A számkhja huszonöt fő tételből (tattva) áll. A tattva a mindenség lényegét meghatározó és teremtő princípium. A huszonöt tattva három csoportba sorolható:

I. A nyolcféle prakriti, vagyis aktív teremtő szellemiség;

II. a tizenhatféle vikára, vagyis módosulat;

III. az egy purusa, vagyis passzív szemlélő szellemiség.

I. Prakriti

A nyolcféle prakriti nem más, mint az egyetlen prakriti kibontakozásának nyolc fázisa:

1. Avjakta: Ez a prakriti eredeti ősállapota, a még meg nem nyilvánult ősok, ősenergia. Semleges, homogén, nincs sem eleje, sem vége, minőség nélküli. Örök, egylényegű, nem teremtett, és magában hordja minden dolog lehetőségét, tehát multipotens. Benne a dolgok, mikor éppen nem léteznek, a nemlét állapotában szunnyadnak. Még nem tud magáról, maga is öntudatlan, önmaga és a létezés ismerete nélkül létezik. Nincs benne kettősség, de egység sem, semmi felismertet nem tartalmaz.
2. Buddhi: Az univerzális értelem világossága. Az öntudatra ébredt és intelligenssé vált prakriti, de ez az értelem nem individualizált, hanem kozmikus. A buddhi felébredése a prakriti felébredése, egy képesség kivirágzása, ami észreveszi a dolgokat a tudatban, mert a buddhi fénye megvilágítja azokat. A buddhival jelenik meg a prakritiben a kettősség: aki lát, és ami látható, a tudó és a tudás, melyek nincsenek egymás nélkül. Ez maga a természet, ami nem létezhet úgy, hogy ne legyen benne tudat, de úgy sem, hogy csak tudat van benne. Megjelenik minden, és annak ellentéte: igazság, fejlődés, rend – bűn, hanyatlás; tudás, megszabadulás – nemtudás, hamistudás, szenvedés; szenvedélymentesség – szenvek; szellemi hatalom – gátoltság.
3. Ahamkára: Jelentése „én-képző”, a megjelenő szubjektivitás. Itt már három dolog van jelen: a tudó, a tudott és maga a tudás. A purusa a buddhi fénye által észrevett jelenségekben, illetve azokban, amelyek nem tökéletesen tiszták, azokban zavart, felgyülemlett valamiséget talál, amikkel aztán tévesen azonosítja magát, és kialakul a hite, hogy „én látok, hallok, szenvedek, örülök, én vagyok valaki”, és a hit, hogy ezek az „enyémek”, „énrám vonatkoznak”. Ezen a ponton téveszti össze magát a purusa a prakritivel, és egyre gyorsabban forogni kezd a nemtudás spirálja. Az ahamkára különbséget tesz én és nem-én, szubjektum és objektum között, és bár csak az egot produkálja, automatikusan létrejön a nem-ego, minden, ami nem az ego.

4-8. Az öt tanmátra: Szó szerint „az csak”, vagy „csak-az-ság”. Ezek jelentik azon potencialitások megteremtődését, amelyek lehetővé teszik, hogy érzetek és érzékszervek létezhessenek. Ez a buddhizmusból is ismert öt kapu, öt érzet és a hozzájuk kapcsolódó öt érzékszerv. Ezek az érzetek olyan lényegiségei, amik közösen minden jelenségben (pl. hangban) megmaradnának, ha a hangok közötti különbözőségeket elvennénk. Ezek a jelenségek, pl. egy hang érzékelésének és észlelhetőségének potenciális lehetőségei, ráadásul, jelen példánál maradva, a hang és a hallás potenciális lehetősége egyben. Részletesen:

4. a hang tiszta lényegisége
5. a tapinthatóság tiszta lényegisége
6. a látható formák tiszta lényegisége
7. az íz tiszta lényegisége
8. a szag tiszta lényegisége

II. Vikára

Módosulat, teremtettség, kibontakozás, az öt tanmátra, mint potencialitás alapján kibontakozó szubjektív és objektív tényezők.

1-5. Ötféle érzékelő szerv: hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás.

6-10. Ötféle cselekvő szerv, illetve képesség: beszéd, kéz, láb, ürítés szerve és képessége, nemzés szerve és képessége.

11. Elme (manasz): az értelmi megismerés belső szerve (a buddhizmusban majd a hatodik szerv az öt érzékelő szerv mellett), az 1-10. vikárák irányítója, az észlelések elemzője, a tudat kapuőre.

12-16. Őt őselem: föld, víz, tűz, szél, ákása, ami itt a hallható értelem.

III. Purusa

A 25., de akár a 0., attól függ, honnan közelítjük. A prakriti passzív társa, akivel együtt hozzák létre a káprázat-világot, de csak együtt képesek kijutni is belőle. A teremtés oka a purusa és a prakriti ideiglenes egyesülése, vagyis a purusa belefeledkezése a prakritibe. A purusa megszabadulása végig az attól a tévképzettől való megszabadulást jelenti, hogy nem szabad, hiszen mindig is szabad volt, és nincs is mitől megszabadulnia.