Kedves Olvasóm, megvádollak valamivel. Szerintem Te előítéletes vagy! Úgy gondolom, hogy mindig a sémáid, korábbi tapasztalataid, tehát tulajdonképpen az előítéleteid alapján döntesz és ítélsz. Így cselekszel a jelenségekkel és az emberekkel kapcsolatban is. Mit szólsz hozzá? Rosszul esik a feltételezés? Vagy az, hogy ezt észrevettük?

Észrevetted már magadon, és zavart, vagy esetleg büszke vagy rá, hogy tudsz dönteni, és ki is mondod a véleményed? Ráadásul állandóan van véleményed. Még akkor is, amikor közömbösnek hiszed magad. Így működünk.

A tudatod kész elemekből építkezik, minél idősebb vagy, annál inkább. Az elme minket szolgál, de a maga módján teszi, és a saját szemszögéből helyesen is. Mikor megszületünk, a tudatunk tiszta lap, de aztán tapasztalatok érnek, amikre reagálunk. Reakcióinknak következménye lesz, és ezekből hamar megtanuljuk, melyik reakció vált ki kellemes következményt. Dobozolni kezdünk: ezentúl adott ingerre mindig a kipróbált választ adjuk. A világ bonyolult, és ahogyan növekszünk, úgy válunk mi is egyre bonyolultabbá. Egyszerűen nem lesz elég időnk, hogy a világ minden ingerére megkeressük a friss, újszerű választ, mint egy újszülött. Tanulunk, dolgozunk, és állandóan döntünk. Idősödünk, és szaporodnak a dobozaink. Elménk megvizsgálja a bejövő, percenként milliónyi ingert, mik a testünk belsejéből és a külvilágból érkeznek, és az addigi életünk által már begyakorolt, bejáratott, kipróbált válaszokat adja rájuk: előhúzza azokat a megfelelő dobozból.

A kisgyerek elméje még rugalmas, mert kevés a doboza. Még tud újat tanulni, de ez nem jelent valódi szabadságot, mert minden új, először érzékelt ingerre legyárt egy dobozt. A látszólag nagyobb gondolati szabadságának oka, hogy az új élményre még rá tud csodálkozni. De csak egyszer, vagy legfeljebb néhányszor, és már nyit is neki egy új dobozt. Az idősebb ember már ilyet csak egészen ritkán tesz. Az új ingerek esetén, ami egyre ritkább, már vagy van doboza, vagy talál rá hasonlót. Talán már többször húz elő kész válaszokat többé-kevésbé hasonló dobozokból. Ez az előítélet legrosszabb formája: már a válasz sem igazi, az előítélet sem megfontolt, megérlelt, kitapasztalt, csak zsigeri, rest. Így spórol energiát az elme. A valódi tanulás ilyen esetben reménytelen, és a válasz keresése csak a dobozok közötti válogatás, semmi több. Pedig de sokan hiszik, hogy valódi keresők!

Az elme nem csak lusta, erőszakos is. A dobozait nem csak saját tapasztalatának, esetleges, önmagára jellemző konstrukciónak látja és akarja láttatni, hanem végső igazságnak. Belemerevedik összetákolt birodalmába, és foggal-körömmel védeni fogja igazát, saját dobozait a Nagy Végső Rendszernek érzékelve. Persze, hiszen dobozai ellepték, nem lát ki a hatalmas raktárból, ahol tárolja őket.

Aggódjunk-e emiatt, gyújtsuk-e fel a raktárt, hol dobozaink pihennek, ugrásra kész, előregyártott válaszokkal? Semmiképpen sem. Az elme ugyanis nem gonosz, jót akar nekünk. A szamszárikus világban, ahol nap mint nap járunk, nem létezhetnénk eme téves, nevetséges, de mégis csak hasznos panelreakciók nélkül. Ha piros a jelzőlámpa, célszerű megállnunk, ha éhesek vagyunk, együnk, és embertársaink között használjuk szerzett szociális képességeinket, ha túl akarunk élni, és boldogulni akarunk. A dobozok elpusztításának következménye az őrület és a halál. Nélkülük nincs élet. Nem szabad megvetnünk a dobozokat, bár dharmikus, spirituális szempontból nyilvánvalóan téves és ostoba válaszok lapulnak zömében bennük. De ők teszik lehetővé a kézzelfogható, hétköznapi életet. A Buddha is evett, ürített, járt és beszélt, használta a tapasztalatait. Ami a fontos, és amit a buddhizmus tanít, az nem a pusztítás, nem az anarchia. A dobozaidat tiszteld, de kezeld őket a helyükön. Tudd és lásd, hogy eszközök, mulandó, hibás, szerencsétlen eszközök, amiknek egyetlen szerepük a te életben tartásod, ebben az állandóan elenyésző és újraszülető világban, amíg tart földi rendelésed. Ennek lásd őket. Ne ragaszkodj hozzájuk, ne emeld őket nagyobb rangra, mint amik valójában, és legfőképpen ne faragj belőlük bálványt. Tiszteld őket, mint a botot, ami segített a sétádban, mint az ételt, mi egy nappal tovább segített élni, mint a többi embert, akik a földön töltött idődben kortársaid. Bár a karmákhoz kötődnek, de nélkülük nem találkozhattál volna a téged szülő dharmákkal, és nem tapasztalhatnád meg azt, amit valóban érdemes. Általában fogadd meg: törj az igazi cél felé, de legyél hálás minden esendő jelenségnek és érző lénynek, ami valaha is segített ebben.

A buddhizmus legfontosabb tanításai és gyakorlatai közül sok foglalkozik ennek az éber, nyugodt távolságtartásnak a kiépítésével, ami a bölcsesség, a megszabadulás alapja. E nélkül a tudás és gyakorlat nélkül semmilyen igazi ismeret nem szerezhető meg, mert a dobozokból merítkező tudat saját rendszerének a foglya. Az életet nem meghaladni kell, hanem nemes figyelemmel megérteni. Ha majd egyszer végre a dobozaidhoz nem kötődve reagálsz egy jelenségre, úgy fogod érezni magad, mint aki először lát, mint aki először lélegzik fel. És ez még csak az út eleje.