Igen barátaim, az erőből értek. Eszmék hullámzanak körülöttünk, bölcsek gondolatai, okos emberek szavai. Tanítók magyaráztak, nevelők neveltek, oktatók oktattak, de én végig az erő hullámain lebegtem, hősök adtak mintát, harcosok kötötték le fantáziám. Annyi szép szó, annyi eredeti gondolat, annyi felém forduló tanár, de én végig a sárkány megöléséről álmodtam, vérét ontottam a zsarnoknak, fejét vettem a támadóknak.

Talán velem van a baj. Talán isten szép eszméje nem való az efféle sérült alakoknak, nem tudom, de felnéztem az erőre. Tudod, az erősek nem kérnek semmit. De a megváltók, a vallásalapítók, az erkölcsösek mind kérnek, és látom kéréseik mögött az akarást, a szófogadásért adott jutalmat, a behódolásért szolgáltatott kegyet, a megalázkodásért cserében ajánlott megbocsátást. De baszdmeg, az isten kurva anyját, erős lettem, ellenükben, ellenük, az életért, mindenért, amit tagadnak. Persze erőm viszonylagos és átmeneti, könnyen törhető, elvész, amint elvétetnek eszközeim, alig enyémek, mind kaptam, mind folyton pazarlom, mind erodálódik a lélegzettel, minden ébren töltött percemben, de amikor álmodok… akkor felgyúl a világ, fellobbannak a fények, és magam vagyok elég magamnak.

Ezt teszi a gondolat. Ezt teszi a magány. Ezzé válik a magába forduló, a magába roskadó, aki vagy a világ alá süllyed, vagy önmagára találva új ösvényt vág. Persze mindez illúzió, mert nincsen külön ösvény, nincsen saját megfejtés, és csak az ostoba hiszi, hogy megtalálta a végtelen ösvényt. Tudást itt nem találsz, megfejtést nem adnak át neked, magad vágod át magad az erdőn, vagy ha nem, hát körbefoly a folyondár, lehúz a láp, megemészt a rengeteg erdő. Ám a végén nem az okosak, nem a bölcsek érik el saját, mégoly nevetséges és kicsiny céljaikat gyötrelmes küzdelemmel, hanem az erősek, a végig kitartók, a meg nem alkuvók.

Hőseim, drága, egyszerű bölcseim az erősek. A Tao, az erkölcsösek, a szentek az örök és végtelen nyugalmat hirdetik, a változatlanság szentségét, de én azt mondom, ha az élet egyetlen, megismételhetetlen, ránk szabott és egyszeri ajándék, akkor miért ne gyújtanánk fel, miért ne élnénk, miért ne élveznénk, amíg erőnkből telik, és aztán ha elfogyunk, eltörik, hanyatlik, felmorzsolódik, elvész erőnk és akaratunk, miért ne tépne szét, zabálna fel az utánunk jövő, a nálunk éppen erősebb, hatalmasabb, aki éppen a kerék csodálatos és örök forgása miatt nagyobb, és szépségesebben ragyog nálunk.

Az istenek ismerik az életet, értik az erkölcsöt, élvezik az erkölcstelenséget, megbasszák a törvényeket, szétkúrják az állandót, és éltetik az erőt. Igyekezzünk megfelelni az ég igazságának barátaim, és ne szegüljünk ellen az anyagot és a szellemet mozgató ősi és szent törvénynek, hanem imádjuk, hódoljunk, szeressük az erőt, mely mindazt emelte és teremtette, mit szeretünk és tisztelni bírunk! Éljen, aminek élnie kell, és pusztuljon mindaz, ami elvesztette erejét, mert bármit tanultál és tapasztaltál, drága barátom, ez az igazság volt az egyetlen, amit működni láthatsz. A többi menekülés.