A helyes erőfeszítés második nagy törekvése:

A már létrejött káros állapotok elhagyása

A tanítvány összeszedi akaratát, felgerjeszti energiáit, erőfeszítést tesz, hogy legyőzze a már létrejött nem üdvös állapotokat, érzelmeket és gondolatokat, ezáltal megtisztítsa tetteit, szemléletét, és elhárítsa az Ösvényről az akadályokat. A megelőzés előzőekben tárgyalt módszerét tökéletesen alkalmazva is maradnak káros állapotok, melyekkel foglalkozni kell. Sokunk ezzel a problémával találkozik leggyakrabban, főleg gyakorló útja elején, mikor szembesül vele, hogy tudata milyen mélyen szennyezett káros tartalmakkal, mennyire átitatott tévedésekkel, mind a felszínen, mind a lélek, elme mélységeiben. Ehhez adódnak még karmikus terheink is. Az ezekkel való munkát az elhagyás igyekezetének nevezzük. Ezt végezzük, mikor elhagyjuk a vágy, rosszakarat és ártás gondolatait.

A Buddha, mint jó orvos, nem csak egy, hanem mindjárt ötféle módszert javasolt ellenszerként az akadályok betegségeire, melyek közül mindenki választhat magának egyet aktuális problémájára, állapotának és helyzetének megfelelően. Érdemes mindegyik módszert észben tartani, és idejében használni. Az öt gyógyszer a következő:

1. A szennyezett gondolat annak ellentétére, egy üdvös gondolatra cserélése: Minden akadály cserével történő kiváltására, szétoszlatására létezik egy speciális meditációs módszer. A meditációs módszereket átültethetjük az üléseken kívül a hétköznapokba is. Használhatjuk alkalmanként, mikor azonosítunk egy rossz gondolatot, vagy általánosságban magunk elé helyezhetjük az üdvös tárgyat elsődleges tárgyként, és elmélkedhetünk rajta, hogy hátráltassuk az akadályok visszatértét. Legjobb mindkettőt alkalmazni. Az öt akadály az alábbi öt üdvös gondolattal helyettesíthető:

a) A vágy ellen használható gyógyszer a mulandóságon, valamint a test, egy eszme, vagy bármely létező nem vonzó természetén történő elmélkedés. Ennek részleteit majd a következő ösvénytagnál, a helyes éberségnél fejtjük ki. Most csak annyit, hogy ha a vágytárgy mulandóságát, esetlegességét és összetettségét megvizsgáljuk, és elképzeljük az idő előrehaladtával történő romlását, megszűnését, nem-valóságba fordulását, akkor a felé irányuló vágyunk önmagától elillanhat.

b) A rosszakarat ellen alkalmazható a már sokszor tárgyalt mettá, a szerető kedvesség gyakorlata. A harag és rosszakarat eltűnik, ha felébresztjük magunkban a minden érző lény iránti önzetlen jóakaratot, belátva, hogy az élők ugyanabban a helyzetben, elveszettségben vannak, ugyanabban a hajóban eveznek, mint mi, és próbálják a lehető legboldogabban, félelemtől és fájdalomtól mentesen élni az életüket.

c) A tompaság és kábaság elűzése az energiánk, belső erőnk felébresztésével lehetséges. Fejlesszük értelmünket, testünket, vizualizáljunk fényt és energiát adó tárgyakat, lényeket, jelenségeket, alkalmazzuk a sétáló meditációt, engedjük be tudatunkba és akarjuk az örömöt. Lássuk meg a jót, és koncentráljunk rá.

d) A nyughatatlanság és az aggodalom ellen úgy tudunk szembeszállni, ha egyszerű tudattárgyakra irányítjuk figyelmünket. Lecsitítjuk gondolatainkat és testünket. Elhagyjuk a múlton és a jövőn való töprengést, és a test lenyugtatásával, főleg ülő meditációval, ellazultan, a minket éppen körülvevő, jelenben zajló eseményekre figyelünk, ítélkezés és véleményalkotás nélkül: egy csicsergő madárra, egy elhaladó autóra, bármilyen hétköznapi dologra, és értéksemlegesen megállapítjuk, hogy az adott dolog egyszerűen csak van. Legjobb eleinte a légzésünkre figyelni.

e) A kétellyel szemben alkalmazható gyógymód a vizsgálódás, tanulás, elemzés, utánajárás addig, amíg nem értjük jobban az adott kérdést. Itt megengedjük magunknak, hogy tévedünk, mert nem a válasz megtalálása a fontos, hanem az elme edzése arra, hogy észlelésének ereje fokozódjon, látóköre szélesedjen, és el tudja viselni a világ végtelen sokszínűségének és megismerhetetlenségének terhét.

A már felmerült akadályok legyőzésének öt módszere közül ez volt az első, ami konkrét megfelelést tételez fel az akadály és a gyógymód között. A másik négy általánosabb megoldást ad:

2. Szégyen, erkölcsi elrettentés: Ha a nemkívánatos gondolatokat nem sikerült üdvös gondolatra cserélni, akkor a gyakorló elmélkedjen arról, hogy a gondolat mennyire méltatlan és alacsonyrendű. Képzelje el, hogy milyen nemkívánatos következménye van az ilyen érzéseknek, mennyit rombolnak a társadalomban és az emberi lélekben, és mennyire szégyenteljesek, ha felszínre jutnak. Az ebbe való belehelyezkedés elűzheti a káros gondolatokat.

3. A figyelem szándékos elterelése: Ha kevés még a belső erkölcs vagy akarat ereje a káros tartalom üdvössé formálásához, akkor lehetséges a felmerülő gondolatot, érzelmet figyelmen kívül hagyni, vagy ha ez is kevés, akkor kirekeszteni a figyelem valami másra való áthelyezésével. A figyelem áthelyezhető bármilyen semleges tartalomra is, ha nem találunk magunkban vagy a környezetünkben üdvös vagy hasznos tárgyat. Egyszerűen szemléljünk valami mást. Ez a módszer már durvább, mint az előzőek, alapvetően nem javasolt, de ha nincs más eszközünk, akkor még mindig jobb, mint az ártó gondolatok között időzni.

4. Szembefordulás az ártó gondolattal: Önállóan is alkalmazható, de akkor is, ha az előző módszer csődöt mond, mert az ártó gondolat bizonyul erősebbnek. Ahelyett, hogy elfordulnánk, inkább nézzünk szembe a káros késztetéssel, menjünk felé, szorítsuk magunkhoz. Bátran vállaljuk fel önmagunk előtt, hogy ez van, ezek vagyunk, itt tartunk most. Ne engedjük a káros gondolatot elbújni, és a tudat mélyebb tartományaiban rombolni és szervezkedni, hanem ragadjuk meg, és szembesítsük saját természetével. Tárgyiasítsuk, hogy el tudjuk különíteni magunktól, hogy ne bonyolódjon és akadjon bele a lényünk, majd tüzetesen vizsgáljuk meg. Ha felismeri saját szégyenét, magától elsomfordál, de ha nem, akkor is tudja, hogy már ismerjük, és legközelebb nem árthat észrevétlenül.

5. Elnyomás: Ezt a módszert csak szorult állapotban, végső esetben alkalmazzuk, mert alapvetően nem javasolt. Ha nincs más lehetőségünk, akkor a káros gondolatot az akarat megfeszítésével, erővel nyomjuk el. Lehetőleg szorítsuk ki a tudatból, de ha az nem lehetséges, akkor fogjuk le, és tartsuk úgy, hogy ne garázdálkodhasson szabadon.

Az öt módszer ügyes alkalmazásával közelebb jutunk ahhoz, hogy ura, és ne alattvalója legyünk a saját tudatunknak. Akaratunk szerint gondolhatunk arra, amire szeretnénk, a belőlünk felbugyogni készülő rosszat még idejében felismerhetjük és csírájában megakadályozhatjuk, a biztosan és kikerülhetetlenül felmerülő káros gondolatokat pedig építő energiává alakíthatjuk.

Fontos: végül nincs olyan, hogy jó vagy rossz! A káros és az üdvös tartalom is illúzió, csak a szamszára szabályain belül értelmezhetőek, a képzelet játékai. De amíg nem vagyunk a tudat mesterei, a rosszat, ami az Ösvényen akadályoz, meg kell tudnunk nevezni, meg kell erősödnünk, hogy mesterként már minden indulatból, gondolatból és érzelemből ki tudjuk nyerni a teremtő energiát. Nem dolgozhatunk a buddhák energiájával, amíg azt sem tudjuk, hogyan működik a tudat.