Az öt halmazat tehát illúzió. Dukkhát okoz és dukkha az alapja. Ebből következik valami, ami reményre adhat okot a tévelygőnek: a dukkha oka önmaga, csírája önmagában található. A Buddha pedig azt mondta, hogy aminek természete a megjelenés, annak természete a megszűnés is. Ha ez így van, márpedig így van, akkor a dukkha, mivel megjelent, megszüntethető! Nem kívülről ránk erőszakolt, nem eleve elrendelt, nincs felsőbb hatalom, aminek a szenvedésben tartott világ célja és akarata lenne. Csak a lényen múlik, hogy megkeresi-e és megszünteti-e a rossz gyökeret. Jó hír, hogy keresni sem kell, mert a Harmadik és Negyedik Nemes Igazság segít. Van megoldás, az álomváros elhagyható, a lény felébredhet. Ebben, furcsa módon, segíthet az öt halmaz. Az emberi megtestesülés az egyetlen megnyilvánulás, amiben a szabadulás lehetséges. Az öt halmazba zárva a lény lehetőséget kap élni és küzdeni, mert a halmazok megteremtik a létezés feltételeit, és lehetővé teszik a világ értelmezését. Egyfelől csapda, másfelől magasabb rendű gondoskodás. Ajándék, és az ember maga dönt, hogy benne marad és folytatja játékait, vagy bátran útra kel, és elhagyja azokat.

Aki benne marad, annak számolnia kell a következményekkel. Aki nincs összhangban az eredeti, nemes, valódi természetével, az kívülállóvá, és végül is célponttá teszi magát. Sodródó, esetlen célponttá, akit kibillentsége miatt mindenhol megtalál és sújt a szenvedés. Ez nem a természet kegyetlenségéből fakad, csak lényege szerinti működéséből. Aki nem a tiszta, belső erőforrásaira támaszkodik, az elsorvad.

A feltételektől függő képződmények, a szankhárák alkotják az öt halmazt. Végül is ezek okozzák a dukkhát, azaz a három jellegzetességet, a mulandóságot, a nem kielégítő jelleget és az én-nélküliséget. De mi a létezésnek az a köre, amiben a halmazok illúziója benne tart? A következő bejegyzésben megvizsgáljuk a létkör természetét.