Amikor az ember teológiával, spiritualizmussal kezd el foglalkozni, istent, vallást keres, először is kérdez. Ez természetes és nagyon hasznos, hiszen úgy hallottuk elődeinktől, hogy a válaszból tanulunk. A buddhista út elején az ember csak kérdez, figyel, információt gyűjt. Feltesz kérdésként bármit, ami eszébe jut, leginkább átgondolatlanul, alig megérlelve, a válaszra csak mértékkel figyelve, mert gondolatai már máshol járnak, esetleg közben újabb kérdést hánytorgat az elméjében. A válaszok gyakran nem érintik meg mélyen, talán néhány vág csak az elevenébe, és nagyrészüket el is felejti (2. bejegyzés). Ám később, mikor bölcsessége már eléggé átlátja a Dharmát, ráébred, hogy eddigi kérdései félkészek, tiszteletlenek és rosszak voltak, és jó esetben magába mélyedve időt és munkát szán a jó kérdések megfogalmazására.

Az Ösvényen haladva ezt a hibát mindenki elköveti, ezért is tartottam fontosnak, hogy a saját buddhizmus kialakítására tett erőfeszítéseink leggyakoribb hibái között megemlékezzek róla. Jól kérdezni akkor tanul meg az ember, ha gyakran tett már fel rossz kérdéseket, és felismeri, hogy a válaszok megtalálásának legnagyobb akadálya saját maga volt.

Az ember alapvető egzisztenciális problémái a következők:
Miért van létezés?
Van-e értelme a létezésnek?
Ki vagyok én?
Hol voltam a születésem előtt?
Mi történik a halál után?

Ezekre a kérdésekre sosem kapunk válaszokat, de az életünknek csak akkor van értelme, ha folyamatosan keressük azokat. Válasz nincs, de egy dolgot meg kell tennünk: tisztességesen és jól kell tudnunk kérdezni. Ezzel tartozunk nemes kiválasztottságunknak, emberként, értelmes lényként való születésünknek.

A jó kérdés tisztességes. Megmutatkozik benne az addig eltelt életút gyötrődése, a kérdéssel való intenzív foglalkozás izzadtságos munkája, a megfeszített küzdelem a válaszért és a vele járó feloldozásért. A kérdező a kérdésben teljesítménye maximumát nyújtja, belefogalmaz mindent örömöt és fájdalmat, ami a válasz keresése közben érte, és még a kérdéshez nem kapcsolódó élményeit, tapasztalatait, az élete összes szépségét, csodálkozását, bánatát és élményét is feltárja. A legfontosabb kérdésekkel nem csak a választ akarjuk megtalálni, hanem átnyújtjuk a kérdezett ember felé a személyiségünket, a lelkünket, és a legnagyobb kincsünket, a már leélt, és a még előttünk álló időnket.

A jó kérdés látszólag érdeklődik és kíváncsiságból fakad, de a bölcs ismeri a válasz megtalálásának reménytelenségét, ezért a kérdésbe csomagolja a lehetséges megoldásokat is. A jó kérdés magában hordozza a választ; ha nem, akkor a léha kérdező nem tisztelte meg a problémát, nem járta körül a témát súlyának megfelelően, vagy csak a munka egy részét végezte el, és a másiktól várja a kérdés kiegészítését, a feladat megoldását. Aki nem tiszteli meg a kérdést, az nem tiszteli meg a kérdezettet és önmagát sem. Ilyen kérdésre a bölcs nem válaszol, mert a kérdező csak csevegni akar, sőt leginkább okoskodni, a saját félkész véleményét ismertetni és az egoját erősíteni.

A jó kérdésben megfogalmazott téma mindig élet és halál kérdése. Ha nem, ha ennél kisebb a tét, akkor csak időtöltés, fecsegés. A Buddha apja kastélyából való távozása előtt, egy züllött éjszaka után felébredvén meglátta a körülötte heverő, részegen hortyogó férfiakat és nőket, látta a nyitott szájakból folyó nyálat, a hányadékot, a szétszórt ételmaradékot és a kiöntött italokat, és megrémült. Ekkor fogalmazta meg magában először a felismerést: mindenki tudja, hogy meg fog halni, senki sem ismeri a létezés értelmét; hogyan lehetséges, hogy az emberek nem erre a kérdésre keresik a választ minden ébren töltött percükben?

Nem a beszélgetés időtartama, a kérdés szép megfogalmazása vagy az elméleti megalapozottsága a fontos, hanem a kérdező elkötelezettsége. Ha nem kötötte hozzá lelke üdvét a kérdéshez, ha nem dobta oda minden érdemét és sorsát a válasz elé függetlenül annak rá vonatkozó következményeitől, akkor inkább ne kérdezzen, felejtse el, éljen, szórakozzon, élvezze a napjait, az is jó döntés, de ne kérdezzen, és legfeljebb hétköznapi ügyekről vagy az időjárásról beszélgessen.

Jól kérdezni ezért sokkal nehezebb, mint válaszolni. A kérdezett személy végtelenül könnyebb helyzetben van, igazán csak eszköz, csak hallgatóság. Szerepe szerint lehetőséget biztosít a kérdező számára, hogy megszenvedett, megérlelt, bölcsen megfogalmazott, és már a választ is magában rejtő kérdését kimondhassa.

Más tanítóktól eltérően, akik ragaszkodtak egy elmélethez és igyekeztek minden kérdést azzal magyarázni, a Buddha tanítóbeszédeit a hallgatóság igényeihez szabta, ezért ugyanazt a választ más, akár látszólag ellentmondó formában is megtalálhatjuk a szúttákban. Általában a Buddha megvárta, amíg kérdéssel fordulnak hozzá, de néha ő volt a kezdeményező, időnként pedig vitára hívták ki. Leginkább a kérdezőnek vált előnyére a tanítás, de időnként olyan személyeknek is, akik véletlenül hallották. Hol csoporthoz, hol egyetlen személyhez beszélt. Időnként formális Dharma-beszédet adott, máskor egy történetet mesélt el vagy hasonlatokat használt. Nézzünk néhány példát a számtalanból, ahol a Tathágata kérdésekkel és azok feltevőivel foglalkozik:

1. Kathávatthu Sutta - A beszélgetések témáiról

Egy példa azon ritkább alkalmakra, amikor a Magasztos kezdeményezi a beszélgetést. Felsorolja a szerzeteseknek a helyes, valamint a kerülendő, felesleges, csak az idejüket rabló és a megvilágosodást hátráltató témákat:

„– Milyen témát megbeszélni gyűltetek ide? Milyen téma megbeszélése közepette zavartalak meg titeket?
– Urunk! Épp most, étkezés után, miután visszatértünk alamizsnagyűjtő körutunkról, összegyűltünk itt a közösségi teremben, és olyan különféle haszontalan dolgokról beszélgettünk, mint például a királyok, a rablók, az államminiszterek; a hadseregek, a veszélyek és a csaták; az étel, az ital; a ruhák, a bútorok, a cicomák és az illatszerek; a rokonság; a járművek, a várak, a városok és a falvak; a nők és a hősök; az utcai és a piaci pletykák; a halottakról szóló legendák; a tarka történetek; a világ és a tengerek teremtményei, és arról, hogy a dolgok (valóban) léteznek-e és vagy sem.
– Ez nem helyes szerzetesek, hogy a jó családok fiai, akik hitükből otthagyták otthonaikat az otthontalanságért, ilyen haszontalan dolgokról beszélgessenek, mint például a királyok, a rablók, az államminiszterek; … és arról, hogy a dolgok (valóban) léteznek-e és vagy sem. Tíz olyan dolog van, amiről hasznos beszélgetni. Melyik ez a tíz? Beszélgetés az önmérsékletről, a megelégedettségről, az elvonultságról, a nem-belegabalyodásról, a kitartás felkeltéséről, az erényekről, az összpontosításról, a tisztánlátásról, a megszabadulásról, és a megszabadulás tudásáról és látásáról. Ez a beszélgetés tíz helyes témája.”

2. Sunna Sutta – Üres

Itt egy olyan kérdést látunk, melyet egy gyötrődő, a probléma súlya alatt görnyedő ember intézett a Buddhához. A kérdező egy számára alapvető, a létezéséhez való viszonyát meghatározó problémáját tárja fel:

„Egyszer a tiszteletreméltó Ánanda meglátogatta a Magasztost, és mikor megérkezett hozzá meghajolt előtte, majd leült mellé. Ahogy ott ült, ezt kérdezte a Magasztostól:
– Azt állítottad egy alkalommal, hogy a világ üres, hogy a világ üres, uram. Milyen értelemben állítottad azt, hogy a világ üres?
– Olyan értelemben, hogy mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk.”

3. Ánápánasati Sutta – A lélegzés tudatosságáról

A Buddha megdicséri a szerzeteseket, mert már nem foglalkoznak lényegtelen témákkal, üres kérdésekkel:

„Azután az Együttlét Napján, a hónap 15. napján, a negyedik hónap Fehér Lótusz Teliholdjának napján, a Magasztos leült a szabad ég alatt, a szerzetesek Gyülekezetétől körülvéve. Akkor végigtekintve a szerzetesek csöndes Gyülekezetén, így szólította meg őket:
Ez a közösség megszabadult a fecsegéstől, megszabadult az üres beszédtől, pusztán a lényegre szorítkozik: ilyen a szerzetesek eme Gyülekezete, ilyen ez a közösség.”

4. DN 1 Brahmajála Sutta – A nézetek mindent felölelő hálója

Azokról az emberekről beszél, akik kérdéseikkel nem az emberi létezés mély titkát akarják feltárni, hanem az egojukat igazolni, a személyük fontosságát kihangsúlyozni, akik sem a kérdést, sem a választ nem tisztelik meg:

„Ha valamit üdvösnek, vagy nem üdvösnek nyilvánítanék anélkül, hogy azt ténylegesen érteném, akkor ezek keresztkérdéseket tehetnének fel nekem a nézeteimmel kapcsolatban, indoklásra kényszeríthetnének, s megcáfolhatnák állításaimat. Ha így tennének, előfordulhat, hogy nem tudnék nékik visszavágni. Ha nem tudnék nékik megválaszolni, az kínos lenne a számomra, és e kín akadályt jelentene. … Ezért aztán, félve és vonakodva az esetleges keresztkérdésektől, semmit sem mer sem üdvösnek, sem kárhozatosnak nyilvánítani. Ehelyett, amikor erről vagy arról a dologról kérdezik, inkább kitérő válaszokba, vagy vég nélküli csűrés-csavarásba menekül, ilyenformán: Nem egészen így értem, nem is pont arra gondolok, s nem is valamilyen más módon képzelem el. Nem állítom azt, hogy nem, de azt sem mondanám, hogy sem ez, sem az.”

5. DN 9 Poṭṭhapáda Sutta – Potthapádának

A Magasztos egy szavakba és nézetekbe bonyolódott embernek segít kiszabadulni saját elméjének rabságából:

„– Akkor az a helyzet, hogy a világegyetem véges […]; végtelen […]; a test és a lélek azonos […]; a test egy dolog, míg a lélek egy másik dolog […]; hogy létezik a Tathágata a halál után […]; nem létezik a Tathágata a halál után […]; létezik is meg nem is a Tathágata a halál után […]; sem létezik, sem nem-létezik a Tathágata a halál után, hogy csak ez az egy igaz, minden más helytelen?
– Potthapáda. Sosem tanítottam arról, […] hogy a Tathágata sem létezik, sem nem-létezik a halál után, hogy csak ez az egy igaz, minden más helytelen.
– De miért nem tanított a Magasztos ezekről a dolgokról?
– Mert ezek a kérdések haszontalanok a végső cél elérését tekintve, haszontalanok a Dhammát illetően, nem a szent élet alapjai. Nem vezetnek a megszabaduláshoz, a szenvedélymentességhez, a megszűnéshez, a nyugalomhoz, a közvetlen tudáshoz, az ön-ébredéshez, a kialváshoz. Ezért nem tanítottam ezekről a dolgokról.”

6. DN 11 Kevaṭṭa Sutta – Tanítóbeszéd Kévattának

A Buddha már a kérdés megfogalmazásában is segítséget nyújt, majd válaszol:

„A kérdésedet azonban nem úgy kell feltenni, hogy „Hol lehet ezt a négy nagy elemet - a föld elemi tulajdonságát, a víz elemi tulajdonságát, a tűz elemi tulajdonságát, és a szél elemi tulajdonságát - maradéktalanul megszüntetni?” Hanem ekképpen kell azt megfogalmazni: Hol van az, ahol nincs alapja a víz a föld a tűz és a szél létezésének? Hol van az, ahol a hosszú és rövid, durva és finom, jó és rossz, név és forma véget ért?
És a válasz erre (pedig) az, hogy:
Ahol a tudat határtalan, és fénye mindent betölt,
Ott a víz, föld, tűz és szél sem létezik,
Ott a hosszú és rövid, durva és finom, jó és rossz, név és forma véget ért.
A tudat tevékenységének megszüntetésével ez mind véget ért.”

7. MN 35 Cúḷa-saccaka Sutta – Szaccsaka

A Magasztos újra tisztázza a lényeget, amire a kérdéseknek, és így az elmének, a tudatnak irányulnia kell, ha a szenvedő ember meg szeretne szabadulni a dukkhától:

„Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a dzsaina Szaccsaka:
– Szeretnék kérdést intézni Gótama úrhoz, ha Gótama úr hajlandó volna kérdésemre felelettel szolgálni.
– Kérdezz, Aggivesszana, amit akarsz.
– Mire oktatja tanítványait Gótama úr, és Gótama úr tanításának melyik részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai?
– Aggivesszana, erre oktatom tanítványaimat, és tanításomnak ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványaim: „Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulandók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel.” Erre oktatom tanítványaimat, Aggiveszszana, és tanításomnak ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványaim.”

8. MN 44 Cúḷavedalla Sutta – A kérdések és feleletek rövidebb sorozata

Időnként meg kell szakítani a kérdések láncolatát, hogy a válaszok megtalálják a helyüket a kérdező tudatában:

„Túl messze mentél a kérdéseiddel, Viszákha barátom. Nem voltál képes megragadni a kérdésfeltevés határát.”

9. MN 63 Cúla-málunkya Sutta – Málunkja

Ez egy alapvető szútta és egy alapvető tanítás, ezért teljes terjedelmében idézem. Elhangzik benne a híres nyílvessző-hasonlat, ami tisztázza a rossz kérdések veszélyeit, ismerteti a rossz témákkal való foglalkozás miatt bekövetkező nézet-burjánzás kiúttalanságát, és felsorolja a leggyakoribb, sehová sem vezető felesleges kérdéseket:

„Egy alkalommal a Magasztos Szávatthiban, a Dzséta-ligetben Anáthapindika parkjában tartózkodott. Ebben az időben a magányos elvonultságban élő, tiszteletreméltó Málunkjaputtában ilyen kérdések merültek fel: Örök-e a világ, vagy sem? Véges-e a világ vagy végtelen? Elkülöníthető-e a test és ami élteti, vagy sem? Egy tathágata létezik-e a halálon túl, vagy sem – esetleg mindkettő állítás igaz, vagy egyik sem? Ezeket a kérdéseket a Magasztos nekem nem fejtette ki, félretette és elvetette, mint ártalmas meggyőződéseket. Nem örülök neki és nem fogadom el, hogy ezeket a Magasztos nem fejti ki nekem. Így hát elmegyek hozzá, és nyíltan megkérdezem tőle. Ha a Magasztos megválaszolja nekem ezeket a kérdéseket, akkor tovább járom vele a jámborság útját; ha viszont nem, akkor levetem a szerzetességet és visszatérek a silány léthez. Így hát estefelé a tiszteletreméltó Málunkjaputta elvonultságát megszakítva elment a Magasztoshoz. Amikor odaért, üdvözölte és oldalt leült, majd feltette neki ezeket a kérdéseket, és kijelentette:
– Ha a Magasztos megválaszolja nekem ezeket a kérdéseket, akkor tovább járom vele a jámborság útját; ha viszont nem, akkor levetem a szerzetességet és visszatérek a silány léthez. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ örök, akkor mondja meg egyértelműen; ha tudja, hogy a világ nem örök, akkor azt mondja meg egyértelműen. Ha pedig a Magasztos nem tudja, hogy a világ örök-e vagy sem, akkor csak az az egyenes dolog, hogy mivel nem tudja és nem látja, mondja ki: „Nem tudom és nem látom.” És ugyanígy az összes többi kérdéssel, vagyis: Véges-e a világ vagy végtelen? Elkülöníthető-e a test és ami élteti, vagy sem? Egy tathágata létezik-e a halálon túl, vagy sem – esetleg mindkettő állítás igaz, vagy egyik sem? Mondja meg a Magasztos egyértelműen! Ha pedig nem tudja, akkor csak az az egyenes dolog, hogy mivel nem tudja és nem látja, mondja ki: „Nem tudom és nem látom.”
– Málunkjaputta! Mondtam én neked valaha: jöjj, járd velem a jámborság útját, és kifejtem neked, hogy a világ örök-e, végtelen-e; elkülöníthető-e a test és ami élteti; egy tathágata létezik-e a halálon túl?
– Dehogyis, Uram.
– Vagy esetleg te mondtad nekem: Uram, a Magasztossal fogom járni a jámborság útját, ő pedig ki fogja nekem fejteni a választ ezekre a kérdésekre?
– Dehogyis, Uram.
– Tehát, Málunkjaputta, én sem mondtam neked, hogy kifejtem ezeket, és te sem mondtad, hogy csak akkor járod velem a jámborság útját, ha ezeket majd kifejtem. De akkor, te megzavarodott ember, kit is tagadsz meg és milyen alapon? Bizony, Málunkjaputta, ha valaki azt mondaná, hogy addig nem fogja a jámborság útját járni a Tathágatával, amíg ezeket ki nem fejti neki, akkor sem kapná meg a választ tőle; és végül így is halna meg. Olyan ez, mintha egy embert méreggel vastagon bekent nyílvessző döfött volna át, barátai és rokonai sebekhez értő orvost hívnának, ő pedig így beszélne: addig nem vesszük ki ezt a nyílvesszőt, amíg meg nem tudom, hogy ki volt, aki meglőtt – nemes, bráhmin, vaisja vagy súdra? Mi a neve, mi a nemzetsége? Magas, alacsony vagy átlagos termetű? Kékesfekete, sötétbarna vagy világosbarna bőrű? Melyik faluban, vásáros helyen vagy városban lakik? Addig nem vesszük ki ezt a nyílvesszőt, amíg meg nem tudom, hogy milyen íjjal lőttek meg – hosszú íjjal vagy kézívvel? Miből készült az íj húrja – rostból, kenderből, ínból, kötélből vagy indából? Miből készült a nyíl szára – nádból vagy vesszőből? Mivel van feltollazva – kánya, kócsag, sólyom, páva vagy gödény tollával? Milyen állat inával van körültekerve – tehén, bivaly, hiéna vagy majom inával? Milyen a nyíl hegye – hegyezett, pengés, horgas, hasított, lapos, fűrészes? Nem tudná meg ezeket az az ember; és végül így is halna meg. A jámborság útja csak azon nézet alapján volna járható, hogy a világ örök? Nem így van. Vagy csak azon nézet alapján, hogy a világ nem örök? Nem. Akár így, akár úgy, mindenképpen van születés, van öregség, van halál – van bánat, siránkozás, szenvedés, ború és baj; és én azt tanítom meg, hogyan lehet ezeket már itt, evilágon megsemmisíteni. És ugyanez a helyzet a többivel, vagyis, hogy véges-e a világ vagy végtelen; elkülöníthető-e a test és ami élteti, vagy sem; egy tathágata létezik-e a halálon túl, vagy sem – esetleg mindkettő állítás igaz, vagy egyik sem? Mindeme kérdéseknél a jámborság útja vajon csak az egyik vagy csak a másik nézet alapján volna járható? Nem így van. Akár így, akár úgy, mindenképpen van születés, van öregség, van halál – van bánat, siránkozás, szenvedés, ború és baj; és én azt tanítom meg, hogyan lehet ezeket már itt, evilágon megsemmisíteni.
Ezért, Málunkjaputta, amit e kérdésekről nem fejtettem ki, azt tartsátok is meg így; amit pedig kifejtettem, azt meg úgy. És mit nem fejtettem ki? Azt, hogy a világ örök-e, végtelen-e; elkülöníthető-e a test és ami élteti; egy tathágata létezik-e a halálon túl. És miért nem fejtettem ki? Mert haszontalan, nem számít a jámborság útján: nem vezet a világból való kiábránduláshoz, szenvedélymentességhez, önlebíráshoz, elcsituláshoz, felismeréshez, felébredéshez, ellobbanáshoz – ezért nem fejtettem ki. És mi az, amit kifejtettem? Kifejtettem, hogy mi a szenvedés és mi a szenvedés keletkezése; hogy mi a szenvedés megszüntetése, és mi a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. És miért fejtettem ki? Mert hasznos, mert ez számít a jámborság útján: ez vezet a világból való kiábránduláshoz, szenvedélymentességhez, önlebíráshoz, elcsituláshoz, felismeréshez, felébredéshez, ellobbanáshoz – ezért fejtettem ki. Így hát, amit e kérdésekről nem fejtettem ki, azt tartsátok is meg így; amit pedig kifejtettem, azt meg úgy. Ezt mondta a Magasztos. A tiszteletreméltó Málunkjaputta pedig lelkesen üdvözölte a Magasztos szavait.”