Mindenki a maga eszközeivel figyel. Egy macska is a saját tudatát és érzékeit használja a megismerésre, és így egy bogár, egy mesterséges intelligencia, egy ember, egy amőba, egy fa és egy isten is. Sokat beszéltünk róla, így már te is tudod, kedves Olvasóm, hogy az érzékek az öt halmaz szűrőjén át érzékelik a világot és önnön tudatukat is, majd azt saját intelligenciájuknak megfelelően dolgozzák fel. A tudatokat különböző mértékben fedi a nemtudás köde, és a figyelem ezen a ködön a lény tudatának állapota szerint tud áttörni. És ez minden lehetőségünk. Mindenki a maga eszközeivel figyel, és a maga eszközeivel értelmez.

Az intelligencia és az érzékek korlátozottak, azok is maradnak. Fejlesztésük, a határok kitolása, tágítása a belátható teret növeli, bár a végső célt ezen a módon nem lehetséges elérni. Határainkon belül legértékesebb, legnemesebb eszközünk a figyelmünk, ez az aranyfáklya, ez a gyémántkard. Korlátos érzékeinket és intelligenciánkat ez kelti életre és tölti meg értelemmel. Ez legnagyobb kincsünk és értelme földi életünknek: megfigyelni mindent csendes kitartással, mentesen az ítélettől, mentesen a nézetektől, gyermeki rácsodálkozással, nem szűnő buzgalommal.

Minden nemes gondolkodás az egyre univerzálisabb általánosítás felé halad, és ez helyénvaló. Aki helyesen általánosít, a jelenségek egyre nagyobb körén lehet úrrá. Figyelmed irányítsd a kicsire, és lásd meg benne a teljesre vonatkozót, ez a bölcsesség útja.

80. Alapnak tekintjük a „vagyok - nem vagyok”, „enyém - nem enyém” fogalmakat, ezért képtelenek vagyunk a figyelemre. A világ pedig nem segít, hanem a szélsőségek felé tol, és ott szétszórja a figyelmünket. Egyre nehezebb visszatalálni a középbe. A hétköznapi figyelem, ami nem éber és nem bölcs, az nem segít, mert ha fel is fedezünk mást vagy másokat, csak saját tévedéseinket látjuk meg bennük.
81. A közönséges dolgokat szemléld, hogy leszokj a spekulációról. Csak szemlélj. És újra: csak szemlélj. Tűnjön el az „enyém - nem enyém”, a „szeretem - nem szeretem”. Csak szemlélj. Nincs szépség. Nincs fájdalom. Ne hívj semmit, ne nyomj el semmit. Minden érzésednek joga van a létezésre. Ne harcolj, mert sosem keveredsz ki a viszonyítások, függőségek csapdájából; csak figyeld őket.
82. Bármi merül fel benned szemlélődés közben, az nem te vagy. Legyen akármilyen mocskos, vagy akármilyen fenséges egy gondolat a tudatodban, tudd: „ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az énem” (Ráhula sutta). Az öt halmaz bármely eleme, test, érzés, észlelés, késztetés vagy tudati cselekmény, mikor felmerül benned, tudd, hogy az nem a tiéd, az nem te vagy, az nem az éned. Nem kell megítélned, ne szégyelld, és ne legyél rá büszke. Egyikre sincs okod. Csak vizsgáld, türelmesen, figyelmesen. Ne kötődj, és ne utasítsd el, nincs rá okod. A halmaz egyik részéhez sincs közöd, az nem te vagy. Végig a közöst, az univerzumot, a kötődésmentes ürességet szemléld, ne magadat. Mindegy, mások mit tapasztalnak, és az is mindegy, hogy te mit, ne viszonyíts. Lehet csillogóan fényes vagy szennyezett, a tapasztalat nem a te tapasztalatod, ezért tapasztalásod legyen nem-függő, nem-tapadó.
83. Ha hit ébred benned, vizsgáld meg. Ha kétely ébred benned egy hit iránt, vizsgáld meg. A hit és a nem-hit nem létezik, de a tudatodban velük kapcsolatosan felébredő érzés igen. Azzal van dolgod, nem az általuk jelölt meghatározhatatlan illúzió-tárggyal. A te vizsgálódásod tárgya a benned felébredő érzés vagy gondolat. Csak az van nálad, arra van befolyásod, ahhoz férsz hozzá. Ne a viszonyulás tárgyát akard megvizsgálni, mert nem találod meg, nem foghatod meg, mert ködből van. Figyeld a tudatod, ami a tudatodban felmerül. Azzal van dolgod.
84. Ha a lelkedet, a lényegedet, a benned lévő örök magot keresed, figyeld meg tagjaidat. A lelked a kezedben van? A hasadban van? A szívedben? Vagy a fejedben? Elöl vagy hátul? Felül vagy alul? Nem találod, de ez nem baj, mert végre lehetőséged van éberen megfigyelni, hogy ez milyen érzést kelt benned. Időzz ebben a figyelemben, így gyakorolj.
85. Meg kell vizsgálnod mindent, amit valóságnak tartasz. Meg kell vizsgálnod mindent, amit szilárdnak, létezőnek, igaznak tartasz. Magad elé kell helyezned mindent, akár tetszik, akár undorodsz tőle. Magad elé kell tenned mindent, amiben hiszel, amit valóságnak érzékelsz. És meg kell vizsgálnod, hogyan hatnak rád. Ne vonatkoztasd magadra, de ne is úgy vedd, mintha egy idegen látná: a figyelmed irányuljon rájuk, de tudd róluk, hogy „ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az énem”. A figyelmedről tudd, hogy „ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az énem”. Ezt értsd meg, mert nagyon fontos.
86. A bölcsesség a megfigyelésből származik, már a Buddha sem tett mást. A megfigyeléstől azonban sok ember a megfigyelt megértését várja. Mily merész önelégültség ez! Ha a megértésre törekszel, megkapod, és tudatod kifizet olcsó ismeretekkel. Csak figyeld a tudati körülményeid, és ne akard uralni ismereteid. Semmi nem köt, semmi nem sürget. Az idő illúzió, a létezés látszat, az érzelem és a gondolat csak köd. Kötődhetsz ezekhez, de kötődhetsz buddhaságodhoz is – ugyanaz az ingovány. Minden elmúlik, a körülmények mindig jönnek és mennek, így figyeld őket. Ne befolyásoljon, ha tudatlan, vagy ha buddha vagy, mindegy, mivel találkozol; sem pokol, sem a legfényesebb, végső igazság nem zökkenthet ki. Még a cél elérése sem.
87. Csak tedd meg. Ha nem sikerül, figyeld meg a sikertelenséget. Ha sikerül, figyeld meg a sikert. Ha nem sikerül, figyeld a kudarc érzését. Ha sikerül, figyeld az örömöd. Abból tanulj, amid van. Semmit nem kell megszerezned, amid nincs, és semmitől nem kell megszabadulnod!
88. Szemlélődj a tested működése felett; szemlélődj a működés keltette érzéseid felett; szemlélődj az érzések hatására bekövetkező észleléseid felett; szemlélődj az észleléseid okozta tudati képeid és indíttatásaid felett; szemlélődj az indíttatásaid által összeállt tudatosságod és énképed felett. Az öt halmaz bármelyike fölött elmélkedhetsz, nincs közöttük minőségi különbség. Így gyakorolj.
89. A halmazok feletti elmélkedés során bármit találsz, ne utasítsd el. Legyen az a test vonzó vagy undorító tulajdonsága, legyen az az elme nemes vagy ocsmány késztetése, mindegy. Ne ítélj, ne minősítsd, ne öleld, ne lökd el. Meditációd legyen tiszta, éber és felülemelkedett. A jelenségek jönnek-mennek, egyik sem marad meg, egyik sem marad veled.
90. Az ítéletmentesség célja nem az, hogy vonzónak találd az undorítót, és rondának lásd a szépet. Ugyanabban a csapdában maradnál, csak az észleléseid irányultságát változtatnád meg. Nem kell erőszakot tenned magadon. A szép maradjon neked szép, az utálatos maradjon utálatos. Ez a test és ez az elme dolga, hadd végezzék hát feladatukat. A te dolgod, hogy lásd, hogyan működnek, hogyan állnak össze, és hogyan hullanak szét minduntalan. Te az igazságot látni indultál, és nem az illúzió világát megváltoztatni.
91. Belekiáltani azt az egy hangot a világban őrjöngő hatalmas zajba, vagy megtartani azt a hangot, és leülve megfigyelni.
92. Ha a meditációd célja a gondolattalanság megfigyelése, akkor csak a gondolattalanság vágyát fogod megfigyelni. Hagyd békén a felmerülőket, és engedd el az alábukókat. Az ő dolguk, az ő körforgásuk. A te dolgod a saját forgásod.
93. Az éberen fenntartott figyelem legnagyobb nehézsége a türelmen, kitartáson kívül a fókusz beállítása. A gyakorló megfigyeli a testet, aztán az érzéseket, a dharmákat, a tudatát, az ént, aztán a figyelőt magát, és végső törekvése a figyelmét a tudatán kívülre vezetni, úgy, hogy ő maga reménytelenül a tudatán belül rekedt. Mi a megoldás? A tudatot felszámolni, vagy meghaladni, ürességét belátni, esetleg a tudaton kívülre kerülni? A legvalószínűbb, hogy ezek csak szavak. Amíg ezeken tépelődünk, ezeket járjuk körül, ezekbe bonyolódunk, gabalyodunk, addig nem jutunk előrébb. A szavak csak szavak, és így van ez gondolatunk minden tárgyával. Inkább gyakoroljunk.
94. Az ember csodálatos képessége, hogy képes a világot és a tudatát megfigyelni. De ki a megfigyelő? Az éhséget, a vágyat, a félelmet, az örömöt átélő „én”? Képesek lennének az észlelések megfigyelni önmagukat? Képes lenne a megfigyelő szemlélődni, ha azonos lenne az észlelésekkel? Nem, a megfigyelő, aki megismer, nem éhes, nem vágyódik, nem fél, nem örül. A megfigyelő maga a tudás, ami eredendően bennünk van. Ami éntelen, személytelen, és csak látszatra azonosul.