218. Részletekből áll össze a totális illúzió. A mindent elborító látszat mögötti további látszatok apró, és további még apróbb részletekből épülnek fel. Szükségszerűen látszat tehát minden részlet, az összes alkotóelem, még a tovább nem bontható darabok is, egészen a végtelen kicsiny parányokig. Az üresség is illúzió, különben nem tudná betölteni szerepét, és kívül kerülne az örök változékonyság és önvaló-mentesség törvényének hatálya alól. Ez elvezet a következő igazsághoz: mivel a kicsinyek és az óriások birodalmaiban is végtelen az út, nem érhető el a határuk, ezért a megismerés is végtelen. Sosem szűnik az út, nincs az Ösvénynek eleje, és nincsen vége sem. Az Ösvényt magunkban megvalósítani, az Ösvényen járni véget nem érő haladás. De itt egy paradoxont találunk: nincsen idő, tehát a haladás nem lehet végtelen:

Egy fekete lyukban megfordul a tér és az idő viszonya: az idő rögzül, a tér folyamatosan halad egy középpont felé. Ez a paradoxon is megfordítja a valóságot: amíg az Ösvény kint van, addig a gyakorló halad, az Ösvény áll. Mikor magunkban felleltük, mikor bensőnkben megtaláltuk, ez a viszony megfordul: a gyakorló megáll, az Ösvény halad.

219. Az illúzió és minden lakója folyamatosan a jelenben él. A múltban vagy a jövőben tartózkodni lehetetlen. Nem lehetünk abban, ami már nincs, és abban sem, ami még nincs. Nem önmagunknak lenni, vagy nem a jelenben lenni nem lehetséges, mert minden én kizárólag az éppen létező jelen pillanatban tartózkodik. Mivel minden pillanat jelen, ezért a múlt és a jövő pillanatai is jelenek voltak, tehát múlt és jövő fogalma nem létezik, sosem létezett. Régen is csak jelen volt, most is az van, és a jövőben is csak az lesz.

220.A jelen malma a jövőt őrlőkövei közé húzza, szétmorzsolja, majd az őrleményt a múltba üríti. A kövek örök forgása a Vanság. Múlt és jövő nem létezik. Talán felidézni lehetne az egyiket, vagy elképzelni a másikat, de az emlékezés és a találgatás is annyira egyedi, annyira a szemlélő tudattényezőinek pillanatnyi felvillanásaitól függ, hogy végül nincs két egyforma múlt vagy jövő. A jelen ugyanilyen, annyiféle, ahány szemlélője van, de az legalább történik.

221. A tudatunkba zártságunk is végleges és áthághatatlan korlát, de a jelenbe zártságunk még ennél is meghaladhatatlanabb. A másik tudata legalább létezik, de a jelenen kívül semmi sincsen.

222. Illúzió a folyó idő. Minden pillanatban eszmélünk, születünk, megteremtődünk, majd ugyanakkor meghalunk és eltűnünk, hogy a következő pillanat újra megteremtsen.

223. A múlt tényei nem átértelmeződnek, hanem átíródnak. Mivel már a saját jelenükben sem voltak tények, már akkor is minden narratíva számára mást jelentettek, ezért későbbi felidézésük folyamán sem lehetnek azok. Minden információcsere egyben a jelen megalkotása és a múlt újrateremtése a jelen tudattényezői részéről. A figyelő tudat folyamatosan értelmez, miközben észlel. A tudatosság, az élet folyamatos értelmezés, történetmesélés önmagunk számára, melyben bizonyos történetek kiemelt szerepet kapnak, mások elsikkadnak. A történetek felidézése során jön létre az én, a történetek mesélője.

224. Minden tanulás, észlelés és tapasztalat egy történet, amit önmagunknak mesélünk a tapasztalatainkról, a saját nézőpontunkból. Még sosem tapasztaltunk mást, mint a történeteinket. Nem önmagunkat – ez fontos különbség, hanem történeteinket. A történeteink és az észleléseink során szerzett tapasztalataink egymás építik fel, és állítják elő önmagunkat. Minél kevésbé vagyunk képesek felidézni történeteinket, annál kevésbé észleljük a külvilágot és az énünket.

225. A világ visszafelé épül, tudja már ezt a modern elméleti fizika is. Egész életünkben azt hallottuk, hogy a múlt meghatározza a jelent és a jövőt. De valójában a jelen határozza meg a múltról szóló emlékeket, a jövő pedig nem létezik, csak a jelen.

226. A fenti elméletet a bölcsek nem alkalmazzák a hétköznapokban. A mikrovilág grandiózus kiszámíthatatlansága ellenére a makrovilág meglepően stabil. A végtelen véletlenszerűség a méretek növekedésével, a lehetőségek ezzel arányos csökkenésével együtt végül eljutnak egy döntésig, mely szabállyá merevedve sokáig kitart. Ezek a nagy rendszerek aztán lassan változnak, de ne legyenek kétségeink, meg fognak változni. Az idő pedig ebben a folyamatban teljesen irreleváns.

227. Az emberek átbukdácsolnak a jelenükön, és igyekeznek megkapaszkodni a múltjukban, ahonnan a jövő szilárd alapjára kívánják felhúzni magukat. De a múlt örökre eltűnt, a jövő nem jött el, a jelen viszont megingathatatlan biztonságban a tudattalanság mélysége fölött tartja őket, állandóan a pillanatban. Átrepíti őket az időn, és közben sosem mozdul el; az idő áll, a tér halad a nyugalomban lévő figyelőben. Csodálatos élmény! Milyen nagyszerű lehetőség!