A bölcsesség (pannyá) a dolgok valóságának közvetlen megragadása: úgy látni mindent, ahogyan az valójában van. Nem ígér semmi mást, csak a valóságot. Nem hiteget a mennyekkel, nem félemlít a poklokkal, nem ígér jutalmat, nem vesz el tőlünk semmit. Az odavezető úton felkészít arra, hogy a valóságot képesek legyünk felismerni, és segít megerősödni, hogy a valóság látását elviseljük. A bölcsesség kiküszöböli a három szenv, a mohóság (lóbha), az ellenszenv (dósza) és a káprázat (móha) torzító hatását, és hőssé tesz, mert az igazság elhordozásához emberfeletti erő szükséges.

Az Ösvény a középső út (maddzshimá patipadá), ezért elkerüli a két szélsőséget, a két meddő próbálkozást a dukkha meghaladására. Melyik ez a két szélsőség?

Az egyik szélsőség a szerzés, a mohóság, a vágy, az élvezetek hajszolása, az érzékek jóllakatása. Nem csak a könnyen azonosítható testi jóérzés, anyagi haszon iránti késztetés és a hatalomvágy értendő ide, ugyanis a nyilvánvaló megjelenési formáján kívül létezik egy rejtett is.

Két arca van:

Durva megnyilvánulás: fizikai érzék-kielégítés, testi és az anyaggal kapcsolatos vágyak megélése, halmozás, szerzésvágy, uralom akarása. Ezen a módon elérhetetlen a valódi, mély megelégedettség, mert mindig hiányos lesz az eredménye. Csömört, unalmat és kielégületlenséget okoz, túlcsordulást, ami után egyre nagyobb vágytárgyakra lesz szükség. Be nem teljesülése kínzó éhséget, irigységet, féltékenységet, fájdalmat, önmarcangolást, kisebbségi érzést, sunyiságot, lelketlen versengést idéz elő. A vágytárgy örökre elérhetetlen marad, és csak rövid időre ad örömöt. A boldogság helyett szorongás és a veszteségek miatti kesergés a vége.

Finom megnyilvánulás: szellemi haladás, tudás megszerzése iránti szomj, a szeretet halmozása, jó kapcsolatok kiépítése emberekkel, természettel, fogalmakkal, önfejlesztés, jobbítás, megmentésre irányuló szándék, javítás, jobbá alakítás iránti vágy. Csalódás, hiányérzet az eredménye, és a soha be nem teljesedés érzése. Ha ez nem következik be, akkor megalkuvás, veszteség, legkésőbb a halál pillanatában, hiábavalóság miatti elkeseredés, állandó újrakezdés, ami mindig ugyanazzal az eredménnyel zárul. Az esetleg elért öröm rövid életű, ezért, mint egy függő, folyamatosan új megoldandó problémákat kell keresni, ilyen módon egy idő után a jó szándék torzul, hiszen érdekeltté válik a problémák létezésében, megtalálásában.

A másik szélsőség a lemondás, az egyszerűség, aszkézisre való hajlam. Nem csak a könnyen azonosítható önkorlátozás, elhagyás értendő ide, ennek az útnak is van rejtett megjelenése.

Két arca van:

Durva megnyilvánulás: önsanyargatás, önkínzás, önbántás. Ez a hozzáállás radikalizmushoz, lelketlenséghez vezet, önmagunkkal, majd másokkal szembeni kegyetlenséghez, mások bántásához. Túlzásokhoz vezet, szűklátókörűséghez, az korlátoltsághoz, ami pedig könyörtelenséghez. A korlátoltság a világot korlátozni akarja, a sikertelenség veszteség-érzetet okoz, ami irigységet, majd dühöt és haragot szít.

Finom megnyilvánulás: lemondás, a szerénység, szegénység vágya, egyszerűség, szűkkörűség iránti vonzalom. Ez a vágy konkrét veszteségekhez, hiányokhoz vezet. Az önkorlátozás vágya még e finom formában is kiterjed a környezet korlátozásának akarására. Az elért eredmények büszkeséget, önhittséget, kiválasztottság-tudatot ébresztenek. A sok hiány beszűkülést, depressziót okoz, a magány pedig szintén haragot és irigységet. A fájdalom, a szegénység a szellemet is sivataggá teszi, ami befelé fordulást, hanyatlást, megrekedést eredményez. Megjelenik az ellenszenv a mohók irányába, ami becsmérlést, dühöt gerjeszt. Sok esetben a lemondás iránti vágy oka nem a tisztaság keresése, hanem egyszerűen csak a gyávaság, a küzdelem elkerülésére irányuló vágy.

A középső út nem kompromisszumot keres a két szélsőség között, nem egyensúlyoz, nem ésszerű távolságot tart, hanem mindkét lehetőséget meghaladja. Nem dob el semmit, hanem a benne lévő erőket, amit vágyra és haragra fordítana, energiává alakítja, és a szellemi belátás elérésére használja. Ugyanis nincs bennük jó és rossz, hanem erőkkel rendelkezünk, amik energiát adhatnak.

„Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.” (Weöres Sándor)

A bölcsesség keresése a szenvedésből, a dukkhából születik. A bölcsességet megélni nem kötelező, nem elvárt, nem feltétele semminek. A bölcsesség nem vár ránk, és nem is menekül előlünk. Három úton érhető el, tehát az Ösvényen haladásnak három módja van, amit mindenki a maga alkata alapján választhat. A három út közül, bármennyire erőltetjük a többit, csak egy lesz, ami igazán illik hozzánk, amin a legtöbbet érhetjük el, mert megfelel az alkatunknak. Ezen kívül lesz, ami bár kevésbé, de még mindig közel áll hozzánk, és a harmadikban érjük el a legkevesebb sikert. De fontos tudni, hogy bár a hozzánk való úton haladunk a leggyorsabban, a többiben is óhatatlanul fejlődünk. A három megközelítés a következő:

1. A bölcsesség útja (vagy a szútták útja, az írások útja): Ezt követik, akik inkább az értelmükkel fogják fel a világot. Nekik fontos, hogy értsék, elemezhessék a Tanítást, az értelem világosságánál szemléljék, ezért szúttákat, dharma-írásokat olvasnak, beszédeket hallgatnak, és szövegeket tanulmányoznak. Fő szerve az ELME.
2. A meditáció útja (az elmélyedés útja, a belátás útja): Ezt követik, akik a meditáció csendjén, a nyugalmon és elengedésen keresztül fogják fel a világot. Nekik fontos, hogy átjárja őket a Tanítás, elmélyedésük spontán belátássá váljék, egész lényükkel átlényegülhessenek. Fő szerve a TUDAT.
3. Az erkölcs útja (a szertartások útja, a fegyelem {vinaja} útja, a szeretet {mettá} útja): Ezt követik, akik a szívükkel, a szeretet útján, a kapcsolatok segítségével fogják fel a világot. Nekik fontos, hogy érezzék a Tanítást, ezért kinyitják a lelküket, és befogadják a lényeket. Fő szerve a SZÍV.

A Buddha Dharmájának két alapja a Négy Nemes Igazság és a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Előbbi az elméleti, utóbbi a gyakorlati út. Előbbi a dharma, a tanítás, utóbbi a vinaja, a fegyelem, a gyakorlás. A kettő együtt a Dharmavinaja, röviden a Dharma. A buddhizmust is nevezik így gyakorta. A Négy Nemes Igazság utolsó tagja maga a Nemes Nyolcrétű Ösvény, annak első tagja pedig (a helyes szemlélet) a nemes igazságok megértését jelenti.

Az Ösvény nyolc tagja:
1. helyes szemlélet
2. helyes szándék
3. helyes beszéd
4. helyes cselekvés
5. helyes megélhetési mód
6. helyes erőfeszítés
7. helyes éberség
8. helyes elmélyedés

A következő bejegyzést az Ösvény általános megértésének szánjuk, aztán a fenti sorrendben végig vesszük a tagokat.