincs, nem volt és nem is lesz, ezért anyagi vagy szellemi javakba kapaszkodni értelmetlen.

3. Tartózkodás a helytelen szexuális viselkedéstől

A világi személyek esetében ez a szabály a házasságok, közösségek bizalmon, nyugalmon alapuló stabilitásának elősegítését szolgálja. A szexualitás egy mérhetetlenül erős késztetés, ami szabadon engedve szétbomlasztja a közösségeket és az egyén erkölcsi összpontosítását is. A szerzeteseknél természetesen cölibátust jelentett. Fontos, hogy vállalt, és nem kikényszerített önmegtartóztatást. Oka egyszerű: képtelenség éberen és egyhegyűen a megvilágosodásra koncentrálni, ha a szexuális vágy hatalmas ereje nincs kordában tartva és mederbe terelve. Tudni kell, hogy ezt az erőt nem lehetséges és nem is célszerű elnyomni, hanem fegyelmezni és használni kell. Az ember erőforrásai korlátozottak, ezért felelőtlen pazarlás lenne egy ekkora energiát kihasználatlanul hagyni, sőt, további energiákat áldozni a féken tartására. Az erőszakos önfegyelmezés vége az, mint minden erőszaké: egy legyengült, zilált gyakorló, akit még a vágya is rángat, mert nem maradt ereje ellenállni neki.

A világi személyek, mind a férfi, mind a nő számára részletesen meghatározták már a korai közösségekben is, hogy mi számít helyes szexuális viselkedésnek. Alapvetően a hűség, az odaadás, a megegyezés és az elégedettség keresése. Minősített karmikus bűn, ha a szexuális kapcsolat kényszerítés, erőszak, megtévesztés vagy kihasználás útján jött létre, illetve ha tiltott személlyel (kiskorú, rokon) létesült.

Ez a három tartózkodás tartozik szorosan a helyes cselekvés körébe. E három képezi az öt világi buddhista fogadalom első három tagját is, melyet a Buddha a közösség számára nyújtott öt ajándéknak nevezett. A negyedik fogadalom a hamis beszédtől való tartózkodás, amit az előző bejegyzésben részletesen tárgyaltunk, az ötödik pedig a bódító italoktól, szerektől való tartózkodásról szól. Utóbbi mélyebb célja nem az egészség megőrzése, hanem a tudat tisztán tartása. A Buddha korában is tapasztalták, hogy a tudat elkábítása csak tovább súlyosbítja a káprázatot, elgyengíti a valóság érzékelésének képességét, akadályozza a tisztánlátást, ezért használója letér az Ösvényről: saját ködös elképzeléseibe és csalfa nézeteibe burkolódzik, és azokat látja igazságnak.

A szerzetesek további öt fogadalmat tettek le: tartózkodás a nem megfelelő napszakban való étkezéstől; a szórakoztató eseményeken való részvételtől (ének, zene, tánc kerülése); a test díszítésétől (illatszer, ékszer, kozmetikum mellőzése); a kényelmes ülő- és fekvőhelyektől; valamint a pénz tartásától és használatától.