A megismerés folyamata nehéz, ezért a megismerő időnként egy kicsit csalni szeretne, könnyíteni és gyorsítani a folyamaton. Nem akarja a keskeny, rögös út minden szakaszát végigjárni, hanem keres egy szállítóeszközt, vagy kerülőutakon levágja az ösvény egy részét. Ilyenkor keres valamilyen előre csomagolt, fogyasztásra kész tudást, amit nem kell saját tapasztalatának fényében megvizsgálnia, a meditáció kohójában tiszta arannyá égetnie, hanem kritika nélkül elfogadhat. Tehát bölcs mondásokat, összefoglaló értelmezéseket, szentek beszédeit, prédikációkat, kóanokat, gyakran idézett szerzőket, legrosszabb esetben önsegítő könyveket olvas, vagy előadásokat, beszédeket hallgat. Mi most egy bölcs mondáson keresztül megvizsgáljuk, mik ennek a választásnak a buktatói.

Ismert egy okos mondás, a következőképpen hangzik: Végy egy hordó szennyvizet, és önts bele egy pohár tisztított vizet, és a szennyvíz csak szennyvíz marad; majd végy egy hordó tisztított vizet, és önts bele egy pohár szennyvizet, mit kapsz? Bizony az is csak egy hordó szennyvíz lesz. Ízlelgessük ezt a mondatot, és valószínűleg velem együtt állapítod meg, kedves Olvasóm, hogy ez a mondás bizony igaz és bölcs. Nem lehet belekötni, ez az igazság valóban létezik, a világ így működik.

Ez a mondás azt mutatja nekünk, hogy a világban a tiszta, az értékes, a kiművelt mindig sérülékenyebb, mint a rossz, a durva, és jóval kevesebb is található belőle. A rosszat nehéz jóvá változtatni, a nemesebb anyag vagy gondolat előállítása sok energiát és odafigyelést, rengeteg erőfeszítést, lelki törődést kíván, míg a jót, a fáradságosan teremtett nemest könnyű tönkretenni szándékosan, vagy akár csak figyelmetlenségből, és máris elveszett az érték.

Nem szeretem az idézeteket és a bölcs mondásokat, de ezt a mondást igaznak tartottam első hallásra, ezért választottam, hogy ezen keresztül próbáljak felmutatni valami általánosat a bölcsességről, és annak könnyen emészthetővé silányításáról, aprópénzre váltásáról, ami annyira elterjedt a hétköznapokban. Bármennyire igazak és okosak is a nagy idézetek, sajnos egyetlen valódi igazságot, fontos, nemes felismerést sem lehet néhány mondatban kifejezni, mert ha lehetne, nem lenne szükség az ember történetének mérhetetlen számú tapasztalatára, felhalmozott tudására, szakterületek könyvtárakat megtöltő irodalmára, és az ezek előállításához szükséges munkára, csak néhány mondatra, amiket elő lehet kapni szükség esetén. De nincsenek ilyen mondatok, minden idézet és néhány mondatos bölcsesség töredezett, kevés, és bár tetszetős, csillogó, de éppen rövidsége miatt hiányos, üres, lyukas, és tömörsége miatt szükségképpen nem alapos, ezért jobban megvizsgálva mindről kiderül, hogy magukban egyszerűen ostobaságok. Az ezeket bólogatva, mutatóujját feltartva maga elé hümmögő embert könnyen kifizeti egy idézet, de ha alaposan belegondol, körbejárja és elemzi, a bölcs mondat bizony lebukik, és a szép felszín alól valami lapos, együgyű, útszéli okosság bomlik ki. És van velük még egy probléma: egy idézet, egy költő, bölcs, vallásalapító vagy szent ember mondása mögött rengeteg munka, szenvedés, sokszor egy élet gyötrődése áll. Egy ilyen mondás, egy nagy, végső bölcsesség előállításához kell egy kivételes adottságokkal született ember, annak a gyermekkora, a traumái, emlékei, érzelmei, különleges képességei, életének sajátos eseményei, munka és munka, és mindezek ritkán összeadódó, szerencsés csillagzat alatt fogant kombinációja, egy egész végigélt élet, hogy aztán ennek az embernek ez a hatalmassá növekedett, hegy méretű tudata, mint egy anyaméh, felnevelje és megszülje azt az egy mondatot, azt a csillogó gyémánt-gondolatot, ami egy ilyen csodálatos helyzetből, és csak ebből megszülethetett. És ekkor jön valaki, aki ezt mind nem élte át, akinek ez mind nem sajátja, akinek ehhez köze sincs, de két hétköznapi feladata között időt szakított, és véletlenül arra járt, és a hatalmas hegynyi élet tetejéről egy szórakozott mozdulattal letöri azt a kicsiny gyémánt-csúcsot, ami a tenyerében alig látszik, majd nézegeti, hümmög, továbbmegy, és két lépéssel később már el is felejti. Hogyan is érthetné? Hogyan tudná értékén megbecsülni és felfogni azt a mondatot, amit egy különleges élet megszült? Hogyan tudná önmagába zárni, lényébe olvasztani, fejlődni tőle? Idézeteket olvasni, azokban bölcsességet keresni teljesen reménytelen. Csak a munka megúszása, a szenvedés elsikkasztása, a könnyű és gyors, izzadtság nélküli, azonnal oldódó bölcsesség keresése, az igazság iránti tiszteletlenség, és a valódi bölcsesség iránti vágy hiánya látszik ebben a műveletben, és ennyit is ér az ilyen tapasztalat. Az idézeteket fogyasztó ember néhány másodperc múlva már egy másik szent bölcsességét olvassa, és ebéd közben, míg elfogy a töltött káposzta, tucatnyit elhasználhat, majd intézi tovább a dolgait. Addig nem maradnak meg benne a világ legbölcsebb mondásai, miket népszerű oldalakról ömlesztve szórt elméjébe, mint az ebédje. A könnyen szerzett jószág annyit is ér.

Visszatérve az elején említett mondásra: csak példaként vetettem fel éppen ezt, mert amúgy a sikerültebbek közé sorolom. Hibája ugyanaz, mint a többinek, tehát alaposan vizsgálva számtalan helyen csorbul ki bölcsességének éle, de most csak egy jellemzőjéről szeretnék beszélni: az antropocentrikus nagyképűségéről, és arról, hogy még ember-központúként is téves.

Az a mondás üzenete, hogy a világban a jó törékeny, a rossz magától értetődő, és az ember állandó harcban áll a rontó erők ellen a sok fáradtsággal létrehozott jó fenntartása érdekében. De nem jó a lépték. A lépték ugyanis fájóan és kizárólag emberi. Ugyanis a szennyvíz lehet csak koszos víz, amit egy állat még szívesen elfogyaszt, táplálja, élteti őt, nincs vele szemben semmi kifogása. És ha egy bizonyos állat már undorral elfordul tőle, hát sokáig találunk még olyan állatokat, amelyek hajlandóak azt meginni, főleg, ha erősen szomjaznak. A szennyvízből jópár pohárral kell a tiszta vízbe önteni, mire elérjük az állatok számára is vállalhatatlan állapotot. A szennyezett víz fürdésre is alkalmas lehet az állatok számára, ebben azért kevésbé válogatósak. Ráadásul a világban sajnos rengeteg ember kénytelen szennyezett vizet használni, és ez az arány egyre nő az emberi tevékenység nyomán. Az ember igénye is sokat fejlődött a történelem során, a középkor városaiban egészen máshogy viszonyultak a tisztasághoz.

Melyik faj ízlése, vagy az ember esetében melyik történelmi korszak, vagy napjainkban melyik világrész lehetősége a mérték? Hiszen az ember egy faj a sok közül, a mondás pedig erre nem tért ki, hanem általánosan állapított meg egy spirituális igazságot. Melyik lény, melyik ember undora, a koszos víznek való ellenálló képessége határozza meg a szennyezettség mértékét? Esetleg az ember ízlése a mérték? A jelenlegi kor? Mert mint láttuk, hogy a mi ízlésünk sem volt mindig ilyen finom, és a fogyasztott víz tisztasága sem volt mindig ennyire egyértelmű. De menjünk tovább. A tisztított víz, benne az egy pohár szennyvízzel fajok millióinak tökéletes életteret biztosít, a szennyvíz okozta szerves szennyeződés táplálékot jelent és áldást. Ez lehet mikroba, rák, hal, növény. Sőt, további pohár szennyvizek hozzáadásával újabb fajokat tehetünk boldoggá, míg mások egyre kevésbé örülnek neki. És mehetünk még tovább. A szennyvíz bármilyen mennyisége a fajok egy része számára ideális, maga a paradicsom, de ezzel együtt más fajok számára már csak elviselhető életkörülményeket teremt, aztán vannak továbbiak, amelyek már szenvednek, de még kibírják, míg mások csak vegetálnak, megint mások pedig elpusztulnak. Mi hát a mérték? Mi a lépték?

Olyan ez, mint a szamszára nekünk, embereknek. Köztünk egyesek lubickolnak benne, mások alapvetően jól érzik magukat, ám sokan csak elviselik, mások vegetálnak, vannak, akik alig bírják, és bizony léteznek közöttünk, akik belehalnak idő előtt. Mennyi szenny a mérték? Mennyi a rossznak az a mennyisége, amitől a tisztított víz vagy a szamszára már nem használható?

Mint említettem, a mondást csak egyetlen szempontból vizsgáltuk. Ha most beszélni kezdenénk a jó és rossz, ezeken az oldalakon már többször tárgyalt látszat-mivoltáról, e két fogalom dharmikus szempontból való kongó ürességéről, a viszonyítások, ítéletek alapvető tévedéséről, a duális gondolkodás reménytelenségéről, sokára végeznénk, de talán ez az egy szempont is elég, hogy lássuk, miért veszélyesek a könnyű, olcsó, előre csomagolt, és csak melegítést igénylő bölcsességek, miért nem helyettesíthető a munkával szerzett tudás. Miért veszélyes és kerülendő minden olcsó bölcsesség, vallás, elmélet, hit.

Ez a mondás a jobbak közül való, és nekem is tetszett, de sajnos nem állta ki az elemzés próbáját. Ha csak az ember a lépték, akkor hiányos és korlátolt. Ha kiterjesztjük a létezés teljességére, akkor pedig egyszerűen csak ostobaság. Mint minden idézet és egy mondatos világmegfejtés, magán viseli a szellemi restség nyomait.

De a lépték tágítása sem elég. A tudás mennyisége a végtelenségig növelhető, és akkor az okosság, az ész fejlődni fog, az ismeretek gyarapodnak, és azt hihetjük, hogy értjük a világot. A lélek a végtelenbe tágítható, a figyelem, a szeretet, az együttérzés növekedni fog, és azt hihetjük, hogy értjük az istent. Ám a bölcsesség nem ismeretek halmaza, nem valaminek a tudása, nem egy szellemi kincs megszerzése, hanem hozzáállás, látás, felismerés: egy állapot.