Az Ösvény 2. eleme a helyes szándék. A helyes szándék a helyes szemlélet és az erkölcsről szóló hármas (helyes beszéd, helyes cselekedet és helyes megélhetési mód, 3-5. tagok) között szerepel, mert a tudat akarati funkciója kapcsolja össze a megismerő perspektívánkat a világban való tevékeny részvételünk módjával. A nézetekből fakadnak a szemléletek, azokból a tettek, és azokból pedig felépül a világunk. A gondolat a cselekvés előfutára, a cselekedetek pedig visszahatnak a gondolatokra, ezért a szemlélet és a szándék világokat építő erő.

Ha a helyes szemlélet átalakította a gondolkodásunkat, hozzáállásunkat, és érteni kezdjük, hogy mindez miért az alapja az Ösvényen való tartózkodásunknak, akkor kihatással lesz szándékainkra, késztetéseinkre. Késztetéseink és szándékaink termik meg vágyainkat, akaratunkat, érzelmi és intellektuális elkötelezettségeinket, azt az irányt, amerre fordulunk az életünk során. Az oktalan ember tettei következményeiben kizárólag a nyereséget vagy a veszteséget azonosítja, és elkövetkező tettei ezeken a tapasztalatokon alapulnak; a nyereséget keresi, a veszteséget kerüli. Így gondolkodik egy állat is, a különbség mindössze annyi, hogy a zsigeri késztetéseinken kívül mi már az érzelmeinkben és a legfinomabb intellektuális tevékenységeink során is képesek vagyunk nyereség-orientált működésre.

Késztetéseink, majd az abból származó akaratunk és cselekedeteink meghatározzák hajlamainkat, ezért, mivel a világot a benne élők hajlamai és tettei építik fel, meghatározzák a körülöttünk lévő viszonyokat, és szenvedést vagy örömöt hoznak a létkerékbe. Ha megnézzük a környezetünkben uralkodó viszonyokat, elég jó következtetéseket vonhatunk le elődeink és a magunk múltbéli és jelenlegi késztetéseiről, szándékairól. Késztetéseink, ösztöneink, de akár érzelmeink és jóságnak hitt indulataink szabadjára engedésével, az érdekeinknek, a testi, lelki vágyainknak megfelelő cselekvéssel, a szinte öntudatlan, az adott helyzetnek megfelelő sablonos reagálással sajnos egyéb károkat is okozunk. Nem csak aktuálisan, adott helyzetben az éppen körülöttünk lévő környezetet befolyásoljuk átgondolatlanul, álom-állapotban, hanem magunkat is, mert a környezet visszahat ránk, és ha nem vagyunk lehetőségeinkhez mérten a legmagasabb mértékben tudatosak, akkor belső késztetéseink, és az ezekre a külvilágból érkező válaszok egy egyre nehezebben megváltoztatható, automatikus, mechanikus, emberhez nem méltó, csak reagáló ösztönlényt teremtenek. Ezt aztán hívjuk személyiségnek, identitásnak, majd erre büszkék leszünk, vagy éppen rejtegetjük, de mindegy is, mert vajmi kevés közünk van hozzá, majd magasztosabb, tisztább pillanatainkban döbbenten szembesülünk a bennünk lakó idegennel.

Szeretjük hinni, hogy véleményünk és saját akaratunk van, de sajnos általában nincs ilyenünk. Neveltetésünk, körülményeink, intellektuális és érzelmi képességeink, az életünk során minket ért hatások programként irányítanak bennünket, és ez a felhalmozódott, asszociatív módon a tapasztalataiból épített, a világra javarészt tudattalanul reagáló halmaz, melyet önmagunkként ismerünk fel, lesz az a lény, mely védelmez, életben tart, de rabságba is taszít (43. bejegyzés).

Akaratunk már hétköznapi értelemben is irányulhat jóra és rosszra, tehát minden percünkben érvényes az igazság, hogy szándékaink megtisztításával már a szamszára is egy sokkal élhetőbb hellyé válik. Ezért ne becsüljük le ezt a szegény, öntudatlan lényt, aki vagyunk, aki lettünk, mert az ő erőfeszítése, törekvése, hogy jobbá váljon, többet értsen és megnemesítse szándékait szükséges ahhoz, hogy egyszer majd gyakorolhassunk a magasabb rendű késztetésekkel.

Természetesen ennek az ösvénytagnak is létezik egy világfeletti aspektusa. Világi értelemben a szándék vágyat és irányultságot ad, és az ehhez kapcsolódó erővel és kitartással nemes döntésekre és cselekedetekre sarkall, ám az Ösvény elemeinek helyes elsajátítása automatikusan nem szabadít meg minket a létforgatagból. De nem is szükséges feltétele az Ösvényen való járásnak, a gyakorlásnak, hogy az ellobbanás felé törekedjünk. A Magasztos tanítása ezért is csodálatos: hétköznapi, világi célok elérésére is tökéletesen alkalmazható, mert „jó az elején, jó közben, és jó a végén”, mert meggyógyíthatja a világ bajait, de meggyógyíthatja a spirituális betegséget is. Jobbá teheti a világot, és ráadásul megszabadíthat a dukkha láncaitól is. A magasabb rendű szándék végül is nem különbözik olyan sokban a világi helyes szándéktól.

A jó ember, akinek nemesek a késztetései és megtisztította nézeteit, jót akar és kerüli a rosszat; a magasabb rendű szándék már látja, hogy nincs jó vagy rossz, és maga lesz a tökéletes akarat. A jó ember megtisztítja vágyait, és elvágja az énjéhez kötő szálakat; a magasabb rendű szándék eléri a tökéletes ürességet, a minden-séget, és maga lesz a tökéletes teljesség. A jó ember lemond kötelékeiről és megtisztul; a magasabb rendű szándék nem mond le semmiről, és nem nélkülöz többé semmit. Sokszor megállapítottuk már: nincs minőségi különbség. Hozzánk hasonlóan az összes lény boldog akar lenni, és ennek felismerése alapjaiban változtatja meg szándékainkat.

A Buddha a gondolatok kettős felosztását, a jó és a rossz következményeket már a megvilágosodása előtt felismerte, és módszeresen figyelte magát. Vággyal teli, rosszakaratú vagy ártó gondolatait megnevezte, tudatosította, és gyakorlása során kerülni igyekezett azokat, míg a lemondást, a jóakarat és a nem ártás gondolatait erősítette magában. E hétköznapi gyakorlatot mi is bármikor végezhetjük, akár napi tevékenységeink során is.

A Buddha szerint a nemes szándékok háromfélék: a lemondás szándékai, a jóakarat szándékai, a nem ártás szándékai. Velük szemben találjuk a három hibás szándékot: a vágyvezérelt szándékot, a rosszakarat által irányított szándékot, az ártó szándékot.

A helyes szemlélet és a helyes szándék együtt szegül szembe a három ártalmas gyökérrel (20-22. bejegyzés). A káprázat ellen a helyes szemlélet, a bölcsesség veszi fel a küzdelmet, a másik két gyökér elleni harc, mivel érzelmi szenvekről van szó (vágy és ellenszenv) a szándékok megváltoztatását kívánja meg. Az érzelmi szenvek rendkívül erősek, mélyen gyökereznek a lelkünkben, emiatt a velük való közvetlen szembefordulás kevés reménnyel kecsegtetne. Ezért a Buddha által feltárt Ösvény azokat a gondolatokat veszi célba, amelyek ezekből a szenvekből születnek, és azt tanítja, hogy gyakorlással, odafigyeléssel, tudatosítással, éberséggel cseréljük ki egyesével, fáradhatatlanul az ártó gondolatokat helyesekre. Egyszerre egy gondolat képes csak irányítani minket, ezért a helyes gondolatok szem előtt tartása kiszorítja az ártókat, és változásokat idéznek elő szándékainkban, tetteinkben. A lemondás a mohóságot, a jóakarat és a nem ártás az ellenszenvet szorítja ki, a bölcsesség pedig a káprázatot számolja fel.

Legközelebb a nemes szándékok három formáját tanulmányozzuk.