Hát jól van, baszdmeg, akkor így mondjuk el. Itt vagyunk előtted, és most hiába a metafizika, feldughatod a spiritualitást, eljöttünk, és megtudod. Ne, most nem érdekel a szöveg, persze, értem, a teremtés és a létezés csodája, és még mi köszönjük meg az egyetlen és megismételhetetlen életet, meg téged, hát hogyne. De most velünk beszélsz, nem a hiteinkkel, nem a papjainkkal, hanem velünk, akikkel ez megtörtént. Most akkor elmondanánk, és mivel kérdezted, hát el is fogjuk mondani, te pedig figyelsz végre, mert felajánlottad, egyszer és soha többé, hogy tárjuk eléd úgy, ahogyan mi láttuk, ahogyan megéltük.

Lépjetek elő szenvedők és halottak, álljatok elő prédák. Mutassa meg kicsi és nagy, kétlábú, négylábú, úszó, futó, repülő lény, az összes elejtett és felzabált, mezőn vagy ágyban kimúlt, mutassa meg a sebeit. Leszarom az „ént” és annak meghaladását, a belátást, ezeknek magyarázd, hogy függetlenítsék magukat félelemtől és fájdalomtól, tudod, ezek oktalanok, értelmetlenek. Csak éltek, szaporodtak, nem volt szerződésük veled a távoli, nagy és szent célok véghezvitelében való együttműködésre, nem a szövetségeseid, csak idejutottak, és még énjük sincs, na, ezekkel hitesd el, hogy volt értelme ennek. Gyertek ti is, akiknek a harapások nyomán kilógnak a zsigereik, akiknek a lábukat tépte le egy másik idevetett szerencsétlen, akiket fegyver vagy gonoszság pusztított el, mutassátok a vérző sebeiteket. Gyere előre, fordítsd oda az oldalad, azt, amelyikből öklömnyi hús hiányzik, és próbáld elhinni, amit mondani fog neked az univerzális csodákról, a szent törvényekről, meg a szenvedés egyetemességéről. És most gyertek ti mind, halottak, jajgatva, hörögve elhullottak, mutassátok a haláltól való rettegésben eltorzult arcotokat, és hallgassátok a szép meséket a tiszta földekről, ahol elcsitul a gyötrelem. Közben szeressétek. Szeressétek, szeressetek mindenkit, basszátok meg, mert ez lenne a bölcsesség, ő mondta, hát már csak úgy van.

Ne menj el, most válaszolhatsz. Ja, indulatosak, hát tudod, eddig csak úgy elhullottak, meg fáztak, féltek, kérdezni még nem tudtak tőled, mert te olyan messze, olyan nagy, szent fényességben voltál, és nem igazán ereszkedtél le ide közénk. Küldted a fiadat, küldtél jeleket, rendben, de most komolyan: valóban elvártad, hogy ezek után megváltoztassuk a teljes, időtlen, végtelen, teremtett világokat? Talán segítségre volt szükséged, mert neked sincsenek lehetőségeid, vagy magányosnak érezted magad, most komolyan, és kérlek, hagyd a szent dumát! Tudod, hogy szeretlek, végre lehetnél őszinte. Ezek itt holnap is menekülni, rettegni, szenvedni fognak, és kínok között pusztulnak el, félnek a haláltól, de még annál is jobban a hatalmadtól, már válaszolhatnál nekik. Nézd, most ketten vagyunk. Értelek, nincs válasz, vagy nem értjük meg, az most kibaszott mindegy, de elfogadom: nem mondhatod el, vagy nem tudod te sem, vagy mi vagyunk hülyék hozzá, rendben, de akkor hazudj! Valami jobbat, valami hihetőt, mert ezek itt holnap is félnek, reménykednek és halnak.

Ha hatalmadban áll, segíts. Fogd fel úgy, hogy imádkoztam. Nézz le erre a kérésre, és mondd meg, mit kérsz cserében.