Nem tudom, mikor kezdődött. Talán, mikor a felrobbanó csillagok moraja egybeömlött a kitáguló galaxisok parázsló porával. Talán akkor, mikor a világtengerek belezúdultak a felfénylő ég kékjébe. Talán akkor, amikor az éj sötétje összefolyt a hatalmas vulkánok szikrázó lávájával. Akkortájt lehetett, hogy rájöttem, mit akar tőlem az élet, milyen az élet. Akkor hasított belém, mart húsomba, harapott lelkembe, járt át és hevített fel a gyönyör. Akkortól és onnantól élvezem minden pillanatát az életemnek, mintha folyamatos szerelmi kéjben izzanék. Akkor és ott lassult a végtelenig, majd állt meg az idő körülöttem, és kinyújtott kezem megérinthette a mozgót a mozdulatlanban, és a mozdulatlant simogatta a mozgóban. Rohanó csillagok, olvadó anyag, megfagyó idő, az alaktalan és örök tér mind rámsimult, érintett, és túlfeszítette, eltömte érzékeim. Gyönyör járt át, és élvezni kezdtem halálaim, életeim.

Talán nincs is kinevezhető pillanata az univerzális, határtalan élménynek. Talán mindig is ilyen mértéktelenül és szabadon élveztem a létezést. Barátaim, a gyönyör mértéktelen. A szabadság határtalan. Ne higgyétek el, ha mást állítanak. Nincs függvénye, nincs mértéke, nincs gátlása. Az élet felsugárzón csodálatos, szemérmetlen, zabolátlan és szívet facsaróan érzéki. Hívd nirvánának, hívd mennynek, találkozz igazsággal vagy istennel, most tudom és hiszem, hogy mindegy: mikor éberséged és fegyelmed könnyű csodává olvad, mikor pillanatod örök és nyugalmas boldogsággá ölel, mikor lényed mindent elnyerve szűnik bele a végtelenbe, mikor nem veszíthetsz el többé semmit, mikor már nincs mit elnyerned, mert a szerelem időtlenné hevül, akkor leválik a szóról az értelem, és a lenti világ egyesül a fentivel, középen, a szívben, akkor hazaértél, és többé nem számít, merre jártál és mit láttál korábban. Mikor el merted engedni a Buddha kezét, engedted útjára menni az Istent, leváltál az emberről, szavaid és tetteid nem kötöttek többé, világ és túlvilág mind lényeddé szelídült, és végtelenre nyitva magadba fogadtad a világ minden megnyilvánultját, az idők elveszettjeit, a jelen örvénylő létezőit, onnantól soha többé nem leszel egyedül, nem leszel külön és nem leszel, és soha, de soha többé nem leszel boldogtalan.