A mulandóságról már sokat beszéltünk. A buddhizmus egyik alapvető tanítása, hogy minden, ami megszületett, meg fog halni. Minden, az élő és az élettelen is, a létezés, a csillagok, az univerzum, a parányok és az óriások, energiák és gondolatok, a megfogható valóság és a megfoghatatlan szellem, még az istenek is, még a világteremtő Bráhman, a mindenség ősoka, a nem-született önteremtő, a téren és időn túli lény is az elmúlásba tér a világkorszak végén. A buddhizmus szerint ez az elmúlás nem a semmibe való hullást jelenti, hanem körforgást, az eredetbe való visszatérést, de az „énjéhez” ragaszkodónak ez nem vigasz, mert az „én” megszűnik, mert az egyéni élet nem folytatódik, ezért az „újraszületés” helyett „újjászületés” történik, bár ez sem tökéletes kifejezés. A mulandóság mindenre és mindenkire igaz, de csak az „én” szenvedi el. A mulandóságot könnyű ésszel megérteni, de szívvel elfogadni szinte lehetetlen, mert az „én” legalapvetőbb élménye a halálfélelem. Ez a dukkha, ezzel van dolgunk a Buddha szerint.

111. Az átmenetiség és mulandóság fogalmát a szellemünk megérti, de nem tudja elfogadni. Ezért, valamint a tévedés-alapú létértelmezésünk és a halál tényének felismerése miatt döbbenetes élethazugságokba menekülünk. Ezek, mivel univerzális méretű hazugságok, ráadásul zömmel a tudatunk alatti, észlelhetetlen tartományokból erednek, olyan meghasonlásokba kényszerítenek minket, amiket csak a valósághoz való szürreális, pusztító hozzáállással tudunk ellensúlyozni, ha meg akarjuk őrizni ép elménket és önazonosságunkat, valamint a világban való működési képességünket. Többé lehetetlenné válik bármit felfogni, elfogadni és megbeszélni magunkkal vagy egymással. A lélek kénytelen sötét éjszakába rejtőzni, mert a fény és a tükör elviselhetetlen számára. A Buddha viszont felismerte a megoldást.
112. Nem csak a dolgok mulandók, hanem a dolgokról alkotott elképzeléseink és szavaink is folyamatosan átalakulnak. Az állandó igazodást megszoktuk, így az éberség, a nyugalom szinte lehetetlen. A jelenségek mélyére nézés után ráadásul a „mély” és a „jelenség” fogalmak feloldása következne, amitől a haláltól félő elme visszaretten.
113. Minden folyton változó összetevőkből áll, igen, te is. Ez az öt szkandha, vagy halmaz: a test, az érzés, az észlelés, a késztetések vagy tudati képződmények, és az érzékszervi tudatosság. Nincs más, csak ez az öt halmaz, de ezt se vedd szó szerint. Ügyes módszer arra, hogy lásd összetettséged, ezért ezek mentén vizsgáld magad. Bármelyiket figyeled, lásd, hogy egyik sem te vagy: „ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az énem”. Ne tapadj az egészhez, de ne tapadj a részekhez sem, és ne tapadj a részek felbontása után támadt ürességhez sem.
114. Minden test mulandó. Minden érzés mulandó. Minden észlelés mulandó. Minden késztetés mulandó. Minden tudatosság mulandó. A test keletkezik, majd elmúlik, nem találsz benne én-magot. Az érzés keletkezik, majd elmúlik, nem találsz benne én-magot. Az észlelés keletkezik, majd elmúlik, nem találsz benne én-magot. A késztetés keletkezik, majd elmúlik, nem találsz benne én-magot. A tudatosság keletkezik, majd elmúlik, nem találsz benne én-magot. Az „én” keletkezik, majd elmúlik, nem találsz benne én-magot.
115. A karmát nem lehet létrehozni. Az ember nem okoz magának szándékosan jó vagy rossz karmát, csak nem akadályozza meg, hogy a karma megtörténjen. Az ugyanis magától képződik, ilyen a világ természete. A dolgok szövedéket alkotnak, minden hat a vele kapcsolatban állókra. A dolgok egymásra épülnek, és ha szándékosan nem lépsz közbe, akkor minden tettednek következménye lesz a világban. Így megy ez. A célt kell tisztáznod. Ha emberibb világot akarsz, vagy jobban, békésebben szeretnél élni, akkor a reagálásaid megváltoztatásával cseréld a rossz következményeket jókra. De vigyázz, ne erőszakosan, mert akkor megsérted a létezés szövedékét, és szándékod nem kívánt gyümölcsöt terem. Ám ha a nirvánába tartasz, akkor a nemes belátás megszerzésével lásd át a következmények ürességét, és hagyd a világot működni a maga törvényei szerint.
116. Nem a dolgok egymástól függésük miatti egymásra következésük a karma. Az csak az anyag működése, az csak a szellem mozgása. A karma a te kötődésed a feltételekhez kötötthöz. Fordulj a feltételekhez kötött jelenségektől a feltételekhez nem kötött felé, és nem hozol létre többé karmát, és késztetéseid távoznak belőled anélkül, hogy újrateremtenék magukat.
117. A karma akkor érik be, amikor megvannak az ehhez szükséges feltételek. Ez a karmikus következménye (vipáka) annak, hogy valamit korábban tettünk vágytól vagy ellenszenvtől hajtva. Mikor a karma megjelenik, az újabb tettre ösztönöz, ami újra karmát termel, annak következménye lesz, és így tovább, szó szerint a végtelenségig. Kétféle módon hozhatunk létre karmát: ha engedelmeskedünk neki, vagy ha megpróbálunk megszabadulni tőle. Mindkettő tett, mindkettőhöz tapadunk, tehát következményük lesz. Ezzel a két hozzáállással kell felhagynunk, hogy a kör megszakadjon, így a következménynek végre lehetősége lesz kilépnie a körből, és békével a megszűnésbe távoznia.
118. A nyertes mindenképpen kudarcot vall, mert a mulandóság törvénye miatt a zsákmányt egyszer el fogja veszíteni. Hát akkor ne nyerjek soha semmit? Nem, a szerzés ellentéte nem a lustaság vagy erélytelenség. Hagyd el az „én” káprázatát, és a szerzett többé nem válik „enyémmé”. Ha nem ragadod meg, nem veszítheted el, és a dolgok majd kedvüket lelik társaságodban.
119. A legocsmányabb gondolat is dharmákból áll. A legnemesebb gondolat is dharmákból áll. Jönnek, léteznek, megszűnnek. Ha mindenkit meg akarsz ölni, a gonoszságod dharma. Ha minden érző lényt a nirvánába akarsz juttatni, mint egy bódhiszattva, a lelkesedésed dharma. A jelenségek mind felhő, délibáb, buborék. Ha feladod a káprázatot, megmarad a tudat tisztasága.
120. Ne építsd homokra a házad, mondja az Írás. Építsd sziklára, hogy erős legyen, és vihar ne sodorja el. Miért, a sziklák nem omlanak le egyszer? A ház és a szikla tán örök?
121. Ha megszabadultál minden rossztól magadban, és buddha lettél, csodálatos, csak tudd, hogy a helyzet mulandó. Ha hallottad Isten hangját, és összeforrtál vele, csodálatos, csak tudd, hogy a helyzet mulandó. Talán most már eleget tudsz ahhoz, hogy végre ne akarj valamivé válni.
122. Azt mondják a bölcsek, hogy amit gondolsz és kimondasz, azt megteremted. De én nem találom sem a gondoltat, sem a kimondottat, sem a teremtettet.