Engem mindig jobban érdekelt az összegyűjtés, mint a kiáradás. Sokan dolgoztunk itt, a legtöbben már időtlen idők óta. Évmilliók, kalpák teltek el, de a legtöbb kollégáról elmondható volt, hogy munkakedve és elhivatottsága töretlen. Magam vezető beosztásban voltam. Javaslataim befolyásolták a folyamatokat, de természetesen feletteseim hozták meg a végső döntéseket. A nagy kiáradás óta közel tizennégy milliárd év telt el, és nem volt mindenki elégedett. Nem csatlakoztam az ellenvéleményt megfogalmazókhoz, mert mint említettem, igazán sosem a kiáradás érdekelt, hanem a helyben tartás, az összegyűjtés.

Többször figyelmeztettük a döntéshozókat, már az elején, hogy az anyag instabil a jelenlegi feltételek között. Épít majd, persze, alakít és teremt, de végül nem felel meg a magasabb elvárásoknak. Részben én dolgoztam ki az eljárást, ami szellemet kevert az anyag élettelen masszájába, de sajnos nem volt elég fantáziánk. A szellem csak megmozgatta, de nem töltötte meg igazán értelemmel az anyagot. Az ellenőrzés során kiderült, hogy alig tűnt ki a véletlen adta lehetőségek közül.

Több projektet indítottunk helyrehozni a tévedést, de már addigra az anyag kiáradt, és vele ömlött a védtelen világokra a szellem is. Több faj esett áldozatául, csupasz majmok, csáposok, kocsonyások, sokkarú, többfejű lények, mindenféle ép és torzszülött, és már nem tudtuk visszaállítani az eredeti állapotot. Rengeteget dolgoztunk a tervezővel, a mérnökökkel, az építészekkel, de az elv elszabadult.

Ekkor szálltam ki a projektből. Mint említettem, engem mindig jobban érdekelt az összegyűjtés, mint a kiáradás. A kiáradás világokat hoz létre, teremt és formál, de az összegyűjtés hazahoz, elsimít. Sok kritikusom vádjában szerepelt, hogy az én összegyűjtésem halál és pusztulás, lebontása minden ismertnek és élőnek, megsemmisítés és feloldás, és ebben persze igazuk van. Szeretem a matatást, a szétszedést, a megértő szétszálazást, és elismerem, eközben eloszlik a teremtett és meghal a létrehozott. Sivának hívnak a hátam mögött, és szembeállítják velem Visnut, azt a szelídebb kollégát a másik osztályról. De nem érdekelnek a kritikák. Akárhogyan nézzük, öreg vagyok, rettenetesen öreg, és mindent rám bíztak már eddig is, amihez nem volt kedvük, ami büdös volt másoknak. Kiáradtak, mert az szimpatikus, teremt, jópofa, örül, aki látja és megszületik. De hiába figyelmeztettem őket a veszélyekre, nem törődtek vele, mert a pillanatnyi szimpátia és érdek felülírt mindent. Telepakolták a növekvő, megállíthatatlanul terjedő ürességet, a sötét, rideg teret csillaghalmazokkal, galaxisokkal, meg színes, látványos ködökkel. Kifogásaimat lesöpörték, minden élhetőbb rendszerbe isteneket helyeztek, mintha az ott ébredők gyermekek lennének.

Néhány istennel, kisebb törvényhozóval, nagyobb teremtővel találkoztam indulása előtt. Láttam a döbbenetet és a félelmet a szemeikben, láttam kétségbeesésüket, sikolyaikat akár, ha lekötözve vergődtek, mert bizony a megbízottak nem tétlenkedtek kezelésbe venni őket, ha nem akarták vállalni a feladatot. Magam mérnök vagyok, hivatalnok, feladatom van, nem az én dolgom foglalkozni a kiképzéssel, ezért is kerültem a pincét, ahol a jövendő, világuraló isteneket képezték ki a feladatukra.

Jelentéseimben megemlítettem a terv kivitelezhetetlensége miatti aggodalmaimat. Számtalan fajt láttam felemelkedni és alábukni. A legutóbbi kiáradás során a tér elszabadult, csillagok milliárdjai lobbantak lángra, életek keletkeztek számtalanul, és hamar beláttuk, hogy a kiáradás túlságosan erős lett. A visszafordítás, az összegyűjtés egyre reménytelenebbé vált. A tér tágulása, az idők kiteljesedése, a szellem szétszaladása, a lélek kiáramlása túlságos méreteket öltött. Hiába figyelmeztettem. Most már mindegy. Nem vagyunk képesek összegyűjteni erőinket. Elszabadultak. A tér felizzik, a szellem fellobog, idő, akarat, az önállóvá vált istenek terjeszkednek és a maguk fényébe szerelmesednek, a teremtmények pedig a maguk lelkében keresik az ősi tervet. Ezt így már nem tudom felelősséggel vállalni. A csillagrendszerek a nagy, üres semmiben úgy forognak, mintha céljuk és értelmük belső lényegükből fakadna. A szellem az idővel és a térrel szövetkezik, és fellázad az egyetlen igaz és működő hatalom és rend ellen. Ám legyen. Tegyék csak. Hozzanak döntést, és viseljék következményeit. Úgy tűnik, hogy ez lett a létezés rendje. Talán ők tudják jól, talán valóban az egyetlen törvény maga a döntés, talán a lélek csak maga a cselekedet.