Az „Összefoglalás” sorozatban néhány rész múlva ki fogunk térni a Buddha „színeváltozására”, szenvedésének eltűnésére, határtalan örömének megjelenésére, ami a bibliai eseménnyel ellentétben magányában, megvilágosodásakor történt. Szót ejtünk majd ennek az örömnek a természetéről, ami talán az egyik legfontosabb tisztázandó fogalom a buddhizmusban. Az esemény nehezen értelmezhető másképpen, mint a Tathágata fejlődésének csúcspontjaként. Történetét ismerve látjuk, hogyan változott a herceg a Buddhává. Most néhány bekezdésben tekintsük át, mit jelent a változás egy ember számára. Hogyan reagálunk mi a változás kényszerére? Magunktól cselekszünk, vagy csak hatalmi nyomás hatására? Fontos, hogy végig a valódi változásról, a tudatszerkezet átalakulásáról fogunk beszélni, nem a megfelelés, beilleszkedés érdekében felmutatott hamis álcákról.

Az attitűd megváltoztatásához, sőt a legnehezebbhez, szokásaink felülírásához affektív, kognitív szinten, valamint a viselkedés szintjén kell módosítani önmagunkon. A világhoz való viszonyunkon kell változtatni, és felülbírálni az identitásunkat. A művelet vagy lassú, vagy egyenesen lehetetlen a legtöbb ember számára, esetleg egy trauma gyorsíthat a folyamaton. A változáshoz motiválttá kell válnunk, és úgy kell éreznünk, hogy kezdeményezők vagyunk, a változás szükséges, továbbá előrevivő, vagyis fejlődés. Ha érzelmeink és gondolataink már átalakultak, a viselkedés formálása, kialakult rutinjaink miatt, még akkor is külön feladat.

Minden cselekedetünk, produktumunk, beleértve a közösségeinket, élettereinket is, eszmei alapú. Bármit alkotott fajunk, azt először gondolat, majd az abból felépülő eszme alapozta meg, majd követte és megerősítette. Ha nem így lenne, sosem válhattunk volna uralkodó fajjá. Ám az ember gondolkodása végzetesen a kauzalitás foglya, mert csak analógiákban és kategóriákban képes gondolkodni. Ez nem gyengeségünk, hanem a világ törvényeihez való alkalmazkodás tökéletes diadala: ebben a földi környezetben csak így lehet túlélni és kiemelkedni a versengő élőlények közül. A változás magasabb szintjén a karmikus gondolkodás meghaladása elengedhetetlen lesz, de addig használnunk kell ezt a kivételes szellemi képességet.

Effektív, kognitív és viselkedési szinteken különböző meggyőzési módszerekre van szükség a változás előidézésére: közösségi nyomás, reklám, krízis, hitrendszerek, megfelelési vágy, csoporthoz tartozás vágya, egzisztenciális kényszer, jutalom, fenyegetettség, félelem, meggyőződés. De ezek a késztetések negatív eredetűek, és minden esetben a nemtudásban gyökereznek. Negatív eredetűek, mert kettősek: valaminek az elérése minden esetben valami másnak az elhagyását jelenti. Nemtudásban gyökereznek, mert függőek: nem szabad akaratból születtek, mert a késztetés kezdeményezője nincs akarata teljes birtokában. Erre a megállapításra is igaz, hogy a megvilágosodás előtt szükséges használni a fejlett késztetéseink előnyeit, de később már korlátot jelentenek.

Először minden változásra, ösztönző vagy kényszerítő hatásra érzelmekkel reagálunk, mert az a leggyorsabb és a legegyszerűbb, bármilyen irányú is a hatás és a kiváltott érzelem. Aztán ebből gondolat, majd végül viselkedés válhat. Az érzelem gyors, de az érzelmi kifáradás is hamarosan bekövetkezik. A kifáradás előtti fokozott reakció időtartam attól függ, hogy a behatás enyhe vagy erős, ám a legsokkolóbb dráma ránk gyakorolt ereje is enyhül, majd eloszlik idővel. Ha az érzelmi hatás elég ideig fennmarad, és a kényszerítő erő is jelen van, akkor képes a kognitív funkciókon változtatni, az pedig, ha az egyénnek erre késztetése és módja van, majd a viselkedésen változtat. Ha a folyamat így lezajlik, akkor lehetséges a hosszútávú viselkedést felülírni, majd végül a viselkedések rendszerét, a szokásokat. Ha a szokások megváltoznak, módosul a hozzájuk kapcsolódó identitás is, tehát a kívánt vagy elszenvedett változás rögzül, és kritikus tömeg elérése esetén társadalmi szinten is elterjed. Az új attitűd, ha eléggé általános, vonzó, vagy nem átvétele fenyegetést hordoz a kívülrekedtek számára, akkor szélesebb tömegekhez is elér. Terjedését segíti egy hatalom által hozzákapcsolt jutalmazási és büntetési rendszer.

Ez az egyén és a tömegek megváltoztatásának, szabályozásának módja. A „jó” és a „rossz” viselkedés elterjesztésére is használható, mert nem magában hordozott erkölcsi értéke határozza meg a sikerét, hanem a már kialakult, legyőzni szándékozott szokásminták ereje és az új szokások kényszerítő erejének nagysága. Kényszerítő, mert enélkül még nem változott meg sem ember, sem társadalom. A status quo fenntartása nem alapvetően kényelmi szempont az emberek és a közösségek számára, hanem energia-minimalizáló működés, mert az energia megőrzése, az azzal való takarékoskodás egy versengő világban a győzelmet, így az életet jelenti.

A primer, leggyorsabb és legtakarékosabb eszköz a magunkon végzett vagy a közösségen belüli változás előidézésére a jutalmazás és a büntetés. Számtalan durva és finom módszere van mindkettőnek, de talán a legösszetettebb megoldás egy hitrendszer felvétele. Egy kellően patinás és társadalmilag beágyazott hitrendszer, vallás, mozgalom, filozófia megadja a változáshoz szükséges terhelést, továbbá készen nyújtja át a szabályokat. Erre a kezdő, de akár a haladó gyakorlónak szüksége van. A keretet biztosító rendszer lehet materiális, spirituális, a kettő keveréke, mindegy, mert a gyakorló biztonsággal átadhatja számára a vezetést. Természetesen később, előrehaladottabb szellemi szinten már egyre inkább akadályt jelent egy kidolgozott tanítás követése, ezért ébernek kell maradni. Ám mielőtt a gyakorló szellemileg képes önállóan megállni, segítségre van szüksége a fejlődéséhez, mert a józan észre, az önálló, „saját vallásra” alapozó haladás esélye tulajdonképpen nulla. Ha időnként úgy is tűnik, mintha a józan, saját belátás diadalmaskodna, ilyenkor is mélyre ásva megtaláljuk az érzelmi, közösségi, szokások által determinált befolyást a kognitív alapúnak tűnő döntésekben és a változást előidéző késztetésekben.

Tehát nem baj, ha a nemes irányban elinduló változásunkat eleinte kész, nemes rendszerekre alapozzuk, és támaszkodunk nem-szabad, függő tanításokra, tanítókra, bevált ösztönzőkre. Az is hasznos, ha tudatában vagyunk a folyamat lépéseinek, az érzelmi, értelmi, viselkedésbeli mozgatórugóinknak és a biológiai, tudati kötöttségeinknek. Fontos, hogy ezt a tudást mindig jóra használjuk, ne felejtsük el, hogy mindezek csak eszközök, és sose veszítsük el szemünk elől a célt, a Dharmát.