A buddhizmus egyik alapvető tanítása a Négy mérhetetlen tana. A Négy mérhetetlen, mint nevéből is adódik, négy határtalan, fokozhatatlan tulajdonság, melyek gyakorlójukat a négy legnemesebb erény megvalósítottjává tehetik. A megvalósítást elérő személy, miután felmutatta ezeket a tulajdonságokat, következményként kisugározza hatásukat a világba, és az érző lények, szándékuk szerint, élvezhetik gyümölcseiket. Erkölcsi tényezők, tehát a Nyolcrétű Nemes Ösvény erkölcsről szóló (síla) tagjával vannak kapcsolatban (a másik két csoport a bölcsesség és az elmélyedés).

Csak ezen a módon, ezt az utat követve is elérhető a megvilágosodás. A megvilágosodás elérésére ezt a módszert azok választják, akik a kapcsolatokban, a lelki tisztaságban, a szeretet gyakorlásában fejlettek. A buddhizmus a négy isteni lakóhelynek (brahma-vihára) is hívja őket, szimbolizálva azt, hogy megvalósításuk mennyei állapotba juttatja gyakorlóját. A tudat mérhetetlenné, a közönséges tudat számára felfoghatatlanná válik, és isteni lakhelyekre, azaz isteni állapotokba juttatja művelőjét. A Brahmá isten hazájában való újraszületés szimbóluma jelenti a brahma tudatállapot megjelenését, az immár korlátlan tisztaság állapotának elérését. A megvalósítottság egyfelől magát az eredményt, másrészt pedig a négy állapot ellentétének tudatból való kiirtását is jelenti: a négy tagból a kedvesség a sóvárgást, az együttérzés a haragot, az örvendezés a boldogtalanságot, az egykedvűség pedig a többi lény negatív tulajdonságait szünteti meg. A tulajdonságok teljes kifejlesztése esetén a kiirtott negatív tulajdonságok nem térhetnek vissza többé. A gyakorló további képességeket épít fel magában gyakorlás közben, pl. örökre boldog lesz, megszűnik benne a vágy és a harag, többé nem kötődik, nem zavarják többé a környezete közönséges indulatai, elnyugszik benne minden zavar, örökre éber és tudatos marad.

A négy tag:

• szerető kedvesség (mettá)
• együttérzés (karuná)
• együtt érző öröm (muditá)
• egykedvűség (upekkhá)

Számomra az együttérzés jelenti a mérhetetlen tulajdonságok esszenciáját, a legfontosabb és egyben legnehezebben elérhető állapotot. Most a szerető kedvességet vizsgáljuk meg, a következő bejegyzésekben az együtt érző örömöt és az egykedvűséget, és végül külön az együttérzést tárgyaljuk.

A gyakorlásnak nem szükséges feltétlenül a megvilágosodásra irányulnia. Hétköznapi értelemben is számtalan előnnyel jár, és ha a meditáló csak önmagára, saját művelésére, jobbítására törekszik, akkor is jelentős eredményeket érhet el: javíthat környezete, családja, munkahelye mentális állapotán, addig nyomasztó problémákat oldhat meg, és nyugalmat teremthet életében. A hatás azonban ennél felmérhetetlenül nagyobb, ha a gyakorló rááldozza tudatát és életét, és valóban félreteszi önös érdekeit a meditáció során. A gyakorlásnak ez a módja a világhoz kötődik, tehát nem lehet kifogás (mint a buddhizmus néhány más útja esetében) hogy a világi élet nem támogatja az Ösvényen járót.

Szerető kedvesség

Egy alapvető jóindulatot jelent, mely során mások boldogságát kívánjuk. Ellentéte a harag. A jóakarat gyakorlása (mettá bhávaná) alapvető módszer. Meditáció közben magunkba gyűjtjük a környező világ rosszindulatát, a felgyülemlett haragot, és az ebből következő bánatot. Magunkra vesszük az emberek és az érző lények szenvedését, és kiárasztjuk magunkból mindenki és mindenek felé a jóakaratot. Ez a szeretet nem vár viszonzást, és nem is kötődik. Ad, de nem kér, és nem ragaszkodik. A nem ragaszkodás által szabadon hagyja a szeretet tárgyát, és rábízza, hogy él a kapott ajándékkal vagy eldobja azt. Akkor sem ragaszkodik, ha ezzel megmenthetné a szeretett személyt, mert hosszú távon gondolkodik: ebben az életben felszínen tarthatná, de spirituálisan, a szamszárában kárt okozna, mert hátráltatná a felébredést.

Természetesen nem várhatjuk el magunktól, hogy azonnal és feltétel nélkül szeressünk mindenkit. Ezért fokozatosan épül fel a gyakorlat. Először önmagunkat kell minden szempontból és tökéletesen elfogadnunk, mert a szeretet előfeltétele a tökéletes elfogadás. A tiszta szeretet nem működhet más módon. Aztán egy szerettünket, majd egy kellemes ismerősünket, aztán egy semleges személyt, és végül egy ádáz ellenségünket kell gondolatban elfogadnunk, szeretnünk, és a legjobbakat kívánnunk neki. Aki felé a szeretetet küldjük, annak áldozatot is mutatunk be ezzel: jobbat akarunk neki, mint magunknak, és bármikor képesnek kell lennünk akár önmagunk feláldozására is.

Amíg a tökéletes szeretetet, azaz elfogadást nem tudjuk megvalósítani, addig is barátságosságot, türelmet, méltánylást és erőszakmentességet kell éreznünk. Jót kell akarnunk, de nem csak abban az esetben, ha viszonzásul mi is megkapjuk a jót, hanem azon túl, mindenen túl is.

Érezzük, hogy ez több, mint jót akarni. Kedvesnek, elfogadónak lenni nem nehéz, ha magunk is biztonságban vagyunk, és a meditációban kijelölt lény nem ellenszenves számunkra. A gyakorlat nehézsége ezeken a tényezőkön túl kezdődik.

A szent, mindenkire kiterjedő szeretet szép gondolat, de szinte senki nem érti, és alig valaki képes gyakorolni. Akinek sikerül, nincs messze a buddha-állapottól. De más probléma is adódik. A szent, tiszta, dukkha által nem érintett lény középen van, és a közép nem ismeri az indulatot, szélsőséget, kilengéseket. Márpedig a szeretet szélsőséges és kirekesztő: annyira tudsz szeretni valakit, amennyivel kevésbé szeretsz másokat. Akit szeretsz, azt megvéded a többiektől, akár az életük árán is. Amennyire felmagasztalod a szeretett személyt, annyira alacsonyítod le hozzá képest a többieket. A ragaszkodásod valakihez eltávolít a többi embertől. Egyáltalán: minden választás egyben a nem választottak kizárását is jelenti. Ez szabály, minden emberi érzelem, indulat és kötődés alapja. Így működünk. Viszonyítunk, mert a világban nincs független mérték. A lények és a dolgok értéke csak függésben, a többihez mérve állapítható meg, és úgy is csak saját magunk számára, ezért is a mérték alapvetően saját személyünk és ítéleteink. A közös álmon belül megannyi külön látomás.

A Négy mérhetetlen gyakorlása tehát eleve feltételezi, hogy a megvalósítás a duális világban történik, ahol a fény harcol a sötétséggel, a szeretet a haraggal, és a győzelem az egyik oldal pusztulásával és örökre szóló eltűnésével, míg a másik oldal felemelkedésével és megdicsőülésével jár. Bár meg lehet világosodni ezen az úton is, az ígéret alapvetően mégsem ez, hanem egy termékeny, hosszú és boldog újraszületés a brahma-vihárában. A megvilágosodás ígérete nehezen tartható, hiszen a Négy mérhetetlen gyakorlója harcban áll a gonosszal. Mi pedig már tudjuk, hiszen sokat beszéltünk róla, hogy a világ jóra és rosszra, két oldalra való felosztása, a dualitás a káprázat bűvölete. A megvilágosodásra tehát majd Brahmá országában lesz lehetősége a megvalósítónak, mert az oda jutott lény felmérhetetlen mennyiségű időt kap a tényleges gyakorlásra egy gondtalan, harctól és veszélyektől mentes, békés helyen. Ebből következően, bár erről a hagyomány nem beszél, a Négy mérhetetlen mégis csak a gyakorlónak előny, egyfajta belépő a nyugalom és nemes gyakorlás helyére, mely ugyan még a szamszárán belül, a megvilágosodáson innen található, de adottságaiból következően segít közel kerülni a célhoz.

A nem-bántás még nem jóság, hiszen alapja lehet önzés és félelem is. A jóság valójában a tudás és a belátás, annak a felismerése, hogy a másik olyan, mint én, sőt, ugyanaz, mint én. A szeretet nem érzelem, hanem belátás, tudás, ezért tiszta és rendíthetetlen, nem szubjektív. Mégsem rideg. A hétköznapi szeretet elmúlik, ezért rideg, ám a tudás felszabadít, és a megvilágosodásba segít, ezért szent és nemes. A valódi szeretet egy tudatállapot.

A középen lévő Beérkezett tehát érzéketlen lenne? Dehogy! Sőt, csak a Buddhák éreznek és látnak, csak az Ő szemük tiszta, mert csak Ők értik a világot. Írtam: ne szeress, hanem tudni akarj! Aki tud, az szeret, az érti és ismeri a lényeket, annak szíve ragyog, lát, mert nem fedi por a szemét. Az Ő együttérzése a lény szent lényegéhez beszél, a kristályként csillogó ürességű tudathoz, és nem a szedett-vedett személyiséghez. Az Ő együttérzése nemes, nem-válogató szeretet, amire a nem megvilágosodott nem képes. Olyan, mint a tűz fénye: nem válogat, mindenkire egyformán sugároz, de nem köt fénye mellé, nem kényszeríti rád melegét. Mivel személytelen, ezért a személyébe rögzült, azon túl látni képtelen ember számára ijesztőnek és ridegnek tűnhet, mivel valóban nem személyeddel, hanem lényegeddel kommunikál. Ez a lényeg pedig nem a lelked, nem a szellemed, hanem az eredendően benned rejlő buddha-természeted.