Objektivitás ontológiai értelemben nincs.

Az eddigi bejegyzések egyik alapvető megállapítása, hogy céljaink, gondolataink, késztetéseink és nézeteink nem szilárd alapkövei személyiségünknek, hanem eredetünk, neveltetésünk, mémjeink, örökölt és szerzett tapasztalataink, valamint aktuális állapotunk függésében, viszonylatában éppen fennálló halmazok. Tehát személyiségünk a pillanatnyi dharmáink következménye, ezért viselkedésünk, ami aztán ennek a személyiségnek a következménye, szintén ezeken az állandóan változó alapokon áll. Ezek a halmazok adják szemléletünket, amivel a világot figyeljük és értékeljük, ezért a világ minden lény számára szubjektív, a szemlélete által meghatározott. A világ visszajelzéseit, annak értékelését, és a rá adott válaszainkat az határozza meg, ahogyan a világot szemléljük. Ez akkor is igaz, ha nézeteink nem fogalmazódnak meg számunkra, hanem jórészt a tudatalattiból, az egyéni és közös tudattalan tartományból irányítanak.

Szemléletünk irányítja cselekedeteinket, meghatározza választásainkat és céljainkat. (E sorozat az eredeti, théraváda elveken fog alapulni, ezért eltekintünk az ezen a blogon is többször tárgyalt megállapításoktól, miszerint a választások, ítéletek és célok mind a káprázatvilág részei, legyenek bár jók vagy rosszak, és értéksemlegesek, természetük csak függésben nyilvánul meg. Eltekintünk ettől, és a Théraváda („öregek útja”) tanítása alapján most majd bátran elkülönítjük az értékest a talmitól, az erényest az alantastól. Ebben a sorozatban közelebb leszünk a földhöz, és megengedőbbek önmagunkhoz.) Ha nézeteinket javítjuk, nemesebbé válnak céljaink, ha szemléletünket közelebb emeljük az éghez, tisztábbá válnak szándékaink és erőfeszítéseink. Beszéltük, hogy csak a szándékos tettek okoznak karmát, de a nézetek okozzák a tetteket, tehát közvetlenül is befolyásolják sorsunkat. De ezen a nyilvánvaló összefüggésen túl további rejtett hatása is van a szemléletünk minőségének. A „rossz” gondolatok, az aljas elképzelések bemocskolják az indítékokat, beszennyezik a lelket, és ontológiai elköteleződésünket rongálják meg, térítik el az alsóbb tartományok felé. Viszont ha a szemlélet helyes, az elköteleződés is azzá válik, így a tettek is, és a karma is jóvá nemesül. (Sokat beszéltünk a karmáról, és megállapítottuk, hogy a jó karma is köt, ezért az ellobbanás szempontjából nincs lényege a minőségének, de a jelen sorozatban ettől is eltekintünk: a théraváda mesterei a rossz elhagyásával igyekeztek elérni az „arhat” állapotot, a szentséget. Mi tisztelettel követjük őket most ezen az úton, mintha nem történt volna meg a későbbi mahájána fordulat, és az Ösvényen most merészen megnevezzük a rosszat, illetve kiemeljük a jót.)

A szemlélet határozza meg az Ösvényen való fejlődésünk későbbi lehetőségeit: a helyes szemlélet állítja elő az üdvös, a helytelen pedig a káros tudatállapotokat. A szenvedés, sőt a dukkha legmeghatározóbb okai a helytelen nézetek. A helyes szemlélet fejlődése során a lény egyre jobban megérti a Dharmát, mely során először a világi, majd a világ fölötti helyes szemléletet sajátítja el. Előbbi a létesülés körén belüli fejlődés eszköze, utóbbi a megszabaduláshoz, az élet és halál örök köréből való kilépéshez szükséges hozzáállás elsajátítása.

A következő bejegyzésben megnézzük, mit takar a világi helyes szemlélet. Terveim szerint a bejegyzések gyakoribbak, de rövidebbek lesznek a jobb feldolgozhatóság érdekében.