Talán az eddigi legfontosabb mondandómat teszem most közzé. Már vettük az öt halmazat és a függő keletkezés tanait, és most azokat ültetem át a gyakorlatba. A Buddha tanítása nem érdekes bölcselkedés, hanem élő és működő igazság.

Mindenki vallásos, ilyen az ember természete. Alapvetően két fő típusa van a hitnek, a többi ezek keveréke: van, aki az anyagban hisz, ő ateista és materialista, tudománypárti, és van, aki az anyagon túliban, ő idealista, spirituális, isten-kereső. A két hitrendszer vitája meddő, mert az igazság, mint Buddha Urunk mondta, középen található, mely közép nem egyenlő a két rendszer keverékével. Az alábbi sorok nem a két hit összebékítését, és nem is egy harmadik felmutatását szolgálják, hanem reményeim szerint az öt halmazat tanának megvilágító erejű ragyogásában egy belátható felismerés leírását.

Mindkét tábor szerint a világ alapjaiban csak egyféleképpen értelmezhető. Az egyik szerint tudományosan mérhető, egzakt, látszólag objektív és kézzel fogható. Persze számtalanszor meginog ez a meggyőződés, hiszen látjuk pl. a kvantummechanika eredményeit, de hívei vallásosan hiszik a létezés kiszámítható voltát. A másik oldal szerint a létezés lényege a misztikum, a spiritualitás, ami nem mérhető, éteri, kívül esik az objektivitás határain, transzcendens, hívei szerint csak lélekkel érezhető. Ez a felfogás persze megágyaz a babonaságnak, ezotériának, és sok sületlen ostobaságnak, amikkel aztán a szkeptikusok, ateisták állandóan, tegyük hozzá, jogosan, támadhatják őket.

Az egyik az anyagban, a másik a lélekben hisz. Az egyik lenézi az érzéseket, a lélek észleléseit, mert az csak kémia, a másik lenézi az anyagot, mert az alacsonyabb rendű. Az egyik egy festmény esetében a festék eloszlása, a festészeti technika, és a szemlélő aktuális állapota alapján lemodellezi a néző anyában meginduló vegyi folyamatokat, kiszámítja annak az élmény befogadójára tett hatását, és az agy reakcióival és az evolúciós okokkal megmagyarázottnak véli a művészetet. A másik a tehetség és isten kezét, a lélek ihletettségét látja meg ebben, és fantáziátlan, lelketlen fajankónak látja azt, aki nem érti ezt a megmagyarázhatatlan titkot és csodát, és megveti a kémiai-biológiai magyarázatot. Az egyik nem érti a lelket, mert csak az agyat, az anyagot látja; a másik nem érti az embert, a létezés valódi természetét és önmagát, mert a misztikum köde eltakarja előle a dolgok természetét és működését. Pedig a két oldal egymásra illeszthető egy egyszerű módon, amit valahogyan nem akarnak meglátni.

Mindkét oldal a maga módján téved. Kedves materialisták: az érzések, a tudat tulajdonságai, az ihletettség és a szépség igenis léteznek, mert tapasztaljuk, és az anyag működése ezt nem magyarázza meg. Kedves misztikusok: az érzések megélése, az istenélmény, a legszentebb tapasztalásaitok igenis mérhető változások az agyban, és lemodellezhető vegyi folyamatok. A mechanikus működés alapja, mozgatója akár még egy lélek is lehetne, de attól még valóban kémia. Kedveseim: mi így tapasztalunk! Így működik az ember, az öt halmaz így épül fel. A test segédeszköz, az agyad is, és a személyiséged, urambocsá’ a lelked is. Eszköz, barátom, de micsoda eszköz!

Nélküle nincs tapasztalás, nélküle nincs hozzáférés a misztikumhoz. Az anyag, az a drága, darabos, durva anyag, és következményei, a személyiség, az én, a lélek az, ami lehetővé teszi, hogy az a valami, ami tényleg megfejthetetlen, de amihez közöd van, az megtapasztalhassa azt a csodát, ami rajtad kívül található.

Még a spiritualizmus, a lélek és isten is eszköz, hogy a létezés ránézhessen önmagára.

Mint egy rádiókészülék: attól, hogy nem szól rajta egy adás, még azt az adást sugározzák, csak a készülék más frekvencián áll, vagy éppen elromlott. A sugárzott adás minőségét nem határozza meg a készülék minősége; az csak a készüléket jellemzi.

Az agyad kiszámítható működésének tényéből nem az következik, hogy a kémia által indukált érzés nem valóságos. A materialista legnagyobb tévedése a gőgje: azt hiszi, hogy mikor az érzést önmagában tetten éri és látja mulandóságát, akkor az érzést látja megjelenni és elmúlni. Pedig dehogy. Ez a felfedezés nem az érzésről, hanem rólunk szól, és nagy hiba összekeverni az edényt annak tartalmával. Ha már nem látod a misztikumot, ha nem tapasztalod az élményt, akkor nem a misztikum és élmény tűnt el, halt meg, csak a te képességed szünetel a megélésre, belőled hiányzik az akarat, a képesség, a megfelelő vegyület.  Ez a tény nem a világról beszél, hanem csak a befogadóról. Rólad, barátom, nem a létezésről. Ajánlatos ezt a kettőt soha nem összekeverni, és alázatosabban viszonyulni a világhoz. Vonatkozik ez mind a két oldalra. A spirituális sem kevésbé gőgös: misztifikálja az ént, a lelkét, a személyét, még az istent is, mintha az teremtené az érzést, az intelligenciát, és lenézi a csendben szolgáló létezőket, azt a sok drága és a végsőkig önzetlen segédeszközt, az öt halmazt, ami megteremti számára a tapasztalás lehetőségét, a tőle független csoda megélését.

És közben a materialistának igazuk is van. A szerelem, a szeretet, minden, ami szép és csúnya benned, bizony kémia, és ha ezt tagadod, kedves misztikus barátom, akkor joggal támadnak, mert egy átlagos labor szembesíthet tévedéseddel. És közben a spirituális, hívő embereknek is igazuk van, mert a kémia nem egyenlő magával az érzéssel, élménnyel, tapasztalással, csak leképező eszköz, durva, egyszerű, de működő eszköz, és segítségével legalább ezen az emberi szinten némi fogalmunk lehet nekünk, együgyű szemlélőknek a létezés gyönyörűséges természetéről. Valószínűleg csak ennyit bírunk el, itt és most ennyi adatott.

Kegyelem. Kegyelem és hála annak, aki nem zúdítja ránk a létezés teljes gyönyörét, mert talán rögtön összeroppanna az anyag és a lélek felszínes illúziója mögött rejtőző megfejthetetlen valami, ami ezt az egész csodát a maga véges és részleges módján szemléli.

Az öt halmaz a csoda, melynek bizony része az istenképünk is. A világot a tudat teremti, de legalábbis a tudat formálja olyanná, amilyen, ezért egyértelmű, hogy istenképünk is a tudat teremtménye. Istenképünk velünk együtt fejlődött az ősi vallásoktól a mai, kiforrott teológiájú egyistenhitekig.

Barátom, ezt nehéz lesz elfogadni, de az öt halmaz tartalmazza a testet, a személyiséget, az ént, a lelket és az istent is. Az isten és a lélek nem rajtunk kívül található. Ennél jobban nem is lehetnének bennünk, ennél nem lehetnének szervesebben részeink, mint hogy együtt alkotják velünk a létezés öt halmazatát, együtt születnek, öregszenek és hullnak szét mind. Ha elfogadtad az öt halmaz tanát, akkor már tudod, hogy személyiséged és éned függő, viszonylagos, mulandó. De már azt is tudod, hogy semmit sem csempészhetsz át oda, túlra, csak a mindent elengedő végső elkeseredettség és végtelen bátorság segíthet rajtad. Ekkor viszont be kell látnod, hogy személyiséged és éned elengedése, halála kevés lesz. Át kell engedned az elmúlásnak a lelkedet és az istent is, mert azok is csak kapaszkodók, amik visszarántanak.

A lelkedet is! Istent is! Mindent, ami mulandó! Mindent, ami az öt halmaz!

Ember a megfejtésben, a felismerésben ennél tovább bajosan juthat. Ez az a határ, amibe az emberi dharmikus halmazat már beleveri a fejét, és a további kérdései, erőlködései már a Buddha által tanított felesleges kérdések közé sorolódnak (lásd 2. bejegyzés). Azokkal is el lehet tölteni egy életet, csak felesleges, mert nem visznek tovább. A halmazatok adta képességeink használatával így is bőven elég csodát tapasztalhatunk, bőven elegendő felismerést tehetünk életünk során. Használjuk őket. Persze nem hedonistaként, mert az öt halmazat adta lehetőségek rossz felhasználása elfedi előlünk a világot, és a felszínen tart. Okosan, bölcsen kell használni őket, mélyre hatolni segítségükkel, és a világ csodái közül a számunkra elérhetőek még a feltételekhez kötött szemeink előtt is kinyílnak.

A halmazokba zártság, hibás felismerés esetén, lehet rabság. De a bölcs számára lehetőség, áldás és kegyelem, melyért hála jár. Talán sosem fogom megtudni, kit illet a hála, talán nincs is célja, de most már tudom, hogy a világ létezik, mert tapasztalom, mert van. Tisztelem a halmazok által létrehozott edényeket, a testet, a személyiséget, az ént, a lelket és az istent, melyek lehetővé teszik számomra a tapasztalást. A buddhizmus végül is nem más, mint bölcs, felébredett, tisztán szemlélő tapasztalás. Ehhez nem szükséges feltétel sem a világ objektivitása, sem a saját szubjektivitásunk. A nemes tapasztalás a van felismerése és színről színre látása.

Ne várd, mint oly sokan, hogy majd a halál után megkapod a válaszokat. Ez értelmetlen. Miért tudnál többet a halál után, mikor a széthulló halmazokkal együtt elveszted a tapasztalás lehetőségét, mint most, amikor a hat csatorna érzékei a rendelkezésedre állnak? Most figyelj, tanulj, meditálj, okosan, bölcsen. Használd ki a név és a forma áldásait. A ködben bolyongva, istent keresve csak az üres levegőt markolod. Azt használd, amid van, azt értsd meg, amire lehetőséget kaptál; addig menj, ameddig itt és most eljuthatsz.

Törekedj és gyakorolj, barátom.