Elméletileg (legalábbis a newtoni fizika által leírt makrovilágban) a szabad akaratról beszélni problémás, ugyanis az események az előzményeik, vagyis az okaik által eleve meghatározottak, tehát bármi történik, elgondolásra kerül, megszületik, vagy látszólag újként felmerül, az mind következmény. Ha egy dolog vagy jelenség összes aspektusát, működésének minden részletét képesek lennénk felmérni, és meghatároznánk azok egymásra való befolyását (kiküszöbölve a mérés miatti beavatkozás hatását) akkor tökéletesen képesek lennénk leírni a következő eseményeket. Vonatkozik ez az anyagi, szellemi és érzelmi eseményekre is, tehát az emberre, annak tudatára is. A tudatosság (öntudat), mint legutóbb megbeszéltük, csak a tudatra való ráeszmélés, valamint az erre az eszméletre való reagálás, tehát ugyanúgy kiszámítható.

A szabad akarat hiányáért sokan az eleve meghatározott rendet okolják, a rendszereket, hiszen az előre jelezhető, törvények és rendszeresség alapján működő jelenségek látványosan nélkülözik a szabadságot, ezért csábító gondolat a szabad akarat lehetőségét a káoszban megtalálni. De sajnos a káosz is kiszámítható és rendszerességet hordoz magában, csak nem ismerjük eléggé a kiváltó okokat, vagy képtelenek vagyunk kiszámolni a következményeket, ezért látjuk úgy, mintha a kicsiny valószínűségű esemény következett volna be. A káosz tehát sem nem kiszámíthatatlan, sem nem alacsony valószínűségű események sorozata, csak a figyelő adott esetben korlátozott képességeit és lehetőségeit mutatja be.

Tehát mind a rend, mind a káosz determinisztikus, nem található benne szabad akarat. Ebből mintha az következne, hogy a szabad akarat a rendszerből való kilépés folyománya (bár így maga is csak következmény lenne), a kiszámíthatóság megtörése, tehát az ok-okozat, a kauzalitás egy ponton való megszakítása, hogy azon a ponton aztán a szabadsággal bíró lény egy nem-következmény típusú változtatást eszközöljön a folyamatban, tehát bekövetkezzen egy olyan fordulat, amit úgy hívunk: véletlen. Persze a véletlen még nem akarat által előidézett mozzanat, ezért azt mondhatjuk, hogy a szabad akarat egy a szamszára alaptörvényének, a kauzalitásnak olyan megszakítása, ami az ok-okozat láncolatát is eltépi, és a véletlent is kizárja, mert az akaratát uraló lény szándékát valósítja meg.

Itt bizonyára sok olvasónak eszébe jut a kvantumfizika és a bizonytalansági elv. Ezen elv arra is utal (amennyit laikusként fel lehet fogni belőle, mert teljesen megérteni talán nem is lehetséges), hogy a mikrovilágban nem minden számítható ki előre, még az összes ismérv birtokában sem, mert a véletlen lehetőséget kap az események alakításában. Elmehetnénk abba, a manapság laikusok körében kedvelt irányba, hogy Isten létének vagy éppen nem létének bizonyítékát találjuk meg e tudományos sejtésben, de nem tesszük. Részben azért, mert a fizika egyszer meghaladhatja ezt az elvet, másrészt pedig azért, mert könnyen lehet, hogy mindez nem Istenről beszél, hanem fajunk korlátairól. Isten melletti érvnek hozhatnánk fel, hogy a mindenséget uraló intellektus egy, az ő végső megismerését lehetetlenné tévő korlátot helyezett el a teremtésben, mert ha van véletlen, akkor következtetésekkel vagy fejlődéssel nem lehet elérni őt. Isten elleni érv lehetne, hogy lám, az összes lehetőséget még a teremtő sem ismerheti, és a következményeknek még ő sem ura teljes egészében. Ezt a konyhafilozófiát most el is engedjük, és csak annyit jegyzünk meg, hogy témánk, a szabad akarat szempontjából mindegy, hogy a következmény kiszámítható vagy sem. Ha a kauzalitás csak egy következményt enged meg, vagy végtelen számút, azaz a függvény egy pontra mutat, vagy a pontok végtelen halmazára, az attól még kauzalitás, tehát az oknak szükségszerűen következménye lesz; így a szabadság, a következmény uralása, sőt, a következmény eliminálása még mindig nem valósulhat meg, vagyis a működés nem szabad, kötött, mindössze annyi történik, hogy kvantumállapotban a következmény szórakoztatóbb, mert kiszámíthatatlan. Tehát a bizonytalansági elv, és úgy általában a bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, még akkor is, ha az nem mérési vagy megértési korlátaink miatt létezik, hanem valódi megjósolhatatlanságot jelent, tehát valódi véletlen, még ez sem az ezt felismerő és kihasználó lény szabad akaratáról tanúskodna, pusztán csak szélesebb lehetőségeket jelent a következmények uralásában. A nagyobb hatalom azonban buddhista értelemben nem szabadság, csak több lehetőség a zárt rendszeren belül.

Tehát a kimeneti alternatívák számának fokozása, akár végtelen számúvá duzzasztása, a következmények, mint az akarattal bíró lény lehetőségeinek megsokszorozása még nem jelenti az akarat szabadságát. Miért nem? Hiszen a legtöbben szabad akaraton azt értik, hogy ne legyenek belekényszerítve az „A” következmény elszenvedésébe, hanem választhassák a „B” vagy a „C” lehetőséget is kedvük szerint. Azonban, és vájtfülű olvasóim már sejtik, mire akarok kilyukadni, ez nem szabadság, csak lazább rabság, hosszabb lánc a karó körül, ahová kipányváztak minket. Választani ebben az esetben is kell, a kényszer nem szűnt meg; akinek másoknál több lehetősége van, az ráadásul hajlamosabb szerelembe esni hatalmával és képességeivel. Az alternatívák közötti választás lehetősége valóban nagyobb fokú önállóságot jelent, szélesebb szabadságot és hatékonyabban érvényesített akaratot, de nem old fel a létezés három ismérve, a nagy fogság alól, miszerint amit teszünk az mulandó, szenvedésteli, mi magunk pedig éntelenek vagyunk. Nem oldja meg a Négy Nemes Igazság problémáját, tehát a dukkha járma alatt maradunk, ahová szomjunk rögzít minket. Nem vált meg minket személyiségünk alaptalan és illuzórikus jellegétől, az öt halmaztól, ami feltételek között képződött, és csak szülő feltételeit ismeri fel úgy-ahogy. És nem vált meg minket a szamszárától, az örök keréktől, és az abban működő körforgástól, amit a Buddha a függő keletkezés láncolatának hívott. Már a 38. bejegyzésben foglalkoztunk vele, de elevenítsük fel.

A függő keletkezés 12 tagja:
1. A tudatlanság okozza az ösztönzéseket, késztetéseket, egy dharma-hordalék, ami akaratot szül;
2. a késztetések okozzák a tudatot, ami ekkor még csak tudatmag, a későbbi tudat alapja;
3. a tudatmag, tudatosság okozza a nevet és a formát, a kialakuló lény minőségét;
4. a név és a forma okozza a születést, kialakul a hat érzékszerv, a hat csatorna, amiken át a tapasztalás történik;
5. a tapasztalás okozza az érintkezést a világgal, ami még vágy nélküli, de a született számára elkerülhetetlen;
6. az érintkezés okozza az érzeteket;
7. az érzetek megszülik a vágyat, a világ iránti szomjat, és a lény már csapdában van;
8. a vágy okozza a ragaszkodást a világhoz, és a világgal szemben kialakult énképhez;
9. a ragaszkodás okozza a létesülést;
10. a létesülés okozza az újraszületést;
11. az újraszületés okozza a betegséget, öregséget, halált;
12. a betegség, öregség, végül a halál, ha tudatlanságban talál, kezdődik újra az elejétől.

Ez az örökös körben, azaz egy helyben forgás, a végtelen újraszületések láncolata az igazi rabság, ez az, ami a szabad akarat hiányát a legplasztikusabban felmutatja. Az akarat, bármennyire szabad a szamszárában, vagyis a lény karmikus állapotában, mindig csak egy körön belül marad, abból kitörni képtelen, csak a kör méretét tudja növelni. Természetesen a körnek, tehát helyzetének a minőségét is növelheti, de ez a másik csapda, amibe sokan gyanútlanul belesétálnak, mikor kiutat keresnek. A minőség növelése itt nem segít, mert az istennel való egyesülés, tehát az isteni minőség elérése sem biztosít végső szabadságot és valóban szabad akaratot, csak a hatalom további növelését és a karma nemesítését eredményezi, ami egy nagyszerű eredmény, de nem dharmikus szabadság, nem nirvána, nem ellobbanás.

Mi tehát a szabad akarat? Tökéletesen meghatározni nem lehet, de a legjobban talán akkor közelítjük meg, ha azt mondjuk: a szabad akarat az, amikor a kauzalitás megszakad, az ok nem terem következményt, a dolgok és jelenségek magukban, függés nélkül megállnak, igaz mivoltukban mutatkoznak meg, és mi úgy látjuk őket, ahogyan vannak. A karmából dharma lesz, a szamszárából nirvána, pedig nem indultunk el, és nem érkeztünk meg sehova.

A függő keletkezés láncolata megszakítható, mégpedig belátással és egy döntéssel. A lény a 12 tagú lánc egy pontján széttépheti a béklyót, mégpedig a 6. és 7. pont között: az érintkezés létrehozza az érzeteket, ez ellen küzdeni felesleges aszkézis és reménytelen önkínzás. De a lény dönthet úgy, hogy bár él a világban, tevékeny, használja erőit, megéli lehetőségeit, de nem kötődik vággyal, nem hajtja önként igába a fejét, nem ragaszkodik. Ekkor akarata szabaddá válik, mert nem küzd tovább reménytelenül a következmények ellen, hanem függetlenné válik tőlük.