A gyakorlás sokkal több, mint egy tevékenység, aminek művelésével célokat lehet elérni, de a szamszárában mégis így fogjuk fel a gyakorlást, a nirvána elérését is sokan így képzelik el. Ám az igazi Gyakorlás nem az Ösvényen való haladás, hanem – az Ösvényen való tartózkodás. Nem magyarázható el, nem tanítható meg. Köznapi gyakorlásod nem válik szükségszerűen az Ösvénnyé, nem szorgalmad és kitartásod termi meg a gyümölcsöt. A megvalósulást egy keresztény kegyelemnek hívná, de a tudatszerkezet-változást jobb közelítésnek érzem.

Sokan gondolnak a gyakorlásra eszközként. Módszerre, amit a kitartó használat után, a célt elérve letehetünk. De mi történik a cél elérése után? Hogyan folytatódik a történet? Semmittevéssel, megszűnéssel, öntudatlansággal? Vége időnek, térnek, nincs folytatás?

Dehogy. Kedves Olvasóm, az egyik legnehezebben felfogható buddhista eszme az örök gyakorlás, időtől, tértől, nirvánától, megvilágosodástól függetlenül. Nincsenek kijelölt pontok, mérföldkövek, amik teljesítésével végre szabadulunk a munkától, a „vanság” nyűgétől. A bölcs megérti, hogy a gyakorláson kívül nincs semmi, és ha igazán megvalósítja a Tanítást és Dharma-lényegűvé válik, gyakorlása többé nem ér véget. De örvendezzünk ennek. Néha-néha, ha már láttad az Ösvényt, esetleg a lábadat is rátetted néhány pillanatra, és érezted, hogy milyen természetes és tökéletes az az állapot, mennyire egyértelmű, hogy csak a gyakorlás létezik, akkor többé nem akarsz majd semmi mást.

95. Nem attól vagy jó gyakorló, ha látod az istent. Nem attól vagy rossz gyakorló, ha törekvésed közben unatkozol vagy haragot érzel. Ha már a pokolba kívánsz mindent, vagy szíved a legszentebb jósággal telítődik, mindegy. Ha közben beteg, aljas gondolatod támad, azzal gyakorolj, ha szentté válsz és megvilágosodsz, akkor azzal. A dolgod a figyelem és a gyakorlás, ne zökkenj ki. Ne ítéld meg a felbukkanó érzést, és magadat sem. Sem az érzés, sem te nem vagy sem jó, sem rossz. Csak vagytok. Elmúlik. Ne akard megőrizni és megismételni a jól sikerült pillanatot. Az az volt, és nem érdekes, hogy jó volt vagy sem. Ha az örök fények és a menny leszállnak rád, te nem zökkensz ki, gyakorolsz. Ha megnyílik a pokol alattad, és örökre elmerülsz benne, te nem ijedsz meg, gyakorolsz. Mind mulandó és éntelen. Ha kötődsz, akkor szenvedni fogsz.
96. A három minőséggel összenőtt érzéseket, a vágyat, a haragot és a tompaságot ne gyomláld ki a tudatodból, ne vesd őket a szemétdombra. Ha ezek felébrednek benned, ülj le, és szelíden gyakorolj velük. Fogadd őket tisztelettel, mint legbecsesebb vendégeidet, és vizsgáld őket az érzéseket megillető bánásmód szerint. A jót és a rosszat is kergeti, öleli és fojtja a dukkha, ezért a létezés összes megjelenési formáját megilleti a könyörület. A kidobott, megalázott jelenség ellened fordul, mert a harag harcot szül, az elutasítás pedig bosszút. A lények és a jelenségek álarca mögött lásd meg a dukkha által kínzott szenvedőt, és ébredjen kegyelem a szívedben.
97. Ha bizonytalanság és kétely ébred benned a tanítóddal, a Tanítással, a létezéssel vagy bármilyen tapasztalatoddal kapcsolatosan, semmi baj. Ne zökkenj ki, ne hagyd abba a gyakorlást. Tarts ki, és figyeld a bizonytalanságot és a kételyt. Azzal van dolgod, ami felmerül, ami a tudatodban van. Ha gyilkolni támad kedved vagy hatalmaskodni, ha szeretni vagy segíteni, ez mind csak egy múló helyzet, mind csak érzés, észlelés vagy késztetés: figyeld felülemelkedett egykedvűséggel. Sem a cselekvésed, sem a gyakorlásod ne befolyásolja, mert, bár olybá tűnnek, mintha lennének, de valójában egyiknek sincs minősége.
98. A dolgok léteznek nélküled is. A létkerék forog nélküled is. Nem tudod megismerni az összes dolgot és jelenséget. De a tudatodban a hatásukra keletkező érzeteket és gondolatokat megismerheted és átláthatsz rajtuk. Azzal van dolgod, ami a tudatodban megjelenik. Ne gyárts elméleteket és elképzeléseket a világról, istenről, túlvilágról, lényegről, igazságról. Ezek csak szavak. Ha ezek jelennek meg a tudatodban, ha maga isten jelenik meg előtted, hogy felfedje előtted a titkait, te nem zökkensz ki: csak megfigyeled, nem kötődsz, és nem adod fel gyakorlásod.
99. A meditáció, az éber figyelem mindennel törődik, ami az élethez tartozik. Ne akarj megszabadulni a közben felmerülő fájdalomtól, és ne akard megtartani a kellemest élményeket. Ne akard megismételni azt a múltkori, jól sikerült ülést. Mindig az itt és a most létezik, csak ez. Bármi jön, az a figyelem tárgya. Ha válogatsz, nem figyelsz. Ha módosítod a tapasztalás élményét, mert úgy érzed, valami elvon a tényleges meditációtól, akkor inkább állj fel, és csinálj valamit a ház körül, mert hasznosabb, mint csendben üldögélve az időt pazarolnod. Ha túl akarsz lendülni valamiféle akadályon, hogy végre rendesen gyakorolhass, akkor csak akadályok leküzdésével és célok hajszolásával töltöd a drága, gyakorlásra szánt időt.
100. A meditáció során afölött szemlélődünk, ahogyan a dolgok vannak, így rálátásunk nyílik a valóságra. Ennyire egyszerű, és mégis nagyon nehéz. A tudat soha meg nem áll, mindig rángat, véleményalkotásra kényszerít, képeket és hangulatokat vetít eléd, így nézeteid alakulnak ki, amiktől az életed folyamatosan bonyolult lesz. Gondolatok repkednek benned megállás nélkül, és ha sikerül egy pillanatra megállítani az elmét, rögtön a gondolattalanságra gondol. A tudat folyamatosan mozogni akar, és még a megfigyelése is azonnal munkává válik, gondolattá, a tudat részévé. Ha a semleges kívülállásra vágysz, és a tudati mozgást kerülöd, gondolataid gyomlálod, korlátozod, máris a vágy-ellenszenv csapdájában találod magad. A figyelem még semleges sem lehet, a legjobb, ha a figyelem csak figyelem, a gyakorlás csak gyakorlás.
101. A Buddha az élet igazságairól, tehát paradoxonokról beszélt. Ilyen ez is: ha el akarod kerülni a vágyat, ha meg akarod haladni a megragadást, akkor erősen figyelsz, hogy ne ragadj meg semmit, és így – megragadod a megragadás elengedését. Vagy ez: el akarod kerülni a szenvedést, és megerősíted magadban a jót, mire – a jó elmúlása ránt a szenvedésbe. Vagy a másik: el akarod kerülni a szenvedést, ezért eltávolítasz magadtól minden függést és kötődést, de az üresség (súnjata) helyett az ürest találod – és elveszel. Vagy még egy: már szinte megvilágosodsz, mire elönti szíved az öröm – és ez az élmény visszaránt a lét körforgásába. Ne akard kifejezni, szavakba önteni, megfogalmazni a buddhizmust. Még érteni se akard. Érezni se. Nem lehet, mert a megértés, végül is, hiábavaló. Csak gyakorolj.
102. Mikor meditálsz, mikor megismerni indulsz, lelkesedni akarsz, és keresel valamit, ami segít ebben. Olvasol, okos beszédet hallgatsz, inspirálódsz. Pedig talán ezt a lelkesedést kellene először elfelejteni. Le-fel, le-fel: micsoda kiszolgáltatottság!
103. A nyugtalanság, tevékenység, élvezet izgalmas, a nyugodt meditáció viszont unalmasnak tűnik. Ha így látod, akkor gondolj bele, hogy a szenvedéssel nem lehet legyőzni a szenvedést, ezért először a nyugtalanságodat vizsgáld, azt akard megérteni. Legyél kedves és türelmes magadhoz is. A béke sosem cél, hanem következmény.
104. Nem azért gyakorolsz, hogy megváltozz vagy megváltoztass valamit. Hanem azért, hogy lásd a dolgok természetét, a jelenségek ürességét. Hogy kezdj valamit végre azzal, ami végig a szemed előtt volt.
105. A meditációnak nincs célja. A meditációnak értelme van, egy csodálatos lehetőség, hogy tudatosak és békések legyünk. Tanuljunk meg békében lenni azzal, amik éppen vagyunk, ahelyett, hogy célokat kergetnénk a halálig és azon is túl.
106. Ha gyakorlásod megzavarják és kizökkensz, az még nem volt igazi gyakorlás. De a rossz gyakorlás is végtelenül hasznosabb, mint a semmilyen.
107. Bármivé akarsz válni, az „éned” nyöszörögni, nyafogni kezd és ellenáll. De csak egy rémült teremtmény, aki fél a változástól, fél a haláltól, nem tehet arról, amit még nem ért. Ne hagyd magad. A nemlétezés alatt nem azt értjük, hogy megszűnünk létezni, hanem azt, hogy nem követjük a vágyat, hogy kívülállók, különállók legyünk. Nem összeolvadás másokkal, mert az a sok „én” egymásban feloldódását jelentené. A nemlétezés a puszta tudatosság, a végtelen érzékenység, a teljes nyitottság, a valódi figyelem, tökéletes tapasztalás, függések nélkül. Az „én” tévképzete nélkül.
108. Állandóan érzések és gondolatok kelnek fel benned. Figyeld meg őket, és afelett is szemlélődj, hogy te mit teszel hozzájuk, és mit veszel el belőlük. Ha a gondolatok elcsendesülnek benned, figyeld meg. Ha pörögnek, folyton áramlanak, és nem hagynak nyugodni, meditálni, figyeld meg azt. Ha végképp nem megy, gondolj szándékosan valamit, legalább a magad teremtette bálvánnyal lesz dolgod, nem egy máshonnan kapottal. Figyeld meg az űrt a gondolat előtt, és nézd meg, mi marad utána. Szemléld a gondolatot körbevevő teret, amiben a gondolat jön-megy, lásd a kapcsolódásait. Tedd ezt meg egy érzelemmel is, éberen, nem kötődve. Figyelj rá, hogy ne rendítsen meg. A cél nem a harc, hanem a bölcsesség. Szemléld a távozásuk után maradó ürességet, és azt, hogyan tölti be ezt az űrt a következő. Járd körbe őket. Olyan gondolattal és érzelemmel kezd, ami nem zavarja meg nyugalmadat, majd később áss mélyebbre, ha gyakorlottabb leszel. Tarts távolságot tőlük, ne ítéld, ne méricskéld őket. Maradj higgadt és felülemelkedett. Ha erős érzelmeid támadnak, vizsgáld meg azokat is, vedd észre, mikor merültek fel, hogyan csillapodnak. Ne tapadj. Így gyakorolj.
109. Amihez közel mész, azzá leszel. Amitől eltávolodsz, azzá leszel. Amit békén hagysz, az békén hagy téged is.
110. Nem tagadjuk, hogy a gondolatoknak, az érzelmeknek vannak minőségeik. Nem tagadjuk, hogy a világ változatos, értékekkel bír, és a jóság és a gonoszság, a szép és a rút is jelen van benne. Nem tagadjuk, hogy létezik a lent és fent, a dolgoknak eleje és vége van, az igaz nem egyezik meg a hamissal. De nem ezt vizsgáljuk, hanem csak észrevesszük, hogy vannak. Ami belép a tudatba, tisztelettel fogadjuk, és nem ragadjuk meg, ami kilép, nem taszítjuk el, hanem békén hagyjuk, és igyekszünk ennek a folyamatnak végig a tudatában lenni. Ezt tudd, így gyakorolj.