„A bódhiszattvának a meghaladó bölcsesség által akadálytól mentes a tudata.”

Emlékezzetek, semmit nem kell, és nem is lehetséges megvalósítani, ezért semmi nincs megvalósítva. Ez a szútra fő üzenete. Ha minden ragaszkodás elillant, akkor nem maradt ragaszkodás a célhoz és a szándékhoz, és nem maradt az eléréshez, a megvalósításhoz sem. Nem ragaszkodunk a hírnévhez, a jutalomhoz, az elkészüléshez, a véges határainak megtalálásához; sem istenhez, sem emberhez, sem magunkhoz. Akinek nincs függése a megvalósításhoz egyetlen képzelt világban sem, annak hogyan is lehetnének akadályai?

Az akadályokat nem lehetséges lebontani. Ez ennyire egyszerű. Még soha semmi nem hatolt át akadályon, nem bontott le akadályt.

Egyrészt azért, mert az akadályok nem léteznek. Minden akadály határ lenne, elválasztó vonal, de nem létezik semminek széle, határa, amin túl lehet haladni. Ha léteznének akadályok, a világ nem létezne, mert millió, majd végtelen darabra törne a határok mentén és a határokon belül, és már csak határból épülne fel. De semmi nem törhet végtelen darabra.

Másrészt azért, mert nem létezik semminek énje és szándéka, mely haladni, bontani, a túloldalra kerülni akar, mely helyesen lát, elkülöníti az ittenit az ottanitól, és nemes döntéssel ketté választja a világot. Ha lenne „itt” és „ott”, akkor lenne „te” és „én”, vagyis lenne „én”, elkülönülve, állandóságban, meghatározhatóan, tökéletesen ragyogva a mindenek kavargó folyamatossága felett.

A gyakorlással elérhető legvégső állapot az akadálymentesség. Hangsúlyozzuk ki, a „mentesség”. Az akadályok irtásával, felőrlésével, felismerésével és a megküzdéssel végtelen és reménytelen harcba kezdenénk. Akinek kevesebb az akadálya, annak könnyebb a lépte, de egész életét gyötrő harcban éli, hogy élete végére maga őrlődjön fel, és néha, kivételesen nyugodt perceiben élvezhesse sikereit. Az élet harc, de jobban tesszük, ha nem köd-szellemek ellen harcolunk, nevetségesen csapkodva a semmit. Az akadályok nem léteznek, miért harcolnánk hát egyesével a képzeletünk teremtette nehézségek ellen?

A buddhák tudata akadálymentes. Ahol nem merül fel az akadály képzete, ott nem szükséges harcolni ellenük. A buddhák energiája ezért tiszta és sugárzó, nem áll fényük elé gát.

Az akadálytalan tudat az Ösvényen jár. Nem kell tennie külön erőfeszítéseket, nem kell még gyakorolnia sem, mégsem tér le az Ösvényről, mert ahol ő jár, az az Ösvény. Ha nincs maga-teremtette gátja, akkor nem fél a kudarctól, nem áhítja a jutalmat, nem függ a körülményektől. A nem-függőt hívjuk akadálytalannak. A nem-megvalósítót hívjuk akadálytalannak. A „nem-ént” hívjuk akadálytalannak.

Az akadálytalan nem rest, folyamatosan tevékenykedik, de tevékenysége mentes a feszüléstől. Mivel mindenben ellazult, nem állítja meg semmi. Félelem nélküli, mert nem veszíthet, harag nélküli, mert nincsenek ellenségei, vágy nélküli, mert nincs szüksége semmire. Mindezek miatt nem is szenved, felszámolta magában a dukkhát.

Nem igazolja semmi, nem kárhoztatja semmi, működését a dukkha világában észre sem veszik, pedig mindent ő tart fenn. Az akadálytalan működés ölelő tágassága fogadja magába a szamszára rohanó, kapkodó, dukkhával telt terét és idejét. Az akadálytalan nem gyakorol, csak van, és az ő Vansága a tiszta létezés.

Amit valaha meg kellett tenni, már elvégeztetett. Itt van körülöttünk és bennünk minden tett és eredmény. Nem kell megérkeznünk, mert már ott vagyunk. A nagy feladat teljesítve van; utolsó erőpróbánk a Vanság felismerése.

A feltételeshez való ragaszkodás a szamszárához köt, a szamszárában pedig az élet és a halál körben forog a kicsiny, pillanatnyi, és a nagy, életre szóló dolgokban is. A feltétlent keresni, majd a feltétlenhez, akár az istenhez ragaszkodni az akadálytalanság félreértése, és csak újabb ragaszkodás. A feltételeshez nem ragaszkodót hívjuk feltétel nélkülinek.

Az „én” akadályának a hiánya felébreszti a bódhiszattvát. Nem azért, mert érdemes vagy különleges, hiszen ha ezt hinné, nem lenne bódhiszattva. A lény működése válik bódhiszattvai működéssé azáltal, hogy felszámolja a lények közötti határokat. A bódhiszattva tudatában nem merül fel a „lények” gondolata, azért működése minden lényre irányul. A bódhiszattva a buddhaságba tágul, ezért vele tart minden lény, aki megtalálja.

Az akadálytalan csak a látszat számára születik és hal. Születni és halni két dolog szokott: a behatárolt rész és a folyamatok. A behatárolt rész az élet, a tapasztalt valóság, az érzékelt történések. Fojtogató szűkösségéből szokás a folyamatokba menekülni, és bölcsnek tartják, aki kilépve a megmerevedett valóságból a folyton változóba lép át. De még ő is fogoly, mert a soha-meg-nem-álló, örvénylő, maga-valótlan világ felismerése még nem buddhaság, csak bölcsesség. A buddhák már a folyamatokban sem születnek és halnak meg.

Az akadálytalan tudatot nem lehet megfélemlíteni, formálni, irányítani, tehát nem lehet akadályozni. Mozdíthatatlan, de nem azért, mert annyira erős és szilárd, mert olyan nagy, mert felettünk álló, hanem azért, amiért a végtelent sem lehet odébb tenni, hiszen mindenhol ott van. Az akadálytalanban nincs születés és halál, de nem ez a célja, mivel nincs célja. Mindez csak mellékesen, működéséből fakadóan valósul meg, és az akadálytalan tudat nem törődik vele. Ha erre törekedne, akkor törekvése miatt nem lehetne akadálytalan.

Akinek nincsenek akadályai, az nem ragaszkodik. Nem ragaszkodik a testéhez, az életéhez, a vágyaihoz, az akadályaihoz, önmagához, és nem ragaszkodik az akadálytalansághoz sem.