Harari professzor úgy fogalmaz, hogy vallásnak, működő szellemi modellnek akkor tekinthető egy rendszer, ha emberi normáknak és értékeknek egy ember feletti hitre alapuló rendszerét hirdeti. Ez igaz a teista és a nem teista (pl. buddhizmus) vallásokra is. A meghatározást elfogadom, és magam is úgy látom, mint az előző bejegyzés ötödik kategóriájába tartozó ember: a vallások az emberről beszélnek, világfelismerési képességeink aktuális állapotáról, a történelem során részben véletlenszerűen kialakult normáinknak és értékeinknek egy feltételezett, ember feletti hatalommal való legitimálásáról. Annyival egészítem ki, ami felett el szokás siklani a meghatározások során, hogy az ember által felismert és saját szavaival körbeírt, ember felettinek tekintett hatalomnak szükségképpen rendelkeznie kell Vansággal, ha az ember, mint a világ része és terméke elképzeléssel rendelkezik róla, ezért ontológiai értelemben Van, amiről a vallások beszélnek. Van, de nem biztos, hogy létezik. Ontológiai értelemben minden Van, aminek kinyilvánítása lehetséges, ám nem mindegy, hogy a kinyilvánított egy apró, pillanatnyi jelenség marad, vagy egységes rendszerré válva egy intelligens faj alapvető élményévé válik. Ez a tétel nem keverendő össze az ontológiai istenérvvel, mert nemhogy a tökéletességet, de semmilyen tulajdonságot nem társít ehhez a Vansághoz, hatalmat és felsőbbrendűséget sem.

Ma nem erről szeretnénk írni. Harari szerint a globális emberi társadalmakat három nagy erő alakította ki: a pénz, a birodalmak és a vallások. Nézzük meg, miben rejlik az utóbbi ereje, miért váltak tömegek számára vonzóvá, vagyis mi különbözteti meg őket a kérészéletű, gyenge rendszerektől. Gyenge rendszerek ma is születnek, sőt, a mai globális, információáradatban fürdő világunkban számolatlanul teremnek, ezzel együtt értékük is mintha csökkenne. Gondolok itt az ezotéria, spiritualizmus olcsó változataira, de számos egyéb szellemi kísérletre, politikai világmagyarázatra is.

Két dolgot kérek figyelembe venni ennek a bejegyzésnek az olvasásakor. Először is nem célom értékelni a szellemi irányzatokat, mert nem hiszek az ab ovo társult önértékükben, és nem is birtoklom a bölcsek kövét. Véleményem természetesen van, de arról is megvan a véleményem. Másodszor pedig ma sem, mint legutóbb, nem a fejlődés érdekel, amiben szintén kevésbé hiszek, főleg nem a hirdetett vallási eszkatológiákban, hanem azt szeretném meghatározni, hogy mitől tekinthető egy rendszer, mint elmélet, jobban kidolgozottnak, használhatóbbnak, értelmesebbnek, mint egy másik. Akár azt is mondhatnánk, hogy nem minőségi, hanem technikai értelemben vizsgáljuk meg a rendszerek fejlettségét. Fontos még, hogy bár vallási rendszerekről lesz szó, a következő szempontok minden elméleti rendszerre igazak lehetnek, tehát filozófiára, világnézetre, elképzelésekre és hétköznapi elgondolásokra is.

Álljon itt az az öt pont, ami szerintem meghatározhatja, hogy mitől életképesebb az egyik elméleti rendszer a másiknál. Úgy is mondhatnánk, mi különbözteti meg a hagymázas handabandázást, az üres locsogást az értelmes elmélettől.

1. Belső koherencia

A világ bonyolult, ezért bármit állítunk, azonnal ellenkező vagy eltérő irányú erőkbe, igazságokba ütközünk. Minél őszintébben és becsületesebben járunk el gondolkodásunk során, annál inkább. Az ellentmondó érvek megsemmisíthetik érvelésünket, de akár el is fogadhatjuk, hogy az igazság részleges, és az állítás, valamint az ellenkező tétel egymásnak feszüléséből származó paradoxonok természetesek, és a rendszer részeiként még erősíthetik is azt. Ha ezeket egy elmélet képes koherens egységbe rendezni önmagán belül, akkor rendszerré válhat. Ám nem mindegy, hogy az igazság töredékessége és a paradoxonok mennyisége és minősége miféle. A rendszert az különbözteti meg egy zagyva elmélettől, hogy idővel képes kidolgozni egy belső koherenciát, és ellentmondásait vagy feloldja, vagy a rendszer elválaszthatatlan részévé teszi. Minél erősebb egy rendszer, annál gördülékenyebben oldja fel belső diszkrepanciáit, sőt, azokat elméleteinek belső támaszaivá, kinyilatkoztatásainak igazolóivá képes fejleszteni. Az elterjedt és hosszú ideje fennálló vallások ezért is tűnnek megingathatatlannak, és ezért sem lehetséges őket szentirataik és kinyilatkoztatásaik ellenmondásaival szembesítve megcáfolni.

2. Külső koherencia

A gyenge elmélet képes magát egy ideig fenntartani, ha nem kényszerül más elméletekkel való konfrontációra, versengésre vagy csak összehasonlításra, de egy összemérés során elvérzik. A belső koherenciáját kidolgozó, elméletből rendszerré váló eszme viszont megállja a helyét a többi fejlett rendszerrel való találkozás során, és ami talán még fontosabb, olyankor nem csak fennmarad, hanem hajlandó és tud alkalmazkodni és továbbfejlődni. A fejlett rendszer, vallás nem csak alkalmas a többi vallással való összevetésre, hanem keresi és vállalja a találkozást különböző társadalmi berendezkedésekkel, államformákkal, hitrendszerekkel és egyéni elképzelésekkel.

3. Reagálás

Egy már vallásnak nevezhető rendszer először is valódi emberi igényekre épül. Ha csak tetszetős intellektuális termék, lenyűgöző szellemi építmény, nem lesz népszerű a tömegek számára. A sikeres vallások az ember lelkének legbelsőbb tartományait keresik fel, legmélyebb vágyait elégítik ki, legnagyobb félelmeiket enyhítik. A lélek mélyének is vannak céljai, leginkább túl szeretne élni, boldogságot és biztonságot keres, ezért egy hitrendszer akkor lehet széles körben elfogadott, ha ezekre rezonál. Kis kérdésekre elég a kis válasz, de a legnagyobb kérdéseinkre, melyek emberi egzisztenciánkkal függenek össze csak a leghitelesebb, univerzális válaszokat fogadjuk el, és vallásunk az lehet, ami a válaszokat képes megadni. Még a buddhizmus is, mely tagadja az önvalót, végül a lélek legbelső félelmeire és kérdéseire ad válaszokat. Másodszor pedig egy fejlett rendszer, egy vallás egyetemes emberi értékekre épül. A szeretet, a bizalom, a saját és hozzátartozóink életének az értéke a vallástalanoknak is alapvető szentségek, és ezeket egy sikeres vallásnak nemcsak tiszteletben kell tartania, de kinyilatkoztatásának pillérévé is kell tennie. Mivel minden vallás a felismert Vanságból indul ki, ezért csak akkor válhat rendszerré, ha azt nem tagadja meg.

4. Működőképesség

Egy vallás, szellemi rendszer, ahogyan a tárgyak, berendezések, eszközök is akkor szerez tekintélyt és terjed el, ha működik. Míg egy technikai újítás, egy új eszköz esetében ez a feltétel könnyen mérhető, addig egy vallással kapcsolatban már nehezebb. De nem lehetetlen. Egy működő vallás az emberi társadalmat vagy annak egy részét élhetőbbé, boldogabbá, és ezáltal lelki és közvetetten anyagi értelemben sikeresebbé teszi. Nem egyértelműbben teszi viszont fejlettebbé, demokratikusabbá, mai értelemben „emberibbé”, és nem is törvényszerű, hogy a társadalom minden tagja élvezi előnyeit. Lehet, hogy csak egy vezető réteg, vagy a papság, vagy a nép egy része válik elégedettebbé, és akár mások számára nehezebb, kegyetlenebb feltételeket teremt, de az kijelenthető, hogy változtatnia, működnie kell, hogy fejlett eszmének, vallásnak tekinthessük. Ha hatástalan, a társadalom számára észrevétlen, akkor lehet egy szűk kör számára szellemi játékszer, de fejlett rendszer nem.

5. Erő

Egy fejlett szellemi rendszernek, ami vallássá válva emberi közösségekre, társadalmakra hatást gyakorol rendelkeznie kell kikényszerítő erővel. Képesnek kell lennie olyan hatalommal felruháznia terjesztőit, hirdetőit és majd képviselőit, tehát a prófétákat, tanítókat és majd a papságát, amit a többség elfogad, és befolyásukat magára nézve kötelezőnek vallja. Megállapítottuk, hogy nem csak vallásokról, hanem minden fejlett rendszerről állapítunk meg ismérveket, és ez ebben az esetben is így van, ugyanis fejlett, hatalommal bíró rendszer lehet bármilyen ideológia. Ilyen pl. a liberalizmus, kapitalizmus, nácizmus, szocializmus, az összes vallásokhoz hasonló módszerekkel terjedő eszme is. Alapjuk, lényegük ugyanaz, tehát, mint az elején megállapítottuk, emberi normáknak és értékeknek egy ember feletti hitre alapuló rendszerét hirdetik, isten helyett pl. individuális jogokat, képességeken alapuló szabadversenyt, evolúciós előnyt, kollektívizmust téve meg emberfeletti hatalomnak, bírának, az emberiség céljának. A fejlett elméletek, mikor vallássá válnak, elveszik az embertől a határain túli birodalmakkal addig ápolt jó viszonyát, és egy érdekekkel rendelkező és önkényesen ítélő hatalom kezére játsszák, akinek kényszerítő ereje súlyként nehezedik életére, ám ezt elviseli, mert vágyai, félelmei tompulnak, biztonságérzete fokozódik, társadalmi beágyazottsága megvalósul.

Ez az öt pont. Láthatjuk, hogy a fejlett rendszerek, vallások nem lesznek egyértelműen emberibbek és kedvesebbek, mint a légből kapott, divatos, időnként félnótások vagy szélhámosok által kitalált szellemi tákolmányok. Nem csoda, hogy a koherens, rideg, az ember igényeit gyanúsan jól kiszolgáló, túl hatékonyan működő és erőszakos, ámde fejlett és tökéletes elméleti rendszerek gyakran kevésbé szimpatikusak, mint ócskább testvéreik, a hétköznapi, sekélyes világmagyarázatok, politikai mozgalmak, olcsó ezotéria és együgyű spiritualizmus. Érthető, hogy minden fejlett rendszernek szüksége volt térítésre, és nem az emberek tömegeinek elméjéből pattantak ki önmaguktól. Ezért csak egy dolgot tanácsolhatok, barátaim: a lelkünkből érkező indíttatásokra figyeljünk, bármelyikkel találkozunk, és ne arra, hogy miként használják fel ezeket a nemes indulatokat a tételes eszmék és vallások. Azt tudom csak mondani, amire Jézus és Buddha is tanított: a szívünkre figyeljünk, mindig a szívünkre. Mindig tévedni fogunk, de a mértéke nem mindegy. Ezen a helyen szokatlanul, de most egy popkulturális szövegből idézek, mert legalább annyira visszaadja a lélek útkereső fájdalmát, mint a magas irodalom alkotásai (Republic: Fényes utakon):

„Árva szívem annyira fáj,
Éget a bánat, mosd el szél, zivatar,
Őrizz engem ezen a világon,
Fényes utakon
Engedj szabadon járnom.”