A mulandóság fel nem ismerésével, vagy felismerése esetén annak el nem fogadásával, tudatalattinkba való leszorításával, tagadásával teremtjük meg magunkban és a megragadottban a második jellegzetességet, a dukkhát. Sokat beszéltünk már róla: a dukkha az Első Nemes Igazság, a lét alapja, a nemtudás következménye. Leírtuk, hogy bár szenvedésnek fordítják, és ténylegesen szenvedésként mutatkozik meg legtöbbször, több annál. A nemtudás, és így a dukkha annak a fel nem ismerése vagy tagadása, hogy a világ nem tökéletes, ezért nem is létezik, bár oly erősen hiszünk benne, hogy viseljük következményeit, a karmát. Mivel nem tökéletes, állandóan javulni vagy romlani látjuk, folyamatos áramlásban van. És mivel állandóan mozog, sosem stagnál, ezért nem is lehet tökéletes, hiszen mindig kibillent, mindig ferde a tengely, újra és újra kizökken a középből. Paradox módon a kibillentség és a tökéletesség is csak a mi tudati illúziónk: nem lehet tökéletes, és nem lehet kibillent, egyszerűen semmilyen és mindenféle, azaz… nem tudjuk, mert csak a megvilágosodottak látják, csak ők szemlélhetik lényegét, csak ők látják úgy a dolgokat, ahogyan azok vannak. Ott, ahol nincsenek dolgok, és nincs vanság. Ez lenne a nirvána.

De mi ezt még nem látjuk. Mi, a kapaszkodó, csüngő, eltévedt lények bármit megragadunk, bárhová menekülünk, nem találunk tartós kielégülést. A dolgokkal együtt várakozásaink is darabokra hullanak, mint a kártyavár. Ideig-óráig, vagy akár életek ezrein keresztül is el lehet kerülni az ezzel való szembenézést, így lesz a dukkha a kielégületlenség és az önbecsapás mérgező keverékeként kínzó szenvedéssé. Így lesz a korábban örömöt adó a szenvedés forrásává. Tragikus módon nem látunk át ezen, és újra meg újra ugyanabba a csapdába sétálunk bele. Nem látunk le a gyökérig, és a fájdalmat, a kiábrándulást az azt kiváltani látszó jelenséggel azonosítva visszatérünk az ördögi körbe: kellemetlennek minősítjük, és ellenszenvvel fordulunk felé.

A szenvedés a feltételekhez kötöttség. A Buddha utolérhetetlen zsenialitása, hogy Tanítása nem állt meg itt. Nem fatalista, nem sorssal, eleve elrendeléssel sújtott báboknak látta meg az érző lényeket, mert kinyilvánította a további három Nemes Igazságot is.